A Nagy Viktoriánus Lószar Krízis – kész csoda, hogy a Föld megmenekült

1894-et írtunk és a lószar helyzet végképp eszkalálódni látszott.

Londonban, sej, ahol van számos utca, kiszámolták, hogy hamarosan gondok lesznek. Akkor nagyjából ötvenezer ló biztosította a közösségi közlekedés hajtóerejét – és nem csak bérkocsikra, konflisokra kell gondolni, azokból volt összesen 11 ezer, – a belső égésű motorok elterjedése előtt a belvárosi lóvasút az akár napi 12 lovas meghajtással nem számított ritka látványnak.

És hát a lovak ugye szarnak. Minél nagyobb a ló, annál többet, a metabolizmus már csak ilyen, de ha nem egy lovat kötünk elé a vontatmánynak, akkor több ló is sokat szarik, szóval ebből nem lehet túl jól kijönni.

A helyzet annyira komolyra fordult, hogy a vadnyugaton sem állt túl jól a lószar szénája.

New York városa a százezer lóval épp belefulladni készült a vállalhatatlanság sötét mocsarába, napi 1300 tonna lószar termett. De nem elég, hogy a lovak szartak, egy átlagos ló élettartama ebben a munkakörben épp hogy elérte a 3 évet, megdöglött, kifogták a kocsi elől, aztán hagyták az út szélén elbomlani. Volt ennek azért némi közegészségügyi kockázata is, sem a lószar, sem a döglött ló nem arról híres, hogy távol tartaná a legyeket, szóval azután a kajákra röppenve fincsi eredmény lett a vége. A tífusz terjedésének melegágya volt például.

Számszerűsítve egy ló egy nap az abrakoltatás után, műszak közben elég rendesen szarik, mert ugye előre kell tankolni, nem utólag. Nagyjából 7 és 18 kiló között potyogtattak, meg is döglendtek, Londonban már azt számolták, hogy néhány évtized és 9 láb (cca 3 méter) vastag lószar fogja borítani az utcákat ha valami nem történik.

Hazai vonatkozás:

1898-ban hívták össze az első világkonferenciát, látszott, hogy ez így nem mehet tovább, de nem jutottak semmire. Pontosabban jutottak, az emberi civilizáció véget fog érni és jön a zombiapokalipszis.

Mellékszál, de az is kiderült, hogy a lovak igencsak hugyoznak is. Két pint (az sörből is épp határeset) az simán kijön belőlük és hát azért az sem kellemes ha minden össze van szarva és hugyozva is.

A pónik nem hugyoznak utcakőre, udvariasan bekéredzkednek, ezt tartsuk észben, csak a lovak buták, a pónik nem.

A helyzetre végül maga a technikai fejlődés adott megoldást, Henry Ford – korának Elon Muskja – piacra lépett a megfizethető, tömeggyártott autóval és az egész ügy 1912-re végleg feledésbe merült.

Volna, ha most ezt nem olvashatjátok, hogy emlékezhessetek ti is, kedves olvasóink, kik vagytok mindhárman.