Legénykonyha izoláció idején – Keleti rizses hús

Manapság szinte mindenre rásütik, hogy kínai kaja, ha wokban készül és adnak hozzá szójaszószt.

Pedig semmi sem állhatna messzebb a valóságtól, mint kínai kajának titulálni bármit, ami a plázáink étkezőrészlegein hozzáférhető, már csak azért sem, mert legfeljebb nyomokban tartalmazhat macskát, denevért, tobzoskát, mongúzt és ízeltlábúakat. Utóbbi persze nem biztos.

Ehelyett viszont akár még a Keleti pu. mellett is belefuthatunk a répa-hagyma alapú rizses húsokba, amit aztán agyonsóznak, megcsípősöznek, hogy az ismerős ízvilág köszönhessen vissza gyermekkorunk rémálmaiból, az úttörőtáborok menzáiból.

Mert hogyan is működtek ezek az ifjúság tömegeire szakosodott intézmények? Ahogy az a nagy könyvben meg volt írva, az összetevők maradéktalan felhasználásának alapelve alapján. Nézzünk egy tipikus heti menüt tábori módra. Turnusváltáskor az érkezőknek rántott hús rizzsel, hogy érezzék az otthonos hangulatot. Ahol vasárnap laposhússal várnak, ott mégis mi baj érhetne? A hétfői menü is elfogadható: pörkölt rizzsel és itt még senki nem gyanakszik. Kedden jön a meglepetés: Bácskai rizses hús. Ez nem a tegnapi pörkölt a tegnapi rizzsel, átkeresztelve? Szerdán borsos tokány rizzsel és itt már ismerős lehet a laposhús bunda nélküli változata felcsíkozva. Csütörtök rakott kel, abba pedig a pörköltet darálták bele, hogy a rizses hús maradékáról már ne is beszéljünk. Pénteken búcsúzóul gyümölcsleves és rizsfelfújt, mert a hús végleg elfogyott, de a rizsa az nem. Hazaútra májkrém száraz kenyérrel, addigra már aki nem kapott masszív, életre szóló ételfóbiát, annak úgyis mindegy volt, csak rizs ne legyen.

Évtizedek elteltével is fájó emlék felidézni, mennyi rosszabbnál rosszabb rizses étel kísérte végig az ember életét, és ezen nem is egykönnyen lehet változtatni.

Kivéve ha magunk is azonosulunk a Keleti filozófiájával: mindegy minek nevezzük, sok hagymával és szójaszósszal úgyis kiadja, csak legyen csípős. És azok számára, akik követték a korábbi legénykonyha kiadásainkat, ismerős lehet a követendő alaptézis: a lehető legkevesebb összetevőből, a legkevesebb mosogatással, a legrövidebb munka és idő ráfordításával szeretnénk a célunkat elérni.

Tehát akkor lássunk is neki!

Az alapok megkérdőjelezhetetlenek, nyolcadoljuk fel a fej hagymákat és a vékonyra szeletelt sárgarépával pirítsuk át egy kevés olajon wokban.

A wok helyett természetesen lehet használni bármilyen más, lehetőleg tapadásmentes bevonatú serpenyőt, ugyanis elég könnyű leégetni, ha nem figyelünk.

Egyik legkedvesebb szerzőtársunk, York mindig a lelkemre köti, hogy minden ételbe kell valami zöld – legyen az akár paradicsom -, így tehát ezúttal szárzeller és szeletelt jalapeno biztosította a színvilágot.

Miután összeforgattuk a fentieket, tegyük is félre és ugyanabban wokban pirítsuk körbe a csíkozott macskamellet vagy érlelt tobozoskát (csirkemell is megteszi, ha más nincs).

Amikor már kellően megkészült, keverjük hozzá a zöldségeket.

A fűszerezés ilyenkor jöhet, de nem kell túlgondolni. Lásd a címlapon. Só (nem túl sok, mert a szójaszósz is sós), cayenne-bors, és ha van kéznél, akkor bármilyen wok-fűszerkeverék. Úgyse tudjuk, hogy mi van benne, csilipehely meg még egy csomó minden más.

Végezetül adjuk hozzá a főtt rizst és a világos szójaszószt. Vérmérséklettől függően sötét szójaszószt, halszószt, babszószt vagy akár oyster szószt is használhatunk az ízvilág dúsítására.

Az eredmény magáért beszél, kész is van a Keleti rizses hús. Pont mint a pályaudvarnál kapható.

Bon apetit.