Becsinált leves buggyantott tojással – legénykonyha speciál
A “becsinált” szó használata ételek feladásakor meglehetősen sajátos szituációkhoz vezethet, hiszen az altesti humormorzsák között leginkább a kellemetlen befosás allegóriájaként tartják számon a becsinálást.
Holott erről szó nincs, a gasztronómiában a “frikasszé” a népnyelvi “becsinálás” megfelelője, ez tulajdonképpen egy sűrítési technika, világos rántással ad testet az amúgy sovánka étkeknek a frikasszást elsajátított gasztronómus.
Hallottunk már olyasmikről, hogy csirkebecsinált, borjúbecsinált? Ugye-ugye, kivétel nélkül nyálcsorgatók. Mert a szaft rafinált sűrítésével operálnak, hogy a fogyasztási élmény mentűl teljesebb legyék.
Mai legénykonyha kiadásunk a hagyományőrzés mentén célul tűzte ki a következőket (haladó olvasóink számára már ismert módon) : egyetlen elmosogatandó edénnyel, késsel vágódeszkával, bármivel se legyen több a kelleténél, háztartási méretben reprodukálható legyen otthoni alapanyagokból és a végeredmény nyújtson teljes élményt és ízvilágot.
Sok szónak sok a vége, lássunk is inkább neki a becsináltnak, ezúttal legyen a lehető legegyszerűbb, nem más, mint a rántott leves.
Télidőn, mikor cidrisek odakünn a hőfokok, sokan legalább a bendőben melegségre vágynak. Lehet egy jó tea, egy erőleves kiszolgálója ezeknek a vágyaknak, mégis ha az erőlevesnek adunk egy kis testet, mássá válik a minőség.
Miből készítünk mainapság erőlevest? Nyilván leveskockából, nem nem voltunk előrelátók és nem pakoltuk tele a fagyasztót hatodára besűrített csontlével, szárnyas alaplével vagy hasonlókkal.
Sokan óckodnak a leveskockák használatától, pedig egyáltalán nem tájidegen, amikor erőlevesről van szó. Sőtmitöbb az erőleveskocka egyidős a legénykonyhával, se vele se nélküle nem lehetne majdnem tökéletes a becsinálás.
Hogyan készül a rántott leves?
Járjuk körbe ezt legényesen, egy-két személyre elegendő mennyiségre.
Kell egy evőkanál zsír. Tévedés ne essék, lehetne készíteni rántást vajon, napraforgóolajon vagy bármi egyéb zsiradékon, az mégsem lenne soha őszinte.
A zsír összeköt, a tepertőnk kisült zsírja a sírig elkísér.
Miután a zsír kiolvadt a főzőedényünkben, vessünk rá egy púpozott evőkanálnyi lisztet és kis lángon hagyjuk világos rántássá nemesedni. Onnan lehet felismerni, hogy a sápatag fehéres szín halványan aranyló barnára vált.
Pro-tip: a világos rántás soha nem lehet zsemleszínnél sötétebb.
Ekkor kell felönteni forró vízzel (hideggel tilos, attól becsirízesedik), majd takarékra állítani a lángot és hozzáadni a morzsolt leveskockát ízlés szerint.
Mikor egy-két személyre (legényre és leányra) készítünk ilyen ínyencséget, legyünk mértékletesek. A forralt víz mennyisége semmiképp ne haladja meg a választott főzőedényünk kapacitását.
Ennyi izgalom után a rántott levesünk jó eséllyel elérte a kellően sűrű és ízes állagot, jöhet a következő lépés.
A buggyantott tojás.
A tojás buggyantását szokták posírozásnak is nevezni, olyankor forró vízben kezelik a tyúk petesejtjét, nekünk viszont van forró levesünk, nem kell külön edényben posírozni, üssük csak bele a takaréklángra állított frikasszénkba a tojást. Mi baj történhet?
A tálalásnál adhatunk hozzá pirítóst, pirított zsemlekockát – alias krutont, vagy – ragaszkodva a legénykonyha alapelveihez – pirított kiflit, mégpedig a klasszikus elkészítésűt, ez utóbbi ugyanis a csavarás mentén kanállal szépen roppantható, anélkül, hogy külön vágódeszkát kellett volna használnunk az aprításhoz.
Ha most a fentieket összeolvassuk, akkor tulajdonképpen egy frikasszé készült, posírozott tojással és krutonnal. Máris mennyivel úriasabb a becsinálásnál.
Jó étvágyat!
A fotók hagyományőrző módon egy krumplival készültek a konyha sötét sarkában.