Noé bárcája – kurvák a fedélzeten!
Kifutott az Idahoe gőzös, telepakolva kurvákkal. 28 nap múlva visszatért. A kurvákkal együtt.
Nashville (Tennessee) bölcsei nem teljesen erre számítottak, amikor elindították a gőzöst tele fertőzött és ennélfogva fertőző lányokkal Louisville (Kentucky) irányába.
Louisville városában ugyanis már várták a hajót és a helyi előljárók közölték a kapitánnyal, hogy köszönik szépen, nem kérik a kurvákat, forduljon szépen vissza.

1863-at írtunk és tombolt a polgárháború. Az ilyen eseményekről tudni kell, hogy a háborúban katonák vannak, ahol pedig katonák vannak, ott előszeretettel mészárolgatják is egymást ha már fegyvert kaptak a kezükbe. 17,5% volt a sebesültek és elhalálozottak aránya, ez elég soknak számított, a korábbi konfliktusok ennél kevesebbet követeltek, 5-10% körül megállt a cech, de ahogy fejlődtek a tűzfegyverek, egyre csak romlott a helyzet és ekkorra már beérett az emberiség legnagyobb sikere: a legjobb találmányok arról szóltak, hogyan lehet egymást rendesen kiirtani.
Viszont mivel Nashville egyúttal főhadiszállása volt a hadviselő feleknek, a kezdetben békés kisvárost ellepték a kurvák is. Igen, meglepő módon ahol igény volt fizetős szolgáltatásra, ott a szolgáltatók is egyhamar megjelentek. A helyzet akkor eszkalálódott, amikor a nemi beteg katonák is kezdtek kiesni a hadrendből és 8-9%-nyit kellett kórházban kezelni, aztán nem tudtak rendesen mészárolgatni.

1862-ben még mindössze 207 regisztrált lány volt, szám szerint mondjuk 17 a legnagyobb forgalmú bordélyban a fő utcán egy 17000 lakosú településen, 1863-64-re a számuk 1500 fölé emelkedett, ahogy a katonaság létszáma százezer környékére nőtt.

Ekkor ötlött fel a helyi hadvezetésben, hogy ha mindennek az oka a sok kurva (egyenesen a “tízezer kurva városa” titulust érdemelte ki a település, bár nem voltak annyian), közülük a betegeket egyszerűen deportálni kell, majd máshol kurvuljanak, problem solved. 111 lányt felpakoltak a gőzösre és elindították.

A “máshol” viszont úgy döntött, hogy hát akkor mégse és a kurvák visszatértek, az összes kikötőből visszafordítva, mint a bumeráng.
Na és ezen a ponton döntés született: ha a lányoknak fizetnek, akkor ők is fizessenek. De ne adót, hanem legyenek tisztes iparosok, váltsák ki az engedélyt és kurvuljanak kedvükre. Ennek egy feltétele volt: a bárcával igazolni kellett azt is, hogy nem fertőznek.
Nashville az 5 dolláros bárcákból 5900 dollár bevételre tett szert (na az hány kurva is?), cserébe alig 6000 dollárt költött a rendszeres orvosi ellátásukra.
By August 1864, Spalding had included black prostitutes in the program; of the 500-plus licensed prostitutes in Nashville, 50 were black women. Women took pride as they flashed their credentials and prominently displayed their health certificates.
Bezony, ez egy teljesen tisztes megélhetésnek számított, a bárcás lányok büszkék is voltak a hivatásukra és fekete lányok is esélyt kaptak az önálló megélhetésre, elsőként az egész világon! Ötven, a rabszolgaságból felszabadított fekete lány saját magáért dolgozhatott!
És láss csodát, a katonák mehettek mészárolni, a nemi betegség pedig eliminálódott.
Nashville bölcsei kitalálták, hogyan lehet hatékonyan fellépni, zabkása is lett, a káposzta is megmaradt, a kecske is jóllakott. Ez lehetett a világ egyik első működő egészségbiztosítási rendszere.
Ilyen volt egy korabeli bárca:

Nagy tiszteletet a lányoknak, megérdemlik, mert hősiesen helytálltak a háborús időkben!
Korábbi lányos poszt itt:
Sansan Kína legszegényebb tartományában, Szecsuánban született


