A kékszakállú herceg vára

Szerintem a férfiléleknek nincsenek bugyrai.

Vagy ha igen, akkor az már régen rossz, és ilyen pasassal nem kell kezdeni.

A sztorit mindenki ismeri, de aki nem, annak összefoglaljuk; a herceg megnősül, a felesége neve Judit, az asszony szülei nem örülnek a házasságnak, de Judit nyakas teremtés. Az újdonsült házasok hazamennek a hercegi várba, ami sötét, ronda, hideg, de legalább van hét ajtaja. A herceg nem is akarja kinyitni, de Judit elkéri a kulcsokat, végignyitogatja az ajtókat, ezalatt a férj folyton könyörög, hogy de ne. Minden kinyitott ajtó mögül más-más szcéna jön elő, és mindenhol jelen van a vér, még a gyönyörű virágoskertben is, ami pedig aztán tényleg nyugtató és kellemes helyszín lehetne. Az utolsó ajtót is felnyitja Judit, és ott vannak a régi asszonyok, mind a három volt feleség, mindegyiké egy-egy napszak. Innen nincs visszaút, most már Judit is közéjük tartozik. Övé az éjszaka. Bevonul, az ajtók becsukódnak, a Kékszakállú egyedül marad a sötétben.

Ez legalábbis Bartók egyfelvonásos operája.

Az irodalmi műben a sok más helyen asszonyfaló szörnyetegként bemutatott Kékszakállú a magányos, sorsszerűen egyedülvaló ember példája lett, maga a darab pedig a férfi és a nő egymásra találásának, vagy inkább egymásra nem találásának lélektani mélységeit, a lélek rejtelmeit és szenvedéseit igyekszik bemutatni.

Wikipedia

Na most, azért, akinek van egy kis szeme és füle, az kapcsol, hogy ez így nem kerek. Úgyhogy utánajártam a dolgoknak, mert olyan nincs, hogy egy férfi lelkének bugyrai vannak. Ezek a jószágok ugyanis általában egyszerűek, mint a faék.

Az Aarne-Thompson mesekatalógus egy nagyon jó dolog, típus szerint szedi össze és katalogizálja a népmeséket. A lényege az, hogy a népmesék variánsai több helyen is előfordulnak szerte a világban. Van egy alaphelyzet, és ennek születnek variációi. Mint pl. a Hamupipőke c. mese, amely egyébként görög eredetű. Mármint Strabon írta le először..

A katalógus itt található.

Visszatérve a rejtelmes lelkibugyrú Kékszakállhoz, az eredetsztori az ATU-ban a 955-ös számot viseli. A besorolás így néz ki:

VALÓS MESÉK, 850-999

• Rablók és gyilkosok 950-969
• A rablóvőlegény 955

A történet alapszituációja pedig a következő:

“A lány a rablók rejtekhelyén. Mialatt rejtőzködik, tanúja lesz egy másik lány megyilkolásának. A meggyilkolt lány ujja jelképként nála marad. A lány az útját az erdőbe általában kaviccsal, lencsével hinti fel. Amikor a vőlegény megjelenik, felhasználja ellene a lemetszett ujjat.”

Ez az a “csontváz”, amelyre az egymással rokon mesék ráépülnek, és amelybe a Kékszakállú története is tartozik.

Most így posztírás közben felrémlett bennem egy régi magyar népmese. A címére már nem emlékszem, csak nagyjából az alaptörténetre, amelyben két, Mari nevű királylány testvérekként szeretik egymást és nőnek fel. Felnőttként az egyiket feleségül veszi egy jóember. Innen kicsit kiesik a cselekmény, de az egyik jelenet, amelyet gyerekfejjel is borzalmas volt olvasni, megmaradt bennem.

Mari (a férjezetlen) egy templomban rejtőzik, ahova a gyilkos  férj behozza a másik, halott Mari testét. A férj kést vesz elő, lemetszi a halott lány ujját, rajta az aranygyűrűvel. Az ujj elrepül, és a másik Mari ölében landol, aki rettegve lapul. A férj egy deszkára fekteti a holttestet, betolja valahova a falba, a test pedig a fal mögé zuhan. Később aztán az életben maradt Mari a levágott ujjal bizonyítja, hogy a másik lányt meggyilkolták, így a férjet eléri az igazságszolgáltatás.

A kibővített verziókban a lány feleségül megy a gazdag rablóvezérhez (herceg, földesúr), néha önként, néha kényszer hatására. A férj elutazik, és asszonyára bízza a vár kulcsait. A megkötés mindig ugyanaz: az egyik ajtót ki ne nyissa a lány! Az asszonyi kíváncsiság erősebb, a lány kinyitja az ajtót, és elborzadva fedezi fel a régi, megölt asszonyok kampókon lógó holttestét. A férj közben hazaérkezik, és dühében megparancsolja feleségének, hogy öltözzön menyasszonyi ruhába, mert most meg fog halni*. A lány engedelmeskedik, de haladékot nyer (nővérével imádkozik; galambot küld haza), így bátyjai időben érkeznek, és lemészárolják a férjet, megmentve ezzel húgukat.

*a halottakat szokás volt esküvői ruhájukban eltemetni

A Kékszakállú tehát egy típusmese. De mi az eredete?

Az egyik forrás az a breton legenda lehet, amely egy tizenötödik századi földesúr, Gilles de Rais igaz történetén alapszik. Ez  a fószer egy nagy görény volt, gyerekeket gyilkolt halomra.

De Rais Jeanne D’Arc mellett harcolt, majd visszavonult a katonai élettől, és fokozatosan elszegényegedett. Egy szektához csatlakozva gyerekeket rabolt, és a démonoknak áldozta fel őket. Egyik áldozatáról, szolgája, Poitou nyomán így ír egy 1971-es életrajz:

[The boy] was pampered and dressed in better clothes than he had ever known. The evening began with a large meal and heavy drinking, particularly hippocras, which acted as a stimulant. The boy was then taken to an upper room to which only Gilles and his immediate circle were admitted. There he was confronted with the true nature of his situation. The shock thus produced on the boy was an initial source of pleasure for Gilles.^[29]

A megölt gyerekek száma a több százat is elérhette.

De Rais-t végül egy egyházi elöljáróval folytatott heves vita, és nyomozás után érte el a végzete. 1440 októberében felakasztották. Áldozatainak pontos számát a mai napig nem tudni.

A nagyon szép leadkép Rebecca Yanovskaya alkotása.