A második kedvenc helyem

Lelkem mélyén valójában igényes vagyok, sőt, burzsuj, de rendkívül jól leplezem, emellett azt vallom, hogy fontos, hogy az embernek legyen törzskocsmája.

A kedvencem persze az, amit szerkesztőségnek becézünk, ott ismerek mindenkit, a pultost, az üzletvezetőt és a törzsvendégeket is, sőt, a pultos az egyik legjobb barátom, még jó, hogy kérdés nélkül tudja, hogy mit iszom, jobban is, mint én. Ha van valami újdonság, tudja, hogy érdekel-e, ha van valami tényleg izgalmas sör, együtt kóstoljuk meg, aztán ítéletet mondunk, neki igaza van, én meg legalább úgy érzem, hogy valami értelmeset is csináltam aznap, trendszetterkedtem, bár ez úgy hangzik, mint valami kutyakiképzési mutatvány.

A második kedvenc helyem Budapesten más. Szentendrén van még egy kávézó, ahova gyakran jártam évekkel ezelőtt, az azzal végképp meggyőzött, hogy három-négy év után is megismertek, a nevemen köszöntöttek és tudták, hogy mit iszom, de ezek extrém esetek, ráadásul ott is összehaverkodtunk egy kicsit a személyzettel. A Dorotheáról van szó, a főtértől egy sarokra, azt kell tudni róla, hogy gátlástalanul összeültetnek mindenkit, mert kevés a hely, és mindenki kurva jó fej, általában a vendégek is, de a pincérek és a tulaj is. Érdemes ott valami harapnivalót is kérni, az avokádókrém meg a tapenade is zseniális, és ha úgy nézzük, hogy mégis Szentendre közepén van, röhejesen olcsó is – kb. annyiba kerül egy sör, mint a körúton. És igen, azért is járok vissza, mert ha véletlenül arra akad dolgom, mindkét ismerős pincérsrác integet és köszön, ahogy persze én is, ami azért nem egy utolsó vendégfogó taktika. Meg valahol elhiszem azt is, hogy tényleg örülnek, ha látnak, én legalábbis örülök neki, hogy így fogadnak.

A második kedvenc helyemen viszont senki nem ismer, viszonylag ritkán is járok le, de ha a körút környékén van dolgom, illetve megyek hazafelé, néha betérek – ez a ParaNoir. Ha gimnazista koromban létezett volna ez a hely, ki se lehetett volna innen robbantani, ez ugyanis egy rockkocsma horrortematikával. Szarul hangzik, de pont olyan, amilyet az ember elképzelt tizenévesként az ideális helyként: asszem a Rocktogon bezárt – játszottunk is ott párszor –, itt színpad nincs, de van zene, egészen elbaszott pincehelyiség, csocsó, és olcsó a sör. És persze metalzene, lehet, hogy valakit a Sikoly vagy Freddy Krueger jobban vonz, de az, hogy az ember lebotorkál a lépcsőn, és üvölt a Pantera vagy az In Flames, az valahogy visszahozza azt a nosztalgikus érzést, amikor még csak az Underworldöt ismerted, az meg már akkor is szar volt, amikor jó volt.

Szóval ha már körút környéke, akkor felejtsétek el a kakast meg a legjobbkocsmákat, ott csak drágábban kapod ugyanazt a szar sört, itt viszont nem az a krampácsolós szar zene megy.