Anzix Baváriából – Nürnberg és a gótika
A gótikát – hozzám hasonlóan – gondolom sokan szeretik. Ha másért nem, hát a vízköpőkért.
A vízköpők az emberiség legjobb találmányai közé tartoztak, sajnos elfeledett találmányokká váltak. Randa horganyzott és műanyag ereszcsatornák vették át a szerepüket.
Pedig eredetileg a hasonlóan ronda faragott kő esőelvezetőt váltották ki, ami egy darab szögletes kőbe vájt mélyedés volt és az egyetlen funkciója a csapadék távol tartása a falazattól. A csapadék számtalan okból rosszat tesz a falaknak. Egyrészt önmagában erodálja. Másrészt a nedves kő hővezetési tulajdonságai is megváltoznak, harmadrészt fagypont körül a víz, a porózus fal és a jég-víz fázisátmenetek szabályosan képesek lebontani a falat. Szóval az elvezetés indokolt.
A gótikus katedrálisok építőmesterei hamar rájöttek, hogy hiába a sok csúcsív, a hatalamas, ég felő törő tornyok és a támpillérek, ha néhány ilyen kiálló téglány tönkreteszi a látványtervet.
Valamit tenni kellett.
Amíg faragták a falazat köveit a kőfaragó szakemberek, valamikor egyszer egy unatkozó ornamentika faragó mester, de lehet, hogy csak egy inas unalmában (egy katedrális 50-100 évig is épülhetett) készíthetett egy a gonoszt kicsúfoló kis vízelvezetőt, és aztán ott valami elszabadult. Onnantól mindenki ilyeneket akart. A dolog odáig fajult, hogy kisvártatva a városi előkelőségek már fizettek is érte, hogy vízköpő formájában megmaradhassanak az örökkévalóságnak. Azt se bánták, hogy a kor karikaturistái nem vicceltek ha viccről volt szó, a groteszk nem ismert határokat.
Mivel ma épp Nürnbergben jártam, ahol nagy hagyománya van a gótikának és a vízköpőknek, bokrétába is szedtem nektek őket a helyi szakrális műintézményekről.
Beszéljenek ismét a képek!
