Hajónapló – 3. nap

Mert a fenékvíz az nem zabkása.

Döcögősen indult a reggel, de kivételesen nem sikerült összehányia senkinek semmit. Illetve a hajó is viszonylag egyenesen állt, ami meglehetősen meglepő volt annak fényében, hogy a bal oldali törzsből folyamatosan zümmögés hallatszott egész éjszaka, ahogy a szivattyú valami vélt vizet próbált kipumpálni.

Ilyenkor kétesélyes a dolog: egyrészt lehetséges, hogy valamelyik részeg barom nyitvahagyta a zuhanyzóját, vagy a mosdóját és a vízszivattyú szépen utánadolgozott időnként, vagy ugye valami vízszivárgás van, ami nem kimondottan jó. Tanult kollégám, aki velem ellentétben a bal oldali törzsben aludt nonstop hallgatta a pumpát és esküdözött,  hogy nem rendezett medencés partit a kabinban úgy hallotta, hogy a motortérből jön a muzsika.

Nosza, nem voltunk restek (én mondjuk rest voltam, mert nem az én törzsem süllyedt), felnyitottuk a motorteret, ahol szépen állt a víz. Mint kiderült, a vízgyártó berendezés beadta az unalmast valahol akkortájt, amikor szél hiányában megpakoltuk a katamaránnak a gázt és a túlnyomás lebaszta az egyik bilincset a vízcsőről. Ennek folyományaképp szépen békésen folyt a víz a motorhoz, ahol már tisztességes mennyiség felgyűlt. Egy Victorinox rescue tool és egy kis méretü házi német segítségével (ezeket bezárod kicsi helyekre és ott mindent megcsinálnak) meghekkeltük a csövet és kimertük a vizet, ezzel lezárva az izgalmakat.

A kifutás kicsit kevésbé volt kalandos, mint legutóbb: Vis felé vettük az irányt, felhúztuk a vitorlákat és baszattuk neki erőből a nulla szélben. Nagyjából 8-10 csomó volt az, ami ilyenkor várható, elvileg a vitorlafelületet 23 csomóig nem kell csökkenteni, szóval teljes vitorlázattal, nagyjából félszélben eresztettük neki a szigetig.

Namost a vitorlázás egy katamaránon gyökeresen más, mint egy egytörzsű hajón. Egyrészt el lehet felejteni az éles haladást: a szélirányra nagyjából 45-50 fokot tud, ami lófaszra sem elég, nem hogy manőverezésre. Egy fordulat gyakorlatilag 100-120 fokos irányváltoztatást jelent, ami konyhanyelvre lefordítva olyan, mint ha útba kéne ejtened Budapestről Füredet, hogy eljuss Győrbe. Kicsit demoralizáló, cserébe nulla hajómozgással lehet elbaszatni tetszőleges irányba, de alaposan meg kell gondolni, hogy hol akarsz irányt váltani.

Ugyanez pont igaz hátszélre is: lényegében jobbra balra nagyjából 80-100 foknyi mozgásterünk van motor nélkül, ami rendes hajókhoz szokott hajósoknak azért picit megmosolyogtató. Mindenesetre amit tud, azt jól tudja: nagyon szépen megy félszélben – egészen kicsi szélnél is öt-hat csomóval lehet haladni.

Visig csapattuk, sütöttünk közben a halpiacon vett halat – ez is jól mutatja, hogy mekkora erőfeszítést kell tenni ahhoz, hogy civilizáltan lehessen élni a hajón. Gyakorlatilag intenzív mozgás nélkül halad a hajó, semmiféle dőlés, vagy komolyabb imbolygása nincs haladás közben.

Ledőltem egy kicsit délután, addig a többiek kormányoztak és már erős hangulatban érkeztünk meg a szigetre. Roki éttermét ezúttal kihagytuk, mert nem volt már ilyen későn személyzete. Felhívtam még a hajóról és nagyon kedvesen elküldött a faszra, ezért rutinosan bementünk egy kis sikátorba a városban, hogy ne a promenádon kajáljunk, ennek ellenére, vagy tán éppen ezért gecire lehúztak minket a kajával: hatunkra fizettünk 1300 kunát, ami finomanszólva sem volt baráti, hogy rohadnának meg.

Mindenesetre rettentően bebasztunk, elsétáltunk a közeli félszigeten található templomkertig, szemrevételeztük a kompot és tengeri sünöket maceráltunk gerej részegen. Szerencsére sikerült mindenkit lebeszélni arról, hogy a húsz lovas motorcsónakunkat meghajtsuk az öbölben a hajók között, ez az élmény teljesen elsikkadt, mire visszaértünk.

Mivel még nem voltunk teljesen offon, jó hajósként nyilván elkezdtünk rendesen rövidezni. Mivel reggel kilenc óta ittunk, ezért üdvösnek láttam eltenni magunkat holnapra. Mivel állandó baszódás van azzal, hogy ki mikor kapcsolja le az invertert (a parti áramforrásra rácsatlakozva is szükség van rá, mert az okos franciák úgy oldották meg a hajót, hogy a kinti áram csak az akkumulátorokat tölti, egyem a húsukat), ezért leellenőriztem, hogy legyen meleg vizem, aztán zuhany és végül a kabinba begubózás. Elhúztam a függönyt, hogy az öbölre nézve tudjak elaludni, aztán végighallgattam az éjjel soha nem érhet végetet, illetve a hajnalt a fedélzeten fennmaradó többiek előadásában, mintegy hajnali kettőig.

Aztán ők is elszenderedtek és kitaláltuk, hogy másnap megnézzük a barlangokat Vis túlfelén. Jeleztem, hogy leszarom az egészet, de a többség dönt: a reggeli kötelező drónozás után elhatároztuk, hogy barlangászunk.