Sgian Dubh

Ismét egy olyan késről lesz szó, amire régóta vágyom, de az egyetlen magyar bolt, ahol volt egy viszonylag olcsó sheffieldi darab, már rég nem létezik, sőt, amikor volt, már akkor se volt. Oké, tudom, rendeljek Angliából, de a macera meg a posta meg minden – nem akarok ötszáz eurós kikötői illetéket fizetni, na.

Miután megtudtuk, hogy minden normális férfi kiltet visel, nem árt arról is szót ejteni, hogy ez bizony kötelezettségekkel jár. Az, hogy nem húzol alá gatyát, alap, de kell hozzá ez a kis tarsoly meg egy Sgian Dubh is, különben szart sem ér. Ez egy rövid, csak az egyik felén megfent tőr bőrtokban, levélforma pengével, a neve pedig “fekete kést” jelent. Az, hogy miért fekete, jó kérdés: egyesek úgy vélik, hogy a markolatot festették feketére, mások szerint pedig ez a rejtett viselésre utalt. A holmi nagyjából úgy néz ki, mint egy rövid csizmakés (aminek az értelmét az akciófilmek világán kívül valahogy sosem értettem), csak sokkal menőbb – elképzelhető, hogy a kis kés végül a tizenhetedik századi, hónaljtokban viselt sgian achlais utódaként, egyfajta kevésbé rejtve viselt verziójaként terjedt el a későbbiekben. Megjegyzendő, hogy ilyesmiről csak elbeszélésekből tudunk, mindenesetre ez megmagyarázná, hogy miért dubh, avagy fekete ez a kés – és azt is, hogy miért az övön kapott helyet a későbbiekben, úriember ugyanis nem lép be barátok otthonába úgy, hogy fegyvert rejteget magánál, inkább nyíltan, a harisnyába tűzve hordja.

Egyesek szerint a sgian dubh a vadászatban használt nyúzókésekből alakult ki – rövid pengéje és formája erre alkalmassá is tehette, és emellett szól az is, hogy a korai daraboknál is gyakran agancs markolattal találkozhatunk. Az elmélet szerint a fővadász segédje, a ghillie használta ezt a kést, mert a vadászoknak derogált a nyúzás.

A sgian dubh először az 1800-as évek elején bukkan fel a festményeken, egyébként a nagyobb kés, a dirk kisebb párjaként használták, gyakran azonos díszítéssel és markolatanyaggal. A tizenkilencedik század közepe felé a skót hadseregben is használták, de ekkorra már ruházati kiegészítővé vált: jól nézett ki a zokniba tűzve, a magas rangú tisztek pedig teljesen használhatatlan, ezüstből készült késeket kaptak. A markolat és a penge anyaga egyébként elég sokféle lehetett a hétköznapi használatban: az elefántcsonttól az agancson át az ébenfáig bármiből készülhetett a nyél, a penge pedig kezdetben pedig inkább a bowie-késre hajazott, mint a mostani, levélszerű tőrformára.

Ez a forma pedig szúrásra termett. Akkor is, ha hamis a fokél, a sgian dubh – legalábbis az a formája, ami fennmaradt – nem egy munkakés, hanem fegyver, és a gurkák kukrijához hasonlóan ehhez is fűződik egy legenda vagy hagyomány, ami valószínűleg nem is igaz, de jól hangzik: ha előveszed, nem rakhatod vissza a tokjába anélkül, hogy vér ne érte volna.

Szóval ha mégsem akarsz embert ölni, célszerű megvágni az ujjadat. Vagy valaki másét.

Csinos darab, otthonra is kéne. És tuti, hogy Bluenak nincs ilyenje titánból.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: