Kurvák, gondolta Stirlitz

Illetve csak gondolta volna, mert most nem Berlinben vagyunk, hanem Párizsban, és nem a 2. világháború végén, hanem az 1800-as évek közepén. Egyedül a kurva stimmel.

Kurvának lenni soha nem volt egyszerű, még luxusprostinak sem (ezt Vau és Blue már több informatív posztban is megénekelte), hiába volt az a század Párizsban a kurtizánok aranykora. Erről azok a produktumok is tanúskodnak, amik valamilyen módon – regényben, néha operában – rögzítették ezeknek a nőknek a történetét, persze szirupos érzelmekkel nyakon öntve és fogyaszthatóvá téve, de ha ezeken túllépünk, észrevehetjük a mögöttük meghúzódó sokkal ótvarabb valóságot.

Vegyük például az eredeti kaméliás hölgyet, akiről az ifjabb Alexandre Dumas – miután maga is belehabarodott – regénye főhősét mintázta, hogy aztán legyen mire alapozni Verdinek a Traviatát.

Marie Duplessis – eredeti nevén Rose Alphonsine Plessis – 1824-ben született Normandiában egy hideg januári napon. A részeges fasz apja már 13 évesen kurválkodásra kényszerítette, konkrétan egy vén (jó 70-es) cipésznek adta el, aki egy évig használta. (Állítólag korábban már vándorcigányokkal is megpróbált barterezni ugyanezen a cserealapon.) Aztán úgy döntött, a fővárosban próbál vele szerencsét és az odaúton többször is megerőszakolta.

Marie Duplessis

Párizsban ebben az időszakban virágzott a prostitúció – mondjuk, mikor nem – a kurvák teljes palettája megtalálható volt az egyszerű varrónőktől, akik alkalmi szexuális szolgáltatásokkal egészítették ki a jövedelmüket, a gazdag szeretőjüknek köszönhetően relatív luxusban élő kitartott kurtizánokig. Marie előélete jó belépő volt ebbe a félvilágba: bár eladóként kezdett egy ruhaszalonban, 16 évesen már egy jómódú vendéglős finanszírozta apartmanba költözött.

És innentől válik érdekessé az ügy: hogy a fenébe tudott ilyen fiatalon kikupálódni viszonylag rövid idő (1-2 év) alatt úgy, hogy egyszerű származású lányból az irodalomért, színházért rajongó, kifejezetten művelt és tájékozott, zeneértő, kifinomult ízlésű, a vidékies beszédet elhagyó, úri körökben is szellemesen társalogni képes luxusprosti legyen. Ehhez nem csak kimagasló értelmi képességekre és céltudatosságra volt szükség, de arra is, hogy megkapja a lehetőséget a tanulásra. Ezt magas rangú szeretők biztosították számára, akik finanszírozták az újonnan kialakított – drága ruhákért, ékszerekért és telivér lovakért lelkesedő – életvitelét is. Marie hamarosan a párizsi kurtizánok elitjébe emelkedett.

Hogy ki volt az első meghatározó szerető, arról megoszlik az életrajzírók véleménye. Az egyik forrás (ld. René Weis, 2015) Morny herceget említi, aki Hortense Bonaparténak (vagyis hát Hortense de Beauharnaisnak), Napóleon mostohalányának volt a törvénytelen fia.

Párizsi divat az 1840-es években

Hogy kicsit jobban belebonyolódjunk ebbe a sztoriba: ez a Hortenzia tehát Napóleon első feleségének (akitől aztán elvált, mert nem produkált neki örököst, de állítólag élete végéig szerette), Josephine-nek volt a lánya. Aztán Napóleon (Josephine aktív támogatásával) hozzáerőltette a saját öccséhez, aki I. Lajos néven Hollandia királya lett. Így vált Hortenzia a saját anyjának a sógornőjévé, de ezt inkább most hagyjuk. A házasság már az elejétől el volt baszva, utálták egymást, mint a szart. Lajos ráadásul mindenféle nemi betegségeket is összeszedett a hadjáratok során. Nem csoda, ha a nyughatatlan Hortenzia holland királynéként sem fogta vissza magát és sokakkal összeszűrte a levet, többek között a katona Charles de Flahaut-val. Na, ebből a liezonból született Morny, akit aztán az apai nagyanyja nevelt fel, de annyira nyilvánvaló volt a dolog, hogy származását nem is titkolta. Egyébként az apa (Flahaut tábornok) is balkézről született gyerek volt, mert basztak ezek össze-vissza, mint a nyulak, ahogy persze most is, csak akkor a fogamzásgátlás még nem volt ennyire fejlett. Az ő valódi apja a későbbi francia kancellár és diplomata, de fiatal korában még csak egyszerű pap Talleyrand. Vég nélkül lehetne folytatni ezt a történetet, mert a korabeli bulvár kiapadhatatlan forrás, de térjünk vissza a kurválkodás tiszta műfajához.

Más források Agénor de Guiche-t (más néven Agénor de Gramont-t) emelik ki fontos szeretőként (ld. Julie Kavanagh, 2013). De az sem kizárt, hogy több rangos férfi is egyengette Marie Duplessis kurtizáni pályafutásának kezdeti lépéseit és finanszírozta tanulmányait.

Miután szakított ezzel a szeretővel (bármelyik is legyen az), Marie elkezdte “újrabrandelni” magát (vagy hogy mondják ezt), szóval kialakította és folyamatosan építette a “kifinomult kurtizán” énmárkát, aminek elengedhetetlen kelléke lett a fehér kamélia. Dumasnak (maga is törvénytelen gyerek) kb. egy évig volt a szeretője, de Liszt Ferenccel is intim kapcsolatba bonyolódott, magyarán dugtak, aki nem értené a finom utalásokat. Valószínűleg a személyisége is hozzájárult sikeréhez, egyszerre volt szeszélyes, makacs, manipulatív, életvidám, mégis törékeny és sebezhető.

Aztán rövid ideig úgy tűnt, megfogta az Isten lábát, mert 1846-ban tényleg elvette egy arisztokrata. Nem vált be a dolog, szétváltak. Ekkor a nő már tudta, hogy halálos beteg, a hitelezők is folyamatosan zaklatták.  Óriási adósságot halmozott fel: nemcsak a luxust vagy annak látszatát kellett fenntartania, de megrögzött szerencsejátékos is volt. Hamarosan, 1847-ben, 23 évesen meg is halt tüdőbajban, cuccait pedig elárverezték. Állítólag fél Párizs ott volt, hogy végignézze. Halálát Charles Chaplin, a kor népszerű festője örökítette meg.

Ennyi a sztori dióhéjban, és akkor még Zola Nanájáról, azaz Valtesse de la Bigne-ről (vagy Proust Odette-jéről) nem is beszéltünk. De az már egy másik történet. Most pedig legyen tánc!

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!