×

Szarjál nekem sajtot és nugátot!

Szarjál nekem sajtot és nugátot!

Néhány éve már hallottam a Tió de Nadalról, de minden évben újra rá kell döbbennem, hogy a katalánok nem normálisak.

Nem elég, hogy idén először bejelentették elszakadási szándékukat, amit mégsem jelentettek be, és az egész világnak napokon át könyörögnie kellett Puigdemontnak, hogy mondja már meg, mint mondott meg, aki ezután azzal tisztázta a helyzetet, hogy meglépett Brüsszelbe, és azt sem volt hajlandó megmondani, hogy hol van, furcsa nyelven beszélnek és fura sapkát is hordanak – szívük joga, egyébként meg kíváncsian várom, hova fejlődik még ez a történet –, a karácsonyi szokásaikhoz tartozik az is, hogy addig vernek egy tuskót bottal, míg az össze nem szarja magát.

Katalónia pedig tök szép, egy csomó minden mást is tudnék ott csinálni, de nekik pont ez jutott eszükbe. A szarótuskót december nyolcadikán helyezik üzembe, egy darabig álnok módon kényeztetik, betakargatják, mogyoróval és gyümölcsökkel kínálják, jól bánnak vele. Aztán karácsonykor jön a feketeleves.

Mese sajt

Ilyenkor a háznép összegyűlik a tuskó körül (ezekre a holmikra mostanában szemet, orrot és szájat is festenek, sőt, sapkát is adnak rájuk), és eléneklik kula bácsi ünnepi dalát, amit most nem tudnék lefordítani, de ebben arra kérik a tuskót, hogy szarjon nugátot, mogyorót és sajtot (oké, mató sajtot, ami valami mézes krémsajt dióval, de ettől nem lesz jobb – bár legalább nem Mese sajt), valamint kilátásba helyezik azt is, hogy amennyiben nem szarik elég finomat, majd kiverik belőle. Botokkal. A tuskóból.

Ezután a biztonság kedvéért meg is verik szerencsétlent, majd örömmel fedezik fel a takaró alatt a kikövetelt finomságokat. A Slate azt írja, hogy az ürítés időpontját egy büdös hering felbukkanása jelzi, az Atlas Obscurán viszont arról van szó, hogy a gyerekek kifejezetten kérik, hogy a tuskó NE szarjon nekik büdös heringet, itt szerintem időrendi problémáról lehet szó: valaha szart ilyet, de a generációk felhalmozott tudása és a hagyomány most már figyelmeztet a veszélyre, így idejekorán lépni lehet ellene.

Piros sapka, Barbakaka

Miután agyonverték a szarórönköt, vidáman elégetik. Úgy tűnik, hogy a katalánok a karácsonyi készülődést a szar bűvöletében töltik, ugyanis nem ez az egyetlen, kakával és az ünnepekkel összefüggő vidám hagyományuk: náluk van egy extra figura a betlehemben, mégpedig egy fickó, aki épp odaszarik a Szent Család orra alá. A caganer (így hívják a kis szarost) a legtöbb katalán betlehemben megtalálható, de hogy miért, azt nem igazán tudjuk: egyesek szerint csak egy hülye viccről van szó, ami később hagyománnyá vált, mások szerint a jó termés iránti reményt szimbolizálja, ismét mások szerint pedig – de ezt nem vagyok hajlandó komolyan elhinni – azt jelképezi, hogy Jézus második eljövetelét nem lehet megjósolni, mert az akkor fog megtörténni, amikor erre szükség van.

Oké, szép dolog a betlehemezés, de ilyenkor egy kicsit katalán akarok lenni.

(Slate, Atlas Obscura, Atlas Obscura#2)

74 comments

comments user
mokusON

a függetlenségük kikiáltását is nagyjából ennek a tematikának a mentén intézték.

comments user
SpaceWolf

MI
A
FASZ

    comments user
    taro

    ez kérlek ismeretterjesztés.

      comments user
      SpaceWolf

      Teljesen betegek. 🙂

        comments user
        taro

        legalább nem csinálnak kész szárított bonítóból…

          comments user
          SpaceWolf

          True

comments user
mlui

Én úgy emlékszem a Mesesajt jó volt.

comments user
Bernard Black

basszameg, egyszer se írtam le a posztban a kakalán szót

comments user


Mindenkinek jobb karácsonyi mulatságaik vannak.

Shit, log!
Shit nougats,
Hazelnuts and mató cheese!
If you don’t shite well,
I’ll hit you with a stick!
Shit, log!

(Mondjuk a Yule Lads is megér egy misét.)

comments user
vau

Gondolom meglep mindenkit h még mindig részeg vagyok.

    comments user
    egyedi

    nem is sejtettük…

    comments user
    

    Nem is!

    comments user
    ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

    Meséljük úgy, hogy már megint.

    comments user
    The Winter Soldier ⭐

    Ugyan, csak másodszor a héten. Először négy napig, most meg már harmadik napja.

comments user
★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

Katatóniáról azt érdemes tudni, hogy így érkezel megfele és az első amit látsz, az ez. (Gyerekeknek meséled: nézzétek, uborka)
https://uploads.disquscdn.com/images/ad16b18a8dc04c57889bb3a46906c3d000f8efef180bce5883749fc215a58943.png

    comments user
    

    Golyóstoll kupakjára emlékeztet.

    Miért, tán nem?

    comments user
    rontóbogár

    a fiam szerint az ott egy daru. és nincs más a képen.

      comments user
      ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

      Elmentünk Barcelonába, amikor még ilyen kis pockok voltak, béreltünk egy lakást pár napra. A ház aljában volt egy pékség, le-le menegettünk venni ezt-azt, igazából nem tudom ki volt jobban megijedve a péknéni vagy a lányom, de amikor mondtam neki, hogy kérjen valamit, rábökött egy sajtos izére, péknéni mosolygott és senki nem értett semmit.

        comments user
        rontóbogár

        az enyémeket nem érdekli semmiféle kommunikációs akadály, egyfolytában beszélnek, másnak esélye sincs megszólalni, viszont nincs is családi titok. mindenkinek mindent elmondanak 😀

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Én egyszer voltam ilyennek az áldozata, amikor a gyerekek elmesélték, hogy miután este mindenki lemosakszik a lavórban (apa, anya, három gyerek) utána éjszaka nem vécére mennek, hanem mindenki a lavórba pisil.

          comments user
          rontóbogár

          a lavórba? nem a sarokba?

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Nem, a lavórba. Benne hagyják a mosakodóvizet egész éjjelre, és az az éjjeliedény.

          comments user
          rontóbogár

          nem tűnik praktikusnak. de hát ki tudja. majd ha kikötik a vizet, bevezetjük mi is 😀

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Messze volt tőlük a vécé, így spóroltak.

          comments user
          rontóbogár

          messze vagy kint az udvaron?

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Ez egy hütte volt, ők voltak a tulajok. Éjszakára bezárták a részlegüket, de amúgy is messze volt tőlük a klotyó, bent a hüttében, de messze, hát este lemosakodtak, éjjel meg a lavórba hugyoztak.

          comments user
          rontóbogár

          ó. nem véletlen hogy amikor saját zuhanyzós szállodai szobát keresek a németeknél akkor csodálkoznak, de azért van nekik szerencsére.

          comments user
          Bernard Black

          lavórba hugyozni az semmi. próbáltak volna felespohárba szarni.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Biztos, hogy akarunk erről tudni?
          (IGEN!)

          comments user
          Bernard Black

          ó, ennek nincs valóságalapja. minek tennék ilyet? ott a söröskorsó eleve.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Volt olyan vendég, aki a zuhanyozó lefolyójába szart.

          comments user
          Bernard Black

          tuti, hogy olasz volt.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Nem, német, mert aznap csak egy kirándulócsoport éjszakázott ott, és mind németek voltak.

          Az olaszok hangosak, büdösek, lármásak, disznóólat hagynak az asztalon, de a németeknél gusztusalanabb, visszataszítóbb ocsmány dögöket nem láttam.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Keletnémetek. Öntudatosak .
          Nem találkoztál magyarokkal?

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Nem, hála a jó istennek.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Mázlista.
          Menekültünk a magyarok elől.
          Bibione – megszámolták még a kanalakat is, nem loptunk-e el valamit.
          Azért milyen megalázó így kicsekkolni a szállásról.
          Azért szerettem a délebbi olasz tájakat és különösen az olasz Riviérát, mert oda nem jutnak el.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Csak a sorrendet nem szabad elrontani.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Nem is tudom, minután az ötödiknek lemosakszó abba fürdette az arcát, amibe az előző négy a lábát, meg a seggét, szinte majdnem mindegy.

          comments user
          rontóbogár

          egyes felmérések szerint a németek jó nagy része hetente csak egyszer zuhanyzik. szóval egész európainak tűnik ez is.

          comments user
          Bernard Black

          zuhanyozni én is ritkán szoktam, mert mindig tönkremegy az a kurva gégecső és agyfaszt kapok

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          A lidliben mondta Erzsike, hogy 3 év garancia van rá, bármelyik üzletbe visszaviheted csak tartsd meg a blokkot.
          Ühm. Milyen blokk?

          comments user
          Bernard Black

          oda kell ütni a pajzzsal

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Tudod, mi jutott az eszembe a pajzsról?…

          comments user
          Bernard Black

          tudom, a kukafedél

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          ….

          Holnap írok egy posztot. Szerintem nézz csak bele a calendarba!!!!

          comments user
          Bernard Black

          hát csak a címet látom….

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Mást nem is kell. Egyelőre!

          comments user
          rontóbogár

          furcsa gégecsöveid lehetnek, nem is emlékszem mikor romlott el nálam.
          hozzá tartozik hogy a fejet amikor veszem kb évente ahhoz adnak újjat

          comments user
          Bernard Black

          nekem már rég szar, csak lusta vagyok cserélni, így kihúzom az élettartamát. de szar akkor is. minden szar. topogtombolinkábbrágyújt

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Simán elromlik.
          Letekeredik a tövétől az a fém spirál és így nézed: most van fém spirálom és egy átlátszó csövem.
          Nem ezt beszéltük meg.

          comments user
          rontóbogár

          de hát nem olyant köll venni. na

          comments user
          Bernard Black

          A látszat ellenére optimista vagyok.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Nemrég mondta nekem egy német csaj, hogy amikor ő gyerek volt, akkor az anyja este letörölgette az arcát, meg a hónalját meg a seggét mosdókesztyűvel. Zuhanyzás szombaton, nyáron lábat is moshatott.

          comments user
          rontóbogár

          igen. többektől hallottam ezt mint hogy fürödtek volna.
          bezzeg az autóik azok pöpecek 🙂

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Tudjátok, hogy eléggé falusi vagyok.
          Nem volt vezetékes vizünk nagyanyáméknál, igazából senkit nem is zavart.
          Lementünk a kútra, napi két kanna vízért (enyém volt a kék), a víz körforgásában előbb-utóbb lábvízként kötött ki a legvége.
          Azt persze már el sem merem mesélni, hogy a palackos gázos tűzhelyen egyszerre melegített gáz és villany a lábvíznek valót.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Atyaég.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Érezd a szádban a marmonkanna vasas ízét egy forró nyári napon.
          A víz hűs a kanna vas.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Ezt haiku formájába kellene önteni.

          comments user
          ★☆☭IonágyúS ЯiszpekTPónY☭☆★

          Azt meséltem már, hogy a falu képét javítandó lila fákkal ültették be az utcát?
          Ott voltak a lila fák, ott volt egy nyári zápor. Aztán elállt.
          Bokáig állsz a párafelhőben, megrázod a lila fát. Mi történik?
          A zápor soha nem érhet véget, 30 fokos vízpermet esik rád és boldog vagy. 🙂

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Ezt meg kell festeni. Meg is fogom.

          comments user
          rontóbogár

          ismerős 😀

You May Have Missed