A fiatal Nietzsche

Nietzsche hatását nehéz lenne túlbecsülni. Mindenki ismeri a tőle származó klasszikus szállóigéket. Az elhíresült „Isten halott” kijelentésről Heidegger írt egy zseniális előadást, ami Rejtekutak című kötetében olvasható (SPOILER: Az „Isten halott” kijelentés nem azt jelenti, hogy nincs Isten!). Heidegger Nietzsche-értelmezéséről pedig itt található egy informatív elemzés – bár a szöveg utolsó mondata egyenesen borzasztó. Hasonlóan közismert még az „ami nem öl meg, erőssé tesz” mondat, amiről már sokan nem is tudják, hogy Nietzsche írta – az pedig még érdekesebb, hogy valójában egy régi latin idézetet parafrazeált (lásd: Bálványok alkonya, Előszó). Nietzsche csak élete végén lett igazán felkapott. Magyarországon már az első nyugatos nemzedékre is nagy hatást tett: Ady, Babits és Kosztolányi mind olvasta műveit (hol lelkesülten, hol pedig felháborodva).

Nietzsche elismertségét jól mutatja Gadamer egyik megjegyzése, aki szinte sajnálkozva mondja: „…ellentétben generációm legtöbb tagjával, soha nem mentem keresztül egy úgynevezett Nietzsche-korszakon.” Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy ne ismerné el jelentőségét, hiszen azt is kijelenti: „Ami bizonyos, hogy Nietzsche a mai kor gondolkodó embere számára állandó kihívás.” (Gadamer, Zarathustra drámája)

A huszadik század második felére Nietzsche már szinte popkulturális ikonná vált. Ez a státusz egy hozzá hasonló gondolkodó számára egyszerre áldás és átok, mert hiába támad rengeteg érdeklődő, ha felületes, leegyszerűsítő – és gyakran téves – értelmezéseket kapnak kézhez egy ellentmondásokkal terhelt életmű popkulturális interpretációiból. Nietzsche hollywoodi félreértéseiről érdekes összegző posztot írtak ezen az angol oldalon, remek videó is van hozzá. Ezek a sugalmazások viszont odáig vezetnek, hogy a szerzőt valamiféle botrányhősként, örök lázadóként láttatják (bizonyos értelemben persze az is volt), miközben olykor még az antiszemitizmussal is összemossák (SPOILER: Nietzsche keményen kritizálta korának antiszemitizmusát), műveit gyakran olyanok utasítják el hasonló indokok miatt, akik nyilvánvalóan nem olvasták azokat. Nemrégiben például az váltott ki bizonyos körökben felháborodást, hogy az Operaház merészelt filozófusunkról egy bérletet elnevezni (mely a Wagner-előadásokra szól), az ügyben tevékenykedő újságíró pedig túlbuzgóságában nem átallotta megkérdezni az Opera igazgatójától, hogy mégis mi köze van Nietzschének az opera műfajához. Természetesen merő rosszindulat lenne részünkről azt feltételezni, hogy az illető nem ismerte hősünk életrajzát, sem pedig az oeuvre-t, melynek tekintélyes része foglalkozik a Wagner-operák dicséretével – később pedig lehúzásával. Mindenesetre a nemrég lezajlott affair részletei továbbra is olvashatók a Népszava és az Origo hasábjain.

Glitzsche ( forrás: Nietzsche Internet Defense Force)
Glitzsche (forrás: Nietzsche Internet Defense Force)

Az ehhez hasonló, bosszantó álviták elterelik arról a figyelmet, ami Nietzsche életművében (de az élettörténetében is!) valóban érdekes lehet. Innen nézve mégis kit érdekelne, hogy milyen hatást tett Nietzsche nyelvkritikai álláspontja a francia posztstrukturalizmus kibontakozására, ha egyszer ő volt a bajszos eNber, aki csúnya dolgokat mondott Istenről, ezért utálni kell (vagy pedig kritikátlanul rajongani érte)?! Ami viszont Nietzsche alakjában számunkra továbbra is érdekes lehet, az mindenekelőtt kivételes műveltsége, és tehetségének sokirányúsága.

Nietzsche egy lelkész fia volt, már gyerekkorában kitűnt kivételes képességeivel: 10 éves korában zenét komponált. Mivel apja az állam szolgálatban állt, felajánlottak neki egy ingyenes helyet a német nyelvterület egyik legjobb gimnáziumában, a híres schulpfortai intézetben (ezt a helyet tehát még nem a tanulmányi eredményeivel érdemelte ki). Az iskola nagy hagyományait mutatja, hogy nem kisebb személyek jártak oda, mint Fichte, Möbius, Ranke, Klopstock, és Nietzsche későbbi nagy ellenfele, a klasszika-filológus Ulrich von Wilamowitz-Moellendorff. Fontos megjegyezni, hogy az akkori képzési formában a diákok nyolc éven át tanultak latint és hét éven át ógörögöt. Klasszika-filológusok szokták mondogatni, hogy ma egy frissen diplomázott klasszika-filológus tud annyit, mint amennyit régen már az érettségire meg lehetett tanulni. Nietzsche persze alaposan meg is tanulta mindezt, az egyetemen pedig a klasszika-filológiai képzést folytatta, így a latin és a görög az anyanyelvévé vált. Írói stílusán a római szerzők kitörölhetetlen nyomot hagytak. A Bálványok alkonyában írja: „Stílusérzékem, az epigramma iránti stílusérzékem szinte abban a pillanatban éledt fel, amikor találkoztam Sallustiussal. Nem feledem Corssen nevű, tisztelt tanárom álmélkodását, amikor leggyengébb latinistájának a legjobb jegyet volt kénytelen adni – egy csapásra kész voltam.” (Friedrich Nietzsche, Bálványok alkonya, ford. Horváth Géza, Helikon, h. n., 2015, 116.) A tanárok hamar felfigyeltek rá, már az egyetemi képzés befejezése előtt (!) meghívták tanárnak a bázeli egyetemre.

Mindeközben továbbra is élénken érdeklődött a zeneművészet iránt, bár ahogy Bryan Magee megjegyzi, zenei ízlése sokáig kifejezetten konvencionális maradt. Ne hallgassuk el a történet magyar vonatkozásait se: német fordításban hozzájutott Petőfi műveihez, egyes verseit pedig meg is zenésítette (a videón meg is hallgatható az egyik megzenésített Petőfi-vers). A forradalmi gondolatokért azonban csak fiatalon lelkesedett, a 19. század nagy forradalmaiban később már csak a ressentiment felszínre törését látta. Tehetségének sokoldalúságát az is megmutatja, hogy a tudományok mellett nemcsak a zeneszerzés, hanem a költészet is sokáig jelen volt életében, versei magyarul is olvashatók. A 19. században kibontakozó fiziológia és pszichológia kérdései szintén erősen izgatták gondolkodását, hatásuk művészetelméleti írásaiban is kimutatható.

Nietzsche még egyetemi hallgató volt, amikor 1868-ban bemutatták Wagnernek. Kettejük kapcsolata évtizedek óta élénken foglalkoztatja a közvéleményt, számtalan cikk, tanulmány és találgatás született arról, hogy mi vezethetett barátságuk felbomlásához – épp ezért mulatságos a korábban említett újságírói feltételezés, hogy egy filozófusnak nem lehet köze az operához. A témáról remek kétrészes tanulmányt írt Bryan Magee, amely a nemrégiben újraindult 2000 folyóirat jóvoltából magyarul is elérhető. Magee műve alapján írt egyébként cikket a 444-re Herczeg Márk is, ami az enyhén félrevezető clickbait cím és a bulváros részletek kiemelése ellenére is egy meglepően korrekt, érdekes szöveg lett – persze arról lehetne vitatkozni, hogy A tragédia születése gyenge könyv-e vagy sem.

Nietzsche egészen fiatalon ismerte meg Wagnert, akit szinte apjaként kezdett tisztelni. Fontos megjegyezni, hogy – ahogy Magee is felhívja rá a figyelmet – kettejük barátsága egy pillanatra sem volt szimpatikus. Wagner egy évben született Nietzsche korán elhunyt apjával, állítólag még hasonlított is rá. Nietzschét 1868-ban mutatták be Wagnernek, ekkor még a lipcsei egyetem hallgatója volt, ő maga kereste a lehetőséget, hogy találkozhasson a nemrégiben világhírűvé vált zeneszerzővel. A következő évben már meg is látogatja a Wagner-családot, a barátság egyre szorosabbra fonódik közöttük. Wagner felesége, Cosima (Liszt Ferenc lánya), többször is megbízta Nietzschét, hogy intézze el a család számára a bevásárlást, egyszer még Wagner selyem alsónadrágját is ő vette meg. A barátság első éveiben többször is a családnál aludt, jelen volt Wagner egyik fiának születésekor, ha pedig már ott volt, megkérték, hogy legyen ő a gyerek keresztapja. Bár Nietzsche Wagnert személyesen mindig Mesternek szólította (ez az olasz Maestro megszólításból is eredeztethető), a leveleiben bizony gyakran kérkedett az ismeretséggel, a barátainak már úgy írta meg ugyanezt, hogy Richarddal (!) beszélgetett.

Párom: Nietzsche Internet Defense Force
Párom: Nietzsche Internet Defense Force

A kapcsolat szellemi alapját egyrészt a Schopenhauer filozófiája iránti rajongás jelentette, aki Wagnerre is erős hatást tett. Nietzsche fiatalon egyenesen imádta Schopenhauert, később viszont egyre inkább ambivalensen viszonyult hozzá – ahogy egyébként Wagnerhez is. A másik közös pont pedig az ókori görögség művészete iránt való érdeklődés volt. Wagnert ugyanis élénken foglalkoztatta a görög tragédia műfaja, Magee jegyzi meg, hogy a később Nietzsche korai filozófiájának egyik alapproblémájává előlépő apollóni és dionüszoszi pólusok oppozícióját Wagner már 1849-ben a tragédia alkotóelemeiként említi meg – csak éppen kifejtetlenül hagyta a kérdést. Több mint valószínű (mondja Magee), hogy Wagner önérzetének nem kicsit hízelgett, hogy az ókori görögségről alkotott nézeteit egy valódi klasszika-filológus is elismeri, akit az egyetemi közeg – ekkor még – a tudományos élet egyik nagy reménységeként tartott számon. Nietzschét 1870-ben nevezték ki a bázeli egyetem rendes professzorává, oktatóként még gyakrabban látogatta Wagnert, akitől így már csak 80 kilométer távolságra lakott.

Wagner hatása egyre erősebben érvényesült Nietzsche gondolkodásában. A tragédia születése című művét fel is olvasta neki, az ő javaslatára bővített ki egyes részeket. Wagner rendkívüli módon lelkesedett a műért (jellemző, hogy Nietzsche élete végén már hibának tartotta a szöveg wagneriánus részeit). Amennyire tetszett Wagnernek a könyv, annyira ellenezte mindezt az egyetemi közeg. Noha azt a korábbi gondolatot még könnyen elfogadták, hogy Nietzsche a Dionüszosz-kultuszból eredezteti a tragédiát, Nietzsche más következtetései megütközést keltettek. (vö.: Horváth Gergő, „Isten halott”, Első század 2012/3, 13.) A könyv legkeményebb kritikusa a már említett Wilamowitz-Moellendorff volt, aki akkoriban szintén a klasszika-filológiai szakma egyik fiatal tehetsége volt. Wilamowitz-Moellendorff szintén jelentős életművet hagyott hátra, ugyanakkor ő maga megmaradt a szaktudományos keretek között, nem volt olyan nyughatatlan kalandor, mint Nietzsche. Érdemes elolvasni azonban a Nyugatban megjelent két (!) nekrológját (Révai József és Kőnig György írásai), csak hogy felületes képet kaphassunk Nietzsche vitapartnerének elmélyült műveltségéről. Wilamowitz-Moellendorff bírálata mindenesetre szétzúzta Nietzsche egyetemi reputációját, a fényes karrier reménye szertefoszlott. Persze nem ő volt az egyetlen, aki elutasította a könyvet, még az a professzor is csalódottan olvasta, aki meghívta Nietzschét Bázelbe. A kötet kapcsán támadt vitába Wagner is beszállt, úgy érezte, kötelessége védelmébe vennie követőjét egy nyílt levélben, de nem járt sok sikerrel. Azonban könyvet ért bírálatok sem feltétlenül pusztán a meg nem értésből fakadtak, mert Nietzsche olyan állításokat is megfogalmazott, melyek szaktudományos módszerekkel nem feltétlenül igazolhatók, a szigorú német filológusok pedig érthető módon nem szerették az ilyesmit – A tragédia születése pedig nem is szaktudományos munkaként vált klasszikussá, hanem művészetelméleti kötetként.

galactic-ubermensch.jpg
Párom: Nietzsche Internet Defense Force

Nietzsche ezek után fokozatosan elhagyta a klasszika-filológia terrénumát, néhány év múlva Wagnertől is elhidegült, Schopenhauert is kritikusabban olvasta – így válhatott azzá a félelmet nem ismerő, önmagával szemben is kegyetlen, szellemi kalandorrá, aki támadást intézett az egész metafizikai hagyomány ellen.

71 thoughts on “A fiatal Nietzsche

  • July 10, 2017 at 17:50
    Permalink

    Riszpekt. A végén tényleg kicsit sírtam. 😀
    Lyó lesz ez.

    • July 10, 2017 at 17:57
      Permalink

      ÓÓÓÓÓÓÓÓARGH

  • July 10, 2017 at 18:13
    Permalink

    Úristen, ez egy mother of all articles.

  • July 10, 2017 at 18:19
    Permalink

    ez aztán kerek lett. 😀 gratula koala!

    • July 10, 2017 at 18:20
      Permalink

      <3

  • July 10, 2017 at 18:20
    Permalink

    tl;de elolvastam

  • July 10, 2017 at 18:22
    Permalink

    Happy enddel és több képpel jobban tetszett volna.

    • July 10, 2017 at 18:24
      Permalink

      pedig még a torinói összeomlás szóba sem került, az lett volna csak a hepiend :(((((

      • July 11, 2017 at 00:30
        Permalink

        Van azóta berlini összeomlás is

  • July 10, 2017 at 18:23
    Permalink

    Összefoglalva: Nem szarral gurigázott.

  • July 10, 2017 at 18:24
    Permalink

    Hirtelen nem tudom, Nicsit ölelgetném meg jobban, vagy a kmacit.

    • July 10, 2017 at 18:25
      Permalink

      why not both?

      hú de buzis lenne

      • July 10, 2017 at 18:28
        Permalink

        beledugnánk a kis buksinkat a bajuszába és eltűnnénk a létben

        • July 10, 2017 at 18:39
          Permalink

          A Nap lement-e?

          • July 10, 2017 at 19:13
            Permalink

            A föld kering, a nap korong.

          • July 10, 2017 at 19:19
            Permalink

            Biztos helyről régről tudom,
            Hogy a Föld tányér és hogy azon
            Az emberek és a kövek
            Lesznek a mannához a köret.

          • July 10, 2017 at 19:40
            Permalink

            Nekem az akadt be a minap hogy mert te azt örökbe adtad… Becsapom mérgesen az ajtót felőlem meghalhat… megbánom nesze a sajátom, az itt van.

          • July 10, 2017 at 22:51
            Permalink

            a szél fú, a zölf fű…

  • July 10, 2017 at 18:28
    Permalink

    szar

  • July 10, 2017 at 18:37
    Permalink

    Sose rajongtam a filozófiáért, de most rájöttem, hogy egyszerűen csak több Koalamacit kellett volna olvasnom. Így rögtön tök érdekesnek tűnik! Végre!

  • July 10, 2017 at 18:57
    Permalink

    Ez jó volt. Szeretek filozófusokról olvasni. Biztos ismeritek:
    Luciano de Crescenzo: A ​görög filozófia rendhagyó története I – II. Végig lehet röhögni az egészet.

    PL:
    ” Hérakleitosz kifakadt az ephezosziak ellen, felszólította őket, hogy egyenként és szép sorjában akasszák fel magukat, s bízzák a kormányzást a gyermekekre, majd elhagyta a várost, és beállt remetének.”

    “Az volt az igazság, hogy Zénón gyűlölte a nagyvilági életet és mindenféle értekezletet. Az asztalnál szívesen ült a szélére, mert ahogy mondta: „Így legalább az egyik oldalam úgy érezheti, hogy egyedül vagyok.”

    ” Arra a kérdésre, hogy „Miért nem nősülsz meg?”, mindig azt válaszolta, hogy „Még nincs itt az ideje”, mígnem egy szép napon megváltozott a válasz: „Már nincs itt az ideje.” Ha pedig valaki az kérdezte tőle, miért nincsenek gyerekei, azzal mentegette magát, hogy „a gyermekek iránt szeretetből” döntött így. Egyszóval Thalész pontosan olyan volt, mint egy filozófus, bár akkoriban ezt a szakmát még nem találták fel.”

    • July 10, 2017 at 21:38
      Permalink

      Warburtontól a filozófia rövid története is olvasmányos. Meg Will Durant-tól a Gondolat hősei, de ott csak pár szerzővel foglalkozik.

  • July 10, 2017 at 18:58
    Permalink

    A linkek is érdekes olvasmányokhoz visznek.

  • July 10, 2017 at 19:05
    Permalink

    tl;dr?

  • July 10, 2017 at 19:07
    Permalink

    Segítek 2017.07.10.

  • July 10, 2017 at 19:08
    Permalink

    A múlt a jövő gerince.

    • July 10, 2017 at 19:09
      Permalink

      Hé alfa, ne légy töritanár.

      • July 10, 2017 at 19:11
        Permalink

        Brenda, léccy.

        • July 10, 2017 at 19:14
          Permalink

          Nem én vagyok a Brenda,

          • July 10, 2017 at 19:16
            Permalink

            tökre kinyomozható.

          • July 10, 2017 at 19:17
            Permalink

            hacsak brenda nem emigrált a németalföldre

          • July 10, 2017 at 19:18
            Permalink

            Passz. Nem ismerem őt.

  • July 10, 2017 at 19:12
    Permalink

    Lazán kapcsolódik, de van újra víz, meg net.

    • July 10, 2017 at 19:20
      Permalink

      itt mindjárt lesz víz (vihar formájában), ebből következik, hogy net meg nem

  • July 10, 2017 at 19:24
    Permalink

    A cikk szerint a kortárs művészet, az istentagadásból építkezik.

    • July 10, 2017 at 19:24
      Permalink

      Túdíp.

  • July 10, 2017 at 19:28
    Permalink

    Koala neked mi a véleményed, ha már doxxoltalak? (jahnem).

  • July 10, 2017 at 20:52
    Permalink

    Nagyon jól megírt, érdekes, informatív. Fasza. 🙂

  • July 10, 2017 at 21:40
    Permalink

    fasza lett, koala!
    Nietzschével én valószínűleg többet foglalkoztam, mint aki nem foglalkozott vele sosem (figyeled), annyit nyilván nem, mint te, de egyrészt nagyon érdekes figura, másrészt pont emiatt – ahogy írod is – nagyon ellentmondásos. vicces, hogy pont ő szivárgott be talán leginkább a popkultúrába, a Baldur’s Gate is egy Nietzsche-idézettel indít.

    Ő is olyan, hogy csak azért ismerik sokan, hogy minél többen félreérthessék

    • July 10, 2017 at 21:42
      Permalink

      Nietzsche a filozófia Einsteinje.

      • July 10, 2017 at 21:44
        Permalink

        az úgy pont jó, mert Einsteint sem értem úgy istenigazából

      • July 10, 2017 at 22:50
        Permalink

        én inkább coelhohoz hasonlítanám…
        egy csomóan hivatkoznak rá, közben meg ordas nagy hülyeség…

        • July 11, 2017 at 00:18
          Permalink

          brühühü

        • July 11, 2017 at 00:23
          Permalink

          nem, voltak tanáraim, akikkel hol egyetértettünk, hol nem, és az egyiküknek volt egy olyan meglátása, hogy Nietzsche valami olyan fontos dolgot fedezett fel – önmagában vagy a világban -, hogy ebbe őrült bele. Szerintem egyáltalán nem kamuzott, hanem nem tudta megfogni azt, amit meg akart, és a betegségével együtt ez rottyantotta meg. Szerintem van olyan része az emberi gondolatnak, amit lehetetlen elválasztani a pszichológiától és a történelemtől – ez a filozófia, ahogy én próbálom nézni -, de az irodalom és a művészet segíthet jobban kifejezni, amit mondani akarsz, ki így, ki úgy próbálja kifejezni, de ha úgy érzed, hogy tudsz valamit, és nem tudod elmondani sehogy, pedig szegény Nietzsche próbálta mindenféleképp, csak állítólag szar zenész volt, beleőrülsz. Mert szerinted fontos.

    • July 11, 2017 at 00:20
      Permalink

      lehet, hogy pont a regényes Wagner-sztori meg az “őrült zseni” toposz miatt lett ő ekkora sztár

    • July 12, 2017 at 23:22
      Permalink

      Hatocsem, ez nagyon szep, kerek, kivaloan kivitelezett bullshit lett. Ponnilyet toltam a mult jeten az egyik kustomernek, csak heat transfer meg thermal balance temaban es benyaltak boldogok, zakatol a gyar, kicsit mondjuk jobban terheli a kornyezetet, mint ami optimalisan elerheto cel lenne, de jovanazugy.

  • July 10, 2017 at 21:43
    Permalink

    Inkább Wittgenstein.

  • July 10, 2017 at 22:48
    Permalink

    bazmeg koala…
    szar nincs?
    illetve mit szól ehhez János?

    • July 10, 2017 at 22:57
      Permalink

      hát te meg ki vagy?

      • July 10, 2017 at 22:58
        Permalink

        azt sajnos nem mondhatom meg a személyiségi jogaim védelmében.

        • July 10, 2017 at 23:00
          Permalink

          ok, igazad van, végülis mindegy.

          • July 10, 2017 at 23:00
            Permalink

            megnyugtathatlak, hogy nem vagyok János semmilyen álnéven.
            istibizti.

          • July 10, 2017 at 23:00
            Permalink

            ez eszembe sem jutott.

          • July 10, 2017 at 23:01
            Permalink

            valójában ez jóval megtisztelőbb, mint hinnéd.

          • July 10, 2017 at 23:03
            Permalink

            nekem tulajdonképpen mindegy, csak többen használnak több nicket, gondoltam ismerlek. de nem fontos. 🙂

          • July 10, 2017 at 23:05
            Permalink

            nem ismerjük egymást. régebben beszéltünk, de az az alteregóm már meghalt.

          • July 10, 2017 at 23:06
            Permalink

            tényleg mindegy. koala ügyes volt, ez a lényeg.

          • July 10, 2017 at 23:06
            Permalink

            yup.

      • July 11, 2017 at 00:18
        Permalink

        lehet, hogy ő az apukám

        bár apám sose mondta, hogy szereti a harcosok klubját

        • July 11, 2017 at 00:27
          Permalink

          én már lebuktam itt rokon előtt, sose lehet tudni. 😀

          • July 11, 2017 at 00:30
            Permalink

            rád nyitott anyukád kommentelés közben?

  • July 11, 2017 at 00:24
    Permalink

    Ez már tisztes iparos munka.

  • July 11, 2017 at 04:28
    Permalink

    Nahát!

  • July 11, 2017 at 06:08
    Permalink

    Baszki, ez jó lett! Grat.

  • July 11, 2017 at 10:07
    Permalink

    Tök jó volt, köszi!
    Lazán kapcsolódik: amikor legutóbb -már sok éve- meg akartam erőszakolni a férjemet A tiszta ész kritikájával, majdnem beadta a válókeresetet. Pedig elsőre olyan jó ötletnek tűnt, hogy majd mi bekezdésenként, mondatonként fogunk éjszakába nyúlóan vitázni. 😀
    Azt nem mondanám 100%-ra, hogy: kiderült egyikünk satubb a témához, mint a másik, de az tény és való, hogy bőven-bőven van még mit összeolvasni, hogy én beszélgetni merjek bárkivel is, aki igazán olvasott ilyen téren. 😛

  • December 26, 2017 at 19:18
    Permalink

    “Nietzsche halott
    Isten”
    ( falfirka valahol a Tilos az Á környékén, de lehet, hogy az Élmunkás téri aluljáróban)

Comments are closed.

%d bloggers like this: