A szilvachutney

A flopi és a diszk mellett a chutney fonetikus leírásával lehet még sírba tenni, úgyhogy most nyelvújítok vagy ortológuskodom, és maradok a chutneynál. Ha már améba, simán mehet ez is.

Szóval nem akartam szilvachutneyt készteni, nem is készültem rá, sőt, azt sem tudtam, hogy létezik ilyen – annyit tudtam, hogy kacsa lesz a hétvégén, klasszikus módon hagymás tört krumplival és párolt lila káposztával, de megláttam a szilvát.

Alapvetően nem szoktam szilvát enni, legfeljebb inni, de ezek kifejezetten szép szilvák voltak egy tálban, sajnáltam volna őket veszendőbe menni – a végén még megeszi valaki, pálinkának meg kevés -, úgyhogy belegondoltam, hogy mi lenne, ha szilvachutney lenne belőlük. Sosem csináltam még, nem is tudtam, hogy létezik ilyesmi, de úgy okoskodtam, hogy ha létezik mangós, akkor most már lesz szilvás is. A biztonság kedvéért rákerestem a neten, szembesültem vele, hogy többféle recept is létezik, elolvastam hármat, aztán teljesen máshogy csináltam, mint ahogy írnak.

Abban biztos voltam, hogy fogok bele tenni balzsamecetet, le van szarva, hogy indiai-e, meg simán hazudhatom, hogy portugál hatású indiai konyhát viszek némi németes újhullámmal, meg egy kicsit molekuláris is, mint a rántott améba.

Elindult a gondolatmenet: van szilva, oké, az általában szereti a szegfűszeget meg a fahéjt, de indiai fűszer is kéne hozzá – azt a javaslatot, miszerint először karamellt kellene készíteni, aztán meg vörösborral szórakozni, azonnal elvetettem, a terv az volt, hogy gyorsan összedobok valamit, míg sül a hús, szarakodni semmiképp nem akartam, nem is terveztem olyan mennyiséget főzni, hogy még befőttesüvegekkel is szórakozni kelljen.

Ami kell:

6-8 szilva

2 lilahagyma

Olívaolaj

Só, bors

1,5 evőkanál cukor

Néhány evőkanál balzsamecet

2 evőkanál garam masala

Kb. fél kávéskanál szárított gyömbér (a friss jobb lenne, úgy egy hüvelykujjnyi, de hát mindegy)

Egy kevés fahéj

Egy kis víz, pánikszerűen

Egy kis chili

Először biztos voltam benne, hogy szar lesz, de nem lett az – a cukorral és az ecettel kell kiegyensúlyozni az ízét, a garam masala meg a szilva pedig meglepően jól összeáll a chilivel. Húsok mellé jó, tök úgy néz ki, mint valami lekvár, de a fűszerek azért elég izgalmassá teszik ahhoz, hogy akár szendvicsbe is belekenhessük. Palacsintába azért nem javaslom.

Először összevágom a hagymát, és megfonnyasztom az olajon, aztán mehetnek bele a fűszerek, egy kicsit megpirítom így is, aztán mehet rá a szilva, a balzsamecet, ezzel összeforralom, míg kellemes mazsolaillata nem lesz és nem lesz egy csöppet édes, aztán mehet bele a víz, ezzel meg lekvárrá főzöm az egészet, ügyelve az állagra, arra, hogy ne égjen le, meg közben beállítom az édes-savanyú-sós-csípős egyensúlyt. Az az igazi, amikor a csípős íz épp csak utóízként jelenik meg, a szilva meg már szétesett, és nem lehet megkülönböztetni a hagymától. Úgynevezett homogén elegy, mint egy améba.

Amikor az állábak már szétestek, és a gyenge ecetsav sem zavarja őkelmét, már jó. Még egy gyors kóstolás, aztán mehet az üvegbe-dunsztba, vagy jobb esetben a sült mellé. Elég szarul néz ki így, de nem volt alkalmam előnyösebb fényképet készíteni róla.