Certina DS Action Precidrive – a másodhegedűs

Hogy történhetett, hogy egy ilyen finom cucc a B oldalra került? Egyáltalán mit keresett nálam?

Még indulás előtt rendeltem egy Certina DS Podiumot, automata változatot ilyen mindennapos futkosós órának. Természetesen a vámeljárással kapcsolatos szopóhenger miatt esélyem nem volt, hogy vízreszállásomig lesz nálam egy normális órám, ezért szokás szerint megsajnált Blue, aki odaadta kölcsibe a hivatalosan legolcsóbb svejci sub-klón (becsületesebb nevén homázs) egyik példányát.

A DS Action Precidrive egy kvarcóra, aminek a lényege a strapabírósága. Brutális mindenállósága mellett persze megejtően kimunkált és finom kütyü, ami fémszíjjal került hozzám, sajnos vesztére. Mert akárhogyan szerettem volna megkedvelni, nem bírok szabadulni a kézletépéses asszociációimtól, ha egy fém fonat fogja körbe a csuklómat. Plusz az alkaromon feljebb csúszva olyan kellemetlen szorító érzést okoz, amit hosszútávon nem szeretek elviselni. De a rinyálást félretéve, szedjük ízekre magát az órát!

A Rolex Submarinert majdnem mindenki ismeri, talán az egyik, ha nem “a” legjellegzetesebb óraforma az órák történetében. Ha ránéz valaki, azonnal felismeri: a legolcsóbb változatait (talán) a Casio gyártja, az MDV106-1A kódjellel, piaci ára valami húszezer forint körül mozoghat. A legdrágábbakat persze a Rolex és a korábban megénekelt Blancpain gyártja, meg még ki tudja hányan, hasonló tokozásban.

Mindig is tetszettek egy picit.

De nem nagyon. Jó ötlet volt, hogy kölcsönkaptam a Certinát, mert alapvetően négy felismerésre jutottam a viselése által:

• Magamtól nagyon kicsi esélyt látok rá, hogy klasszikus fémszíjas órát hordok önszántamból
• Igazából nem is tetszenek annyira a submariner órák, teljesen lebeszéltem magam az általam korábban vágyott ilyen típusú órákról
• Szerintem még az eredeti sem tetszene, de ezek a “majdnem olyan” órák kimondottan diszkomfortérzéssel töltenek el. Felkelt bennem egy állandósult, meg nem magyarázható érzést, hogy rolextulajnak akarok látszani, pedig nem is vagyok az.

Azt vettem észre, hogy estére felvettem, amikor kimentünk a hajóról, amikor nem volt veszélye annak, hogy odabaszom valamihez, vízbe meg szinte egyáltalán nem mentem vele, pedig kategórikusan meg lettem kérve, hogy gyötörjem. A vizet egyedül akkor kapta, amikor belázasodtam és a szekrényem tetején felgyűlt kondenzáció rácsöpögött, ami annyira nem nevezhető tipikus használati esetnek. Persze erős versenyben volt a korábban eldalolt Orange Monsterrel, ami fölényesen megverte. Egyszerűen strapaórának szánva valahogy sokkal jobban passzolt a Seikonak a szerepkör, esti vacsorázáshoz meg személyszerint nem éreztem magam komfortosan benne.

Maga az óra elképesztően finom szerkezet, nagyon szépen jár a lünettája, a csatja és a szíja sem hagy semmi kívánnivalót maga után. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy minőségben hogy lehet efölé menni, de bizonyára tartogat az élet még pár meglepetést számomra. Mindenesetre aki a búvárórákra bukik, azok meg fogják benne találni a számításukat. Akik svájci, megbízható kvarcot keresnek, valahol ennek a szintnek a beszálló áránál, azok nem fognak benne csalódni. Persze senki nem fogja megkérdezni soha, hogy ez egy sub-e, mert senki nem akar kellemetlen helyzetbe hozni, hiszen az ilyen tokozású órák elsöprő többsége nem az.

Röviden összefoglalva egy állat jó óra, nagyon szép és nagyon strapabíró. Aki szereti a stílust, az imádni fogja. Az is, aki nem akar baszakodni az automata órák szervizelésével, csak egy megbízható ketyegőt keres, ami mindent kibír, az is szerelmes lesz bele. Nekem sajnos nem lett szerelem, de ez nem az óra hibája. Nekem lehet, hogy egy olcsóbb Orient Makora, vagy Rayre van szükségem, azt szívesen baszom neki véletlenül a fémkorlátnak. Vagy lehet, hogy még szőrösödnöm kell ahhoz, hogy rendesen kijöjjön ez az ízlés is, mint az összes többi másodlagos nemi jelleg.