A bab öl

A görögök szerint a sóletkonzervtől kifingod a lelkedet is. Voltak, akik nem is ettek ilyesmit.

Püthagorasz annak ellenére, hogy vegetáriánus volt – volt egy ilyen vega társasága, akikkel összejártak, bölcselkedtek és nem ettek húst –, kerülte a babot. A kis pajtásai is kerülték a babot. A veteménybabbal nem volt túl nehéz elkerülniük, mert az akkoriban még csak az indiánokat fingatta, a lóbab viszont már akkor is megvolt (tavaly mi is próbáltunk vetni, rá kellett jönnöm, hogy nem vagyunk görögök), viszont eléggé tartottak tőle, ugyanis a halál szimbólumának tartották. Ez nem akkora hülyeség, mint elsőre hangzik, ugyanis van, aki allergiás a babra, és egész egyszerűen meghal tőle.

Eléggé gyanakodtak is rá az ókori népek: Görögországban termesztették, de féltek tőle, az egyiptomiak pedig Hérodotosz szerint egész egyszerűen hallani sem akartak erről a szarról, legalábbis megenni nem akarták – az isteneknek tartogatták, ami nem túl kedves dolog, de ők biztos örültek neki. Később Jupiter papjai Rómában szintén úgy tartották, hogy a bab a halált jelképezi, így tilos is volt akár csak megérinteniük is a lóbabot, ezt szerintem nagyon nehéz lehetett megállni, és biztos voltak olyanok, akik éjszaka titokban találkoztak és hajnalig tapogatták a babot. Mivel a halálhoz kötötték, hagyományos fogás volt a halotti torokon is – sokkal jobban hangzik, mint a rántott farkasmellbimbó.

De Püthagorasz nem csak azért utálta a babot, mert a halálra emlékeztette: ő és követői úgy tartották, hogy elképzelhető, hogy a babban

egy halott lelke lakik.

Namármost ismerek pár elég lehangoló elképzelést a túlvilágról, de az még sosem jutott eszembe, hogy halálom után még akár bab is lehetnék. A püthegoriánusok (nem vagyok benne biztos, hogy ez a szó létezik, de most már de, és elég tudományosan is hangzik) abból vonták le ezt a következtetést, mert a lóbab állaga emlékeztette őket a húsra (ki tudja, miért), a növény üreges száráról pedig azt hitték, hogy valamiféle összekötő csatornaként szolgál a mi világunk és az alvilág között. Babot enni olyasminek tűnt a számukra, mint ha embert ennének, emiatt ki is röhögte őket a többi görög, akik annak ellenére, hogy megvolt ez a halálbab-para, két pofára zabálták a lóbabot, amit egy költő Püthagorasz kis rokonaiként emlegetett.

Diogenész Laertiosz, a görög filozófusok római történetírója szerint a bab ugyanolyan anyagból áll, mint a lélek, ez viszont egészen bizarr teológiai kérdéseket vet fel: az előbb azt írtam, hogy fura lenne egy babban élni a következő életemben, de nem gondoltam bele, hogy ez azt is jelenti, hogy nem baboskodhatok álló nap, mert előbb vagy utóbb leszednek, és a végén arra eszmélek, hogy kifingott egy görög. Ha lehet, ez még rosszabb jövőkép.

Reális veszélyt jelenthet viszont a lóbab azokra, akik favizmusban szenvednek – egyesek szerint maga Püthagorasz is glükóz-6-foszfát dehidrogenázhiányban szenvedett, ami röviden annyit tesz, hogy ha babot eszik, akár meg is halhat. Extrém esetekben a lóbab pollenje is kiválthatja az allergiás reakciót, ez magyarázhatja akár azt a legendát is, hogy Püthagorasz az őt kergető katonák elől menekülve pont egy babmező előtt lehelte ki a lelkét – erre az eredeti történet inkább vallási magyarázatot ad, mondván, hogy a filozófus nem akart lelkek között rohangászni, de lehet, hogy csak hemolitikus anémiát kapott, ami tök jó név lenne egy grindcore-zenekarnak, de mint a legtöbb grindcore-név esetében, itt is igaz, hogy ilyet kapni elég rossz jel (lásd még: Anal Cunt, Napalm Death, Fostartály. Egyik se kéne otthonra).