Óvakodj a viking mókustól
Mit köszönhetünk a rómaiaknak? Egy-két elhanyagolható hülyeségen kívül semmit, persze, de annál többel gazdagították a világot a vikingek. Kezdetnek ott van például a viking black metal, a körömből épült hajó vagy a vérsas, ez már eleve üti a csatornázást, a bort és a biztonságot. Oké, az angolokhoz ők vitték el a hajóépítés tudományát is, illetve síelni is ők tanították meg ezeket a szerencsétleneket, de bónuszként hozzácsapták a dologhoz még a leprát, ha a nemi erőszak, baltás gyilkosság és narválagyarak unikornisszarvként történő forgalmazása nem lett volna elég.
(Ez utóbbi egyébként igaz, amellett, hogy néha előfordult velük, hogy elragadta őket a frazeológia, sikeres kereskedők voltak, és fél Európát átbaszták ezzel az unikornis-sztorival).
És ha már kereskedtek, hoztak magukkal prémet is, méghozzá valamilyen oknál fogva mókusprémet – ez a középkorban igen kapós holminak számított. A vikingek egyébként háziállatként is tartottak mókust, ami elég jól hangzik, csak épp ezzel a szokásukkal sikerült behurcolniuk Nagy-Britannia területére a leprát. Na jó, lehet, hogy már magával a prémmel vagy a hússal is behurcolták volna, bár azon még gondolkozom, hogy mit lehetne főzni egy mókusból – mondjuk ha a sirályhojszához megy a csipkebogyó, valószínűleg itt is működne. Vagy a mogyoró.
A kutatók egy nemrégiben előkerült csontvázban mutatták ki a lepra Svédországban és Dániában népszerű változatát, miután pedig Yarmouthban virágtott a szőrmekereskedelem, úgy gondolják, hogy a viking mókosokon keresztül érkezhetett meg a kór Angliába.
Arról nem szólnak a hírek, hogy miért érzik ezt valószínűbbnek, mint hogy az egyik hajón volt egy leprás, de a mókuskedvelőknek van egy rossz hírem: a brit mókusok körében még mindig pusztít a lepra, nagyjából hasonló lefolyással, mint ahogy az embereknél működik.
