Egyetek répát

Az angolszász gyerekeket elég sok hülyeséggel fárasztják, például megpróbálják velük elhitetni, hogy a Mikulás egyenlő a Jézuskával, meg ott van ez a zoknis őrület is – az egyik ilyen rejtélyes marhaság az, hogy a répától jobb lesz a látásuk (pedig mindenki tudja, hogy attól fütyülni tanulsz meg, bár kétségtelen, hogy a tökéletes látás azért valmaivel hasznosabb szupererőnek tűnik).

Az kétségtelen, hogy a béta-karotin jót tesz az embernek, mert a szervezet a májban A-vitamint csinál belőle, ez pedig jó a szemnek, de sajnos nem látunk tőle sokkal jobban, ha viszont hiányunk van belőle, az farkasvakságot okoz, de hát nem mindenki farkasvak, ugye.

A répa szuperélelmiszer-mítosza a második világháború idején élte fénykorát, és persze, hogy a méltán híres gasztronómiai hagyományokkal rendelkező ködös Nagy-Britanniában találták ki, hogy a mértéktelen répazabálás elképesztően jót tesz az embernek. Az országban 1939-ben vezették be az elsötétítést (ennek köszönhetjük a modern krimiirodalom egyik legjobb könyvét, a Sorozatos öngyilkosságok esetét is), a polgárok meg érthető módon nem nagyon láttak a sötétben. Ezen ugyan nem segített sokat a répa, de legalább fütyörészhettek, amikor a sötétben elcsapta őket egy autó (a háború első hónapjában legalább ezren haltak meg az utakon). Ezek után a britek egészen valószínűtlen, de teljesen érthető módon próbáltak védekezni a veszély ellen, például lemeszelték a teheneket, valami fehér zsebkendőt tartottak maguknál, hogy azt lengessék, hátha meglátja őket valaki, illetve tizenöt másodpercig mozdulatlanul tűnődtek rajta, hogy vajon megmozduljanak-e.

1940 decemberében a brit mezőgazdasági minisztérium közleményben szólította fel az angolokat a répafogyasztásra, hátha így sikerül mérsékelni az elsötétítés áldozatainak számát. Aztán elszabadult az őrület, nagyjából úgy, mint a spenót esetében, ahol egy rossz helyre került tizedesvessző miatt kényszerítették jobb sorsra érdemes gyerekek millióit a zöld pép fogyasztására: rajzfilmekben, plakátokon és rádióreklámban népszerűsítették a répát. Az sem volt hátrány, hogy a répa olcsó – elég szar ötlet lett volna, ha mondjuk a kaviárnak tulajdonítanak ilyen varázslatos tulajdonságokat. Annyira sikerült túldicsérni a répát, hogy a hír hamarosan eljutott Amerikába is, ahol először viccelődtek rajta, aztán csont nélkül elhitték.

A répakampánynak volt még egy pozitív hozadéka: a brit hadügy azt remélte, hogy ezzel elterelhetik a németek figyelmét a brit gépekre telepített radarokról. A németek nyilván nem voltak hülyék, és feltűnt nekik Chain Home, a partra telepített radarrendszer, de a brit hadsereg azt remélte, hogy a gépekre telepített radarokról még nem értesültek. Ha már benne voltak a kampány kellős közepében, gyorsan odacsapták még ezt is: azt terjesztették, hogy a RAF pilótái kiválóan látnak a sötétben, mégpedig – soha nem fogjátok kitalálni – a répafogyasztásnak köszönhetően. Lord Woolton, az akkori mezőgazdasági miniszter még Walt Disneyt is befűzte a nagy répabuliba, ennek köszönheti a világ a Répacsaládot.

Persze a németek annak ellenére sem hitték el, hogy mindez csupán a répának köszönhető, hogy a britek nagy ravaszul egy reklámarcot is hoztak a répán tartott pilótáknak, aki nyilatkozataiban nem győzte hangsúlyozni, hogy becenevét (Macskaszem Cunningham) és azt a képességét, hogy vaksötétben is kiszúrja a Luftwaffe bombázóit, kizárólag az étrendjének köszönheti.

A háború közepére már annyira sikerült rápörögni erre a témára, hogy végül a németeket kivéve mindenki elhitte, hogy a répától látni fogsz a sötétben.

(Atlas Obscura)