Reykjavíkban leesett az első hó – ho-ho-ho-hojszahíradó

Mondhatnánk, hogy semmi különös nincs egy havazásban, akkor sem ha épp az idei első.

Az viszont merőben szokatlan, hogy egy kültéri termál medencében talált.

Izland rendkívül gazdag feltörő forró vizekben, teljesen más gondjaik adódnak ebből, mint arra bárki is gondolhatna.

Nem lehet meginni például. Mégis mit kezdesz egy 90-95 fokos (a Celsius skálán) vízzel? Leégeti a kezedről a bőrt.

A túravezetőnk elmondása szerint a nagyszülei azzal szembesültek, hogy az új építésű házukba a kútból bevezetett víz fűtésre remek volt, de például a gyerekeket nem lehetett benne esténként megfüröszteni. Télvíz idején még csak-csak, mert vödörszám hordták be a havat, hogy valahogy a fél kádnyi víz hőmérsékletét levigyék 40 fok alá, de ezt azért minden áldott nap nem lehetett eljátszani, főleg, hogy a három izlandi évszak (Tél, Előtél és a Remény, hogy elmegy végre a Tél a faszba) közül a Tél hoz havat, a többi pedig nem.

És így állsz egy fél kád forró víz mellett, hogy most akkor mi legyen? Worst World Problems.

De vissza az elejére.

Reykjavík tizennyolc termálfürdővel rendelkezik. Legendákat mesélnek a hülye helyi szokásokról, ezek közül az egyik pont a fürdőkultúrához kapcsolódik, a jelszó:

MOSAKODJ!

De alaposan. Seggpucéran kell előadni, hogy lássák, te is felfogtad a helyi kultúrát, nem csak fej-láb, hanem a potroh is alaposan meg kell mosódjon, nem is beszélve az intim részekről. Árgus szemek figyelik és jelentik a személyzetnek, ha egyes területek kimaradnának és visszatessékelhetnek egy tisztességes lecsapatásra ha nem voltál elég alapos.

Az van, hogy a természetes vizeik tisztaságának megőrzése az egyfajta nemzeti küldetés. Ez megnyilvánul abban, hogy nem engedtek benzinkutakat telepíteni jóformán sehova az urbanizált területeken kívül, olyan tiszta a víz, hogy szó szerint abba bolondulnak és halnak bele búvárok, hogy a látótávolság elérheti a 100 méteres mélységet is és a kevésbé képzettek elvesztik a megszokott 3-5 métereshez képest a fonalat, egyszerűen nem tudják hol a határ, ahonnan már nem térhetnek vissza.

Szóval leesett az első hó és egy kültéri termál medencében talált, ahol arra jöttem rá, hogy nem azért deresedik a halántékom, mert menthetetlenül sármosodok, hanem mert konkrétan ráfagyott a víz és a pára.

De hogy kerültem egyáltalán oda?

A válasz nagyon egyszerű: az izlandivá formálódásom részét képezte. Három percnyi járásra volt a legközelebbi termálfürdő, és amellett, hogy egy-másfél órát kralloztam (inkább kapálóztam) töltöttem el a kellemes, 27 fokos 25 méteres úszómedencében, a kültéri 39 és 42 fokos kismedencék fél óránként pont jól jöttek lelazítani megfáradt puhány testemet. Azon simán meglepődtem, hogy összeadva a megtett hosszakat egy-másfél kilométereket pancsiztam a két nap során.

Fun-fact: jó ideje nem látta a habtestemet a Napocska, de így sem én voltam a legfehérebb

De hogy mennyire komolyan gondolják ezt az egész kültéri miskulanciát a helyiek?

Elindultam a Nemzeti Galéria irányába és ez fogadott az út jobb oldalán. Egy teljesen befagyott tó, amin egyébként mászkálnak az emberek. És az egyik sarkában a feltörő termálvízben pacsálnak a vadkacsák, vadludak. Annyira le sem szarják az emberi jelenlétet, hogy be lehet közéjük menni és ilyen nem is tudom 25-30 centiről is hagyják magukat fotózni.

Beszéljenek ismét a képek, mert ilyet máshol nem nagyon látni.