HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

Történelem

A görögöknek mégis igazuk volt

Már megint. Kiderült, hogy a kelták tényleg benne voltak ebben a fejlevágós buliban.

Ezt persze már régóta sejtettük, ahogy azt is, hogy a kelták alapvetően nem szarral gurigáztak, és azt se bánták, ha esetleg valakinek baja esik mindeközben – elég a mocsárba hajigált jóemberekre gondolni, bár ezzel kapcsolatban is vannak különböző elméletek, mindenesetre tény, hogy olykor becsusszant egy-egy emberáldozat, ha épp ráértek. A marketingjük sem volt túl erős, legalábbis addig nem, míg meg nem jelent az Asterix és Obelix-képregény, a görögök és a rómaiak például kifejezetten utálták őket, emiatt gondolták úgy, hogy a görög történetírók talán picit túloztak olykor, amikor a szokásaikról számoltak be. Ide sorolták azt a szokást is, amely szerint Franciaország területén nem is ismertek nagyobb bulit, mint az ellenség lefejezése, majd a bebalzsamozott fejek elhelyezése a feng-shui irányelveinek megfelelően.

Két régészcsoport most direkt fejdarabokat keresett, tíz év alatt találtak is ötvenet, és nagyon úgy néz ki, hogy a koponyák nem saját jószántukból váltak meg a tulajdonostól, hanem noszogatták őket ezért, és valami balzsamféle anyaggal tartósították is őket. A csontszilánkokon gyanta és illatos füvek nyomait találták, így valószínű, hogy a görögök kivételesen nem hazudtak, amikor arról írtak, hogy a menőbb harcosok háza előtt nem volt ritkaság egy-két fürt fej, de a falu szélét is előszeretettel díszítették ilyesmivel. Az nem újdonság, hogy a kelták egyébként is bírták a fejeket, a mondákban is akadnak szép számmal, az egyik emlékeim szerint még nekiáll kiabálni is, ha valami veszélyt érzékel, de most derült ki, hogy gyűjtötték is őket. Megértem, otthonra is kéne: ahelyett, hogy az ember venne valami csinos lábtörlőt, amit úgyis ellopnak egy héten belül, sokkal jobb, ha az ellenségeid levágott, ráadásul illatos fejével díszíted a portádat. Kocsiba is el tudnám képzelni, kevésbé buzis, mint a wunderbaum.

(AtlasObscura)

HOLDKOMP