Mi lesz a fényképezéssel?

A minap kolléganőm megörvendeztetett egy fotókönyvvel egy bemutatás erejéig. Mivel szeretem a fotózást és sok más között tőlem kért tanácsot azzal kapcsolatban, hogy milyen fényképezőgépet vegyen ausztráliai, közel egy hónapos teleléséhez, részben a saját sikeremként elkönyvelve, részben azért, mert imádom még a szagát is a frissen nyomtatott könyveknek egyből belefeledkeztem.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a hölgy kurvára nem hallgatott rám. Én egy Olympus OM-D E-M10 mk II kamerát ajánlottam egy Olympus 14-150mm f/4-5.6-os obival. Amikor épp elkezdtem magyarázni a crop factort, hogy ez tulajdonképpen egy micro 4/3 bajonettes kis gép, ami épp, hogy csak kicsit kisebb szenzor tekintetében a Canon APS-C  kameráinál és egy hangyányit kisebb a Nikon APS-C kameráinál, valahol akkor esett le, hogy már az ebéden gondolkodik és csak hagyja, hogy tisztuljon a fejem.

Nem vagyok fotós, nem én. Szeretek fotózni, a kütyüket meg egyenesen imádom. Viszont abba az erősen kihalófélben lévő rétegbe tartozom, akit még meghat a tükör, meg annak hiányában a redőny csattanása.

Szóval úgy hozta a sors, hogy egy másik fotós azt mondta neki, hogy tartsa magánál jó szorosan a hatos iPhonet és minden fasza lesz és mit tesz isten így is lett. A kontraszt a nagyobb printeknél kicsit szmöttyös, meg az esti és a fényhiányos képek nyilván szarok, mert egy szoftver sem tudja tökéletesen kitalálni, hogy fény hiányában mi lett volna az elektronikus zaj helyén, de összeségében az album megindítóan szép lett. Tökre olyan, ami nem rettentően kínos, hanem sanszos, hogy még tíz év távlatából is vállalható lesz.

És ez egybevág a Nikon pénzügyi jelentésével. Akinek nincs kedve végignyálazni, elárulom: szar. A profi, vagy legalább félprofi fényképezőgép piac épphogy a víz felett tudja tartani a fejét, de a “point and shoot” gépek piaca gyakorlatilag eltűnt. Ki a jó isten szeretne venni magának egy babakörömnyi szenzorral szerelt koloncot, amikor a telefonjában ott figyel a tricsillió megapixel, meg ami talán még fontosabb, az egyre inkább használható optika. A Nikon DL vonal, ami pont ez a “profiknak” szánt, nem cserélhető objektíves fényképezőgép vonal lett volna úgy ahogy van röpült a süllyesztőbe és  a Nikon most épp elbocsát világszerte.

chart

És nem, a Canon nem röhög a markába és a Sony sem (a Sony esetében az imaging részlegről beszélünk, hiszen a többi él és virul az elektronikából). Ez egy olyan ijesztő folyamat, aminek vagy a filmes kamerás korban megszokott darabszám a vége, egy konszolidáció, ahol a fejlesztési ciklus modellenként tíz-tizenkét évre nő, vagy egy ennél is durvább hanyatlás, amiben a kisebb játékosok (Olympus, Fuji, Panasonic, Leica, Hasselblad) szépen lassan kidöglenek. A Hasselbladot egyébként nemrég vette meg a dróngyártó DJI.

Az azonos kategóriába eső profi hobbista gépek átlagára jelenleg az ezer és a háromezer dollár közötti sávban tartózkodik, mindössze a Canon és a Nikon, mint a két legstabilabb gyártó tudott és jelenleg is tud olyan kamerákat kiadni, amelyek ez alatt vannak és beszálló modellként tudják csábítani az új fotósokat.

…csak ez kurva kevés lesz hosszú távon, mert az instagram már így is javarészt mobilos fotókból áll. És elnézve ezt a fotós könyvet, hát tökre meg tudom érteni, hogy miért nem akar valaki fémillió jelenlegi magyar forintot elkölteni arra, hogy aztán ennél csak kicsivel jobbat produkáljon, ha egyáltalán.