Mint hulló kő – kösz!
A Tátrába vezető úton életem egyik leghosszabban tartó és legkínosabb dallamtapadását voltam kénytelen megtapasztalni, ugyanis valamilyen oknál fogva folyamatosan az Érzés című EDDA-szám refrénje ment a fejemben. Az sem segített sokat, hogy a ködben és az esőben botorkálva a szálláshoz a sötétben segítőkész útítársaim időről időre felordítottak, hogy MINDEN ÚÚÚÚÚÚÚT (sajnos ketten is tudtak énekelni, úgyhogy egész tűrhető variációk születtek a magyar pop-rock legsötétebb pillanataiból UGYANERRE A DALLAMRA).
Ezt Patakyéknak úgy sikerült összerakniuk, hogy még az a pajtásom is nagyon hamar beletanult a bosszantásomba, aki állítása szerint sosem hallotta a számot. Mondjuk elég kemény volt a szlovák poprock-kínálat végighallgatása is egy pizzériában, arra jutottunk, hogy szinte minden magyar ismert rockzenekarnak van szlovák megfelelője. Demjén Rózsicskunál aztán feladtam, mert MINDEN ÚÚÚÚT ÖSSZEFUT. Mondjuk hegymászásnál a „mint hulló kőőőő zuhansz továáább” egész inspiráló volt, kösz, srácok.
No de feloldásnak akkor jöjjön valami fülmosoda, ami szintén dallamtapadós csak semmi köze az ufókhoz:
Különösen ajánlom a gonoszul kecskedudázó csávót, de a tökéletes nyugalomban tekerőlantozó csaj se semmi. Ja, és ha már zene: egy mindeddig lappangó tehetségemre is fény derült, mert egy majdnem tökéletes táncmozdulattal zuhantam bele majdnem a törpefenyők közé egy megbillenő kőről.
A címlapképen az látható, hogy milyen messzire kerültem a sörtől, ami abban a tök mélyen lévő hotelben található.
34 comments