Miért kellene nekem egy kard?

Erre több választ is lehetne adni, a legegyszerűbb persze az, hogy azért, mert kurvára menő, ha az embernek van egy kardja. Gyakorlati haszna nincs, úgyhogy amúgy kantiánusan érdek nélkül tetszik, szóval kellhet is. Szintén kantiánus módon: akarhatom-e, hogy mindenkinek legyen kardja? Persze, legyen csak, ha nekem is lehet. És persze van rá még egy indokom, hogy miért vágyom egy teljesen funkciótlan eszközre (ha olyat szeretnék, amit használni is lehet, vennék kétezer forintért egy machetét): ha lenne egy kardom, hasonlíthatnék Terry Pratchettre.

Elnézést, Sir Terry Pratchettre.

1. Terry Pratchett

Azért lenne jó hasonlítani Terry Pratchettre, mert ő volt az utóbbi idők legzseniálisabb fantasy-írója, eközben pedig az angol humoros irodalom másik nagy kortárs alakja Stephen Fry mellett (bármilyen zseniális is legyen egyébként, Hugh Laurie a Balekkal nem győzött meg). Az egy dolog, hogy szerintem igen helyesen kovácsoltatott magának egy kardot, amikor lovaggá ütötték az angol irodalomért tett szolgálataiért – de azzal már hihetetlenül menő lesz, hogy ehhez úgy készíttetett kardot (mert milyen már egy lovag kard nélkül), hogy maga szedte össze hozzá az ércet a birtokán, és a kovácsnál egy darab meteoritot is hozzárakatott – így nem is kardja volt, hanem egyenesen varázskardja. Ő maga mondta. Egy csomó mindent mondott még ezen kívül is – érdekes módon főleg a fiatalabbaknak szóló regényeiben ment bele nagyon komoly témákba, valószínűleg úgy gondolta, hogy ők még nem menthetetlenek. Meg hát ki vitatkozna valakivel, akinek varázskardja van?

2. Westeros

Azt már tudjuk, hogy Westeros egy szar hely, ahol még pizzát sem hoznak házhoz, ellenben minden második ember vagy meg akar ölni, vagy meg akar dugni (feltéve, hogy családtag vagy, meg hogy még megvan a pöcse), de kar nélkül aztán végtelenül szar lehet. Ugyanez áll Középföldére is, jöhetnek nekem a törpék a szerszámaikkal, de valójában mindenki Aragorn kardjára vágyott, vagy szerényebb igényekkel legalább Frodóéra (bár én ahhoz szerintem magas vagyok és kövérítene), de basszus, még Gandalfnak is volt kardja, pedig varázsló volt. Az AD&D ezt nem is engedné, de Gandalf erősebb, mint a D20.

3. Arthur király

A kardnál már csak az a menőbb, amikor kirántod egy kőből, és közlöd, hogy te vagy a király (Dennist és az anarchoszindikalista közösségeket most hagyjuk, valamint azt is, hogy vajon az, hogy nálad van a kard, egyáltalán feljogosít-e bármire is). Ami még jobb, van is egy igazi excalibur a világon: egy bizonyos Galgano Guidotti állította bele egy kőbe Toszkánában valamikor a tizenkettedik században, az illetőt hamarosan szentté is avatták, a szikla köré meg emeltek egy kápolnát. A vicces az, hogy nemrégiben megvizsgálták a sziklát, és hiába gondolták éveken keresztül, hogy itt valami humbug van, azt mutatták ki, hogy a kard valóban az 1100-as évek végéről származik, és tényleg belegyógyult a kőbe. Ja, és hiába kéne egy kard most már tényleg, ezt nem éri meg lenyúlni, aki csak megpróbálta, pórul járt, a kápolnában még mindig őrzik az egyik reménybeli tolvaj kezeit, őt farkasok tépték szét, amint hozzáért a fegyverhez. Én szóltam. Ja, és kösz, Westeros!

4. Az emberek tök sokáig volt ilyenjük

Gondolj egy tetszőleges népi hősre! Ha nem is volt neki kardja, minimum szeretett volna egyet. Ki ne szeretne a Tenkes kapitánya lenni? Ugye, hogy mindenki, csak a ladát kell lecserélni lóra, meg a nemtommit, franciakulcsot kardra, sőt, szablyára (hú, ez mennyi pontot érne scrabble-ben, atyaég). Normális lovagot el se tudunk képzelni kard nélkül, de szamurájt sem, persze ehhez nem a bádogbiliből hajtogatott kínai katana fog bennünket közelebb segíteni, de akkor is, a kard fontos.

5. Az irodalomban olykor hangoztatott, ám soha ki nem próbált gasztronómiai vonal

Olcsó fantasy-regényekben a hősök gyakran csirkéket, pulykákat, goblinokat, a halál tudja, mit tűznek a kardjukra, hogy megsüssék és kézzel-lábbal, jóízűen belakmározzák, de én nem hinném, hogy ilyenre túl sok példa lett volna. Azt elhiszem, hogy lapáton, sőt, szélesebb machetén is lehet tükörtojást sütni, de ha lenne egy kardom, tutira nem tartanám a tűzbe, hacsak nem szeretnék kereszteslovagosat játszani, vagyis az izzó vasat a delikvens szeme elé tartani, hogy az kipukkadjon, és ő rosszul érezze magát, és mondjon nekem dolgokat. Szóval a kardot nem pulykasütésre találták ki, erre nem is használnám, de ha lenne véletlenül KÉT kardom (az egyik mondjuk a kipukkasztott szemű delikvenstől), tökre sütnék is rajta valamit, mert hát enni kell.