×

5 játszós autó 1 millió alatt

5 játszós autó 1 millió alatt

Játszós autó. Csodálatos kifejezés bár totálisan értelmetlen. A játék lényege az önfeledt öröm, egy játszós autó esetében pedig egyetlen ember örül igazán önfeledten, ez pedig a szerelőd. Mégis aki megteheti tart magának egy ilyet, a hétköznapokban használt úgynevezett “mászkálós” autója mellé. A legszerencsétlenebbnek a mászkálós egyben a játszós autója is, így gyakorlatilag vagyonokat költhetnek a hobbijukra, cserébe megspórolják az éves teljesítmény adót, és a kétszeri biztosítás díját. Értsd : elbasznak szerelőre és benzinre plusz másfél millát de spóroltak úgy százezret.

A játszós autóknak általában 3 kategóriája van. Az elsőben jól eső, örömteli dolog meghalni, ez alatt a könnyű sportautókat értjük. A második a társadalom széles körének őszinte megvetését élvező barnulós autók kategóriája, a kabrióké, a harmadik pedig a bambikergetőké, azaz a terepjáróké. Természetesen ezeken kívül még számos kategória létezik, pl. az oldtimerek, vagy az amerikai v8-asok viszont mivel ebben a cikkben 1 millió alatti autókat veszünk sorra, ők most sajnos nem játszanak.

1 millió ft viszonylag kis összeg sportkocsi vásárlásra, ezért olyan autót érdemes nézni, ami kicsi, de cserébe erős motorral áldotta meg a jóisten. Ilyen autó pl. a Renault Clio 2.0 16 V Sport.
Ez a kis gyösz alig 1 tonna, cserébe 170 paci együttes erejével kaparja az aszfaltot. Ideális tehát némi önfeledt száguldozásra, egészen addig míg szét nem esik alattunk. Szerencsére ez kevéssé jellemző, elég jól összerakott kis gépek ezek, amit francia autóról lévén szó gyakorlatilag senki nem ért hogyan lehetséges, mégis ez a helyzet.

Itt is van egy példány már igen barátságos 550,000 Ft-ért.
https://www.hasznaltauto.hu/auto/renault/clio/renault_clio_2.0_16vsport-11831748

Ha igazán könnyű egy autó nem kell olyan rettenetesen sok lóerő bele, hogy élmény legyen az autózás, ennek az alapelvnek egy másik, sajnos ritkán fellelhető példája a Honda CRX. Gyakorlatilag a Honda CRX a 90-es években több embert ölt meg mint a tüdőrák vagy az ebola. Az a kevés példány ami megmaradt viszont még ma is jó mókának igérkezik.

 

Íme egy példány 499,000 Ft-ért.  Kicsit foglalkozni kell vele, de ez miért is lenne probléma, ezért vesszük őket.
https://www.hasznaltauto.hu/auto/honda/cr-x/honda_cr-x_crx_1.6i-16_csere_t4-re-12019505

Ha két kategória előnyeit szeretnénk vegyíteni, azaz egy nyitott koporsóban szeretnénk eltölteni életünk hátralevő teljesen fölösleges részét, erre kiváló lehetőséget ad a Mazda MX5-ös. Minden létező autós újságíró által a legjobb hot hatch-nek tartott kis vacak már 650,000 Ft-ért a miénk lehet, egy pesten tilosban parkolt, elszállított de ki nem váltott autónak köszönhetően. Én gyakorlatilag sírva fakadok ha meglátok egyet olyan debil kinézete van, de állítólag hatalmas a rajongótábora, valószinűleg megsütötte őket a nap.

https://www.hasznaltauto.hu/auto/mazda/mx-5/mazda_mx-5_1.8i_16v_soft_top_6seb._vajbor.hibatlan-12016164

Terepjáró témában nem is igazán van verseny az egymilliós határig. Suzuki Samurai, ennyi. A létező legtökéletesebb mini terepjáró, bárhol elmegy, olcsó fenntartani, elfér benne négy ember, és mivel benzines nem irtjuk ki az erdő teljes élővilágát egy kis terepezéssel. Volt szerencsém vezetni ilyen jószágot terepen, feledhetetlen élmény ahogy szinte függőleges falakat mászik meg vele az ember.

495,000 jó magyar forintért tehetjük tönkre bambi hétvégéjét a börzsönyben, ezzel a 86e kilométert futott példánnyal :
https://www.hasznaltauto.hu/auto/suzuki/sj_samurai/suzuki_sj_samurai_413jx_2ev_vizsga-12022805

Végül egy autó azoknak a honfitársainknak akik büszkén vállalják a melegségüket, és ezt egész nyáron minden út mellett poroszkáló szerencsétlennel szeretnék tudatni. A kabriók közül nagy a választék a szezon végeztével, úgyhogy ebből a körből a legkönnyebb szép állapotú példányt kifogni jó áron. Ugyan vannak kompresszoros SLK Mercik is ezen az áron, viszont olyan botrányosan ocsmányak, hogy inkább egy Fiat Barchettat választottam a gyüjtésbe.

Mi másban lehetne teljesebb a dolce vita életérzés mint egy csodálatos nyitott olasz autóban a tűző augusztusi napon aszalódva. Alig 840,000 Forintért a miénk lehet, és egyben ez a lista messze legjobb állapotú példánya :
https://www.hasznaltauto.hu/auto/fiat/barchetta/fiat_barchetta_1.8_16v__toresmentes_-_szervizkonyv-12008358

78 comments

comments user
taro

samurai🤓
vissza akarom kapni dömét!!!!!!!!

comments user
ApuElcseszettÉleteVagyok

MX-5, CRX, Samurai jöhet.
Ugyanitt CRX eladó.

comments user
vau

mazda meg szamuráj.

Nekem még mr2 kéne meg nem szakadt hármas kupé.

    comments user
    ApuElcseszettÉleteVagyok

    az mr-2 jó.

      comments user
      vau

      Csak túl sokat játszanak Lovasit.

        comments user
        ApuElcseszettÉleteVagyok

        igazából újonnan mindenféle nevenincs hallgathatatlan magyarokat játszanak.

comments user
Odiv

én egy jó Dacia 1310 TX-re esküszöm

    comments user
    vau

    Na a Dacia fanboy.

    comments user
    mokusON

    olyanunk volt de leégett az m1-esen 🙁

    comments user
    

    Jaj, ezek az új Daciák bezzeg… még a logo is olyan ronda, hogy büntetni lehet vele, az autó maga meg, mintha a szomszéd Lacikát bíztam volna meg, hogy az OKJ-s design tanfolyamot elvégezve tervezzen egy autót.
    No de a jó kis Skoda 120… az gyönyörű!

      comments user
      Odiv

      ne cigányozzá, szőke geci, ne cigányozzá

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Ki merem jelenteni, egykori Honda tulajdonosként, hogy a Honda is szar. Nem kicsit, nagyon.
Egyúttal az is megerősítem harmadik Subaru után, hogy az meg gecijó, a Fuji Heavy Industries termékeiben bízzatok nyugodtan, 10-20 év hazai autójavítás sem tudja tönkretenni. Lemezcsavart fához is találtunk Impreza hátsó futóműben, de nem esett le az útról.
Elmentem egyszer venni egy békalámpás Honda Prelude verziót, az is egy rohadtjó autó. 50 ezer forinton vitatkoztunk a kereskedővel, nem adta. Én meg azt mondtam, hogy szarok rá, kivette a rádiót is, mekkora trógerség már? Ez egyébként egy vidéki, hivatalos Honda díler volt, a faszt kezdett egy 5 ezer forintos gyári fejegységgel?
Mindegy is, igazából nem bánom, mert a Honda nem rám van méretezve.
Ilyen a Prelude:
https://uploads.disquscdn.com/images/53f22af2013100d8dcff2f72b6b77a1b4bbb8cdafb0889e54b254cfc8fc327fe.png

    comments user
    taro

    fehér, hamar koszolódik

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      De milyen csinos holmi?

        comments user
        taro

        háááát, valahogy aránytalan, de lehet, hogy csak a szög miatt (nem illik össze az orra meg a hátsója nekem)

    comments user
    ApuElcseszettÉleteVagyok

    akartam venni tepsi prelude-öt.
    mert tetszett. de nem volt jó állapotú, ezért lett acccordom, aztán amikor az se volt, akkor roverem.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Legeslegrosszabb autóm volt az angol Honda Accord ever.

        comments user
        vau

        Nekem volt egy 2003-mas és ötvenezer előtt fára csavarodtam vele. Geci okos huszonéves kis fasz voltam.

          comments user
          taro

          upsz :/

          comments user
          ApuElcseszettÉleteVagyok

          én egy kettes golfot írtam nullára.

        comments user
        ApuElcseszettÉleteVagyok

        nekem ezt a posztot egy B vectra tölti be.

      comments user
      mokusON

      rover coupe turbo-kra mindig ránézek van-e eladó 🙂

    comments user
    vau

    S2000 kéne

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Á-á.
      BMW.
      Engedd el a jápánokat, germán technika, az kell.
      Majd idővel rájössz.

        comments user
        ApuElcseszettÉleteVagyok

        lol bmw. a 20 legszarabb motor közül vagy 4 bmw:
        http://totalcar.hu/magazin/technika/2014/10/12/rossz_motorok_neveddmeg_tipushiba/

        és egy sem honda.

          comments user
          vau

          Jó, de amíg megy addig nagyon fasza.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Ezeknek köze nincs a valósághoz.
          Motor=benzines.
          A dízel faszkodást el kell hagyni.
          A benzinesek között az M54 sorhat határozottan ajánlott, az egy nagyon jó motor, örök élet, ingyen sör, éves szinten 3-400e Ft, a dízel meg random 1 millió.

          comments user
          vau

          mondjuk egy 335d-től besírnál azér te is, de egyetértek.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Egy E38 740d amit nagyon, de tényleg nagyon szeretnék.
          Az itthoni BMW-s fórumon egy srácnak volt egy bordó, külfödre adta el. Az egy rohadás jó gép volt.
          BMW szervizhez (nem hivatalos, csak értenek hozzá) van kontaktom, BMW-t minden további nélkül vennék.

          comments user
          vau

          Alpina kéne belőle 😀

          De amúgy engem az annyira nem annyira. Fiatal vagyok, na.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Nem. Sima alapmodell kellene, semmi csicsa és Alpina. Egyszerre sírok és benedvesedtem. Hát ez már tényleg hogy néz ki? Az első xenonos fényszóró evör, az első angel eyes fényszóró evör. Olyan ülése van, hogy lakni szeretnél benne.
          https://uploads.disquscdn.com/images/287055a2cea6789f10eed33804d73b33cbd3bdee20129b2e6a64fec3c5adbfcb.png

          comments user
          vau

          Najó, gecijól néz ki.

        comments user
        vau

        No replacement for displacement. ‘Vette kéne, hatos vagy hetes.

    comments user
    mokusON

    ebből elmentem venni egy 2.2 vti-t, aztán rájöttem, hogy az is gyenge, egyszerűen nehéz, nem viszi jól a kasztnit az a 185 póni.

      comments user
      vau

      Cimbinek eclipse volt akkoriban, amikor ezeket néztem és ez egyszerűen nem nézett ki olyan jól és ezért végül maradt a civic.

        comments user
        mokusON

        eclipse turbo-t mindig akartam de sose volt jó, vagy drága volt. aztán az újabbakból néztem a 3 literes v6-ost de ott meg ugyanaz volt mint a prelude-nél, nem megy jól, hiába szép, nehéz hozzá.

          comments user
          vau

          mer GT, nem sportkocsi. Mint a calibra. Azt is mindenki imádta, csak nem ment sehogyse.

          comments user
          mokusON

          azért a turbo-s abból se ment szarul. azt is majdnem vettem egyszer. ahelyett lett a saab.

          comments user
          vau

          haver 2.5 v6-át használtam egy darabig. Nem ment rosszul.

          comments user
          mokusON

          azt a motort vectrával próbáltam, fel lett okosítva 190 lóra, ha megpörgetted meglepően erős volt. jó dolog a v6. kivéve a mazdáét (bocs)

          comments user
          vau

          Első mazdám a cx7, azért nem lettem bele szerelmes. A típus tetszik, maga a mazda azért nem egy csoda.

          comments user
          mokusON

          én a xedos-t és a 323-ast vezettem v6-ossal. asszem a mazdáé minden idők legkisebb v6os motorja, na olyanok is voltak.

    comments user
    hogymástnemondjak

    ez nagyon rendben van, az úttartása a négykerék kormányzással fenomenális. hát még a pörgős motorok…

comments user
vau

Meg amúgy játszósnak nekem a trash kategória is gecire bejön. Egy jó dacia vagy egyes golf vagy zsiguli vagy kadett. Magasélet.

    comments user
    mokusON

    kadett gsi is játszik csak az nem volt épp, valami 950 kiló, 150 lóerő. az is megyeget,

comments user
Vaníliás Póni Puding

Ford Puma lesz

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Aszta. földim, hát ez hogy is nem jutott eszembe?
    Az 1.7 Pumának ki volt a reklámarca? Na ki? Steve McQueen. Egy Mustanggal.
    Ó, te jó ég, megint de akarok egy Pumát.
    Egy nagyon-nagyon gonosz póni vagy.
    https://youtu.be/O2OV7Zz4VsM

      comments user
      vau

      Utánadbasszák kb. Megjelennék a melóhelyen vele csettintgetnének.

      comments user
      Vaníliás Póni Puding

      Ez dejóóóóó 😀

        comments user
        ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

        És Steve milyen napszemcsit hord? Persol, kék. A kör bezárult.
        https://uploads.disquscdn.com/images/360bbb100ec81badf352c570d85c9649c3ee15c2c28141d774ca1ec795348fd7.png

          comments user
          Vaníliás Póni Puding

          Na majd akkor megyünk együtt Puma találkozóra 😀

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Van kék puma cipőm is. Elég ciki.

          comments user
          Vaníliás Póni Puding

          Ha meglesz a kocsi, akkor csak puma cipőt fogok hordani. Bár érdekes lesz, ha évtizedek múlva váltok mustangra, akkor milyen cipőm legyen.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Akartam írni erről egy posztot, hogy milyen napszemcsihez milyen óra és milyen cipő illik (ebben a sorrendben), de azt, hogy milyen autó illik hozzá? Na látod, ezen nem is gondolkoztam.
          Kellemetlen percek.

          comments user
          Vaníliás Póni Puding

          Na… Még jó, hogy szóltam, milyen cikiben lennél, ha megírtad volna autók nélkül.

          comments user
          Bernard Black

          patkód

comments user
Kolyok12

mondjuk ilyen csapatós autónak jó egy szakadt bömbi is. utálom mint a szart, de kétségtelen előnye, hogy lehet vele kilinccsel előre menni a körforgalomban.

    comments user
    mokusON

    nehezek, drága az alkatrész, hulladék szarok mindemellé, és ahhoz, hogy rendesen driftelj vele legalább egy 328-as kell, és az is gyenge. szóval összességében kösz de kösz nem.

      comments user
      vau

      Ezért mondjuk bármelyikőtök anyját eladnám:
      https://i.pinimg.com/originals/a3/8f/2e/a38f2e79bec3972339e30e7eb0e8de0d.jpg

        comments user
        Vaníliás Póni Puding

        Fúúúú, de undormány segge van

          comments user
          vau

          Megpakolnám horgászcuccal és kilinccsel előre mennék le visegrádra.

          comments user
          Vaníliás Póni Puding

          Mi az, hogy kilinccel előre? Nyitva hagyod az ajtót?

          Amúgy olyan a segge ebből a szögből, mint egy Suzukinak

          comments user
          vau

          Kilinccsel előre

          https://media.giphy.com/media/yyeYzMDU6UJwI/giphy.gif

          comments user
          Vaníliás Póni Puding

          Igen, közben fel lettem világosítva, de technikailag az is az, amit én írtam 😀

          comments user
          vau

          Btw több marad nekem 😀

          comments user
          Vaníliás Póni Puding

          Az elejét azért megkapom? 😀

          comments user
          vau

          az a sima z3, azt most már jóárasítva megkaphatod.

        comments user
        ApuElcseszettÉleteVagyok

        szépótó, jóótó…
        ilyet én is nézegettem.
        azösszes breadvan coupe tetszik.

    comments user
    mokusON

    megcsinálnám lakóautónak és franciákat ijesztgetnék vele a riviérán.

      comments user
      vau

      Barkast akartam a múltkor venni horgászmobilnak, kicserélni benne fiatra a motort és enyém lett volna a világ. Bebútoroztam volna nagyon retróra meg lesötétíteni meg mittomén.

      Aha. Csilliárdokba kerül már.

        comments user
        mokusON

        pedig anno mennyire szart se értek ezek. teljesen elszálltak az árak, 5-6 éve még lehetett lancia delta integrálét venni 1-2 millióért, most meg ilyen 30-50 millákat kérnek a szebbekért, nagyon durva valahol.

          comments user
          vau

          Mer ezeket szilikagélbe kell állítani, hogy ne rohadjanak szét másnapra.

        comments user
        ApuElcseszettÉleteVagyok

        vegyél Zuk-ot…
        igaz mire hazaérsz vele elrohad és lemossa rólad az eső…

          comments user
          Bernard Black

          hámer MOSSAESŐŐ ÉS SZÁRÍÍÍTJAASZÉL

You May Have Missed