Csőmozi #9: Oroszország apácska – Fehér tigris
Davajcsaszi-könnyedségű allegória a szovjet ember terhéről.
Némi csalódással láttam, hogy a rovat több hetes hiátusa nem váltott ki zavargásokat, sőt a Holdpulitzer-díját se adta vissza senki, így első alkalommal tolok a t. közönség orra elé olyan filmet, ami némileg megtöri a hagyományt. Eddig mind rajongásom tárgyát képezték, színre, szagra, műfajra való tekintet nélkül őszintén javasoltam volna bármelyiket bárkinek, aki kicsit is érdeklődik a hetedik művészet iránt. A fenti darabot csak azoknak, akik a harckocsimeleg kopasz gyerekek kedvencét szívesen látják Ahab kapitány fehér bálnájának szerepében.
A Moszfilm 2012-es produkciója a napközis propagandatermékekekkel szemben a realistább irányhoz tartozik, legalábbis első látásra: 1943-ban az előrenyomuló Vörös Hadsereg katonái hullarablás közben az ügyfél nemzetiségét találgatják (magyar, ennek megfelelően nincs a zsebében semmi), tábori kórházban sebesültek ordítoznak szétfűrészelődés közben, míg a nővérke blazírtan kimegy cigizni. Kilőtt tankban teljesen összeégett, csodamód mégis életben maradt vezetőre bukkannak, fekete fejéből csak kék szláv szeme tekint mindennél messzebb, és pontosan ez a kifejezés marad réveteg arcán mindig és mindenhol. A túlvilági Iván Nagyenovot (nem is akar tudni senkiről, akit esetleg érdekelne odahaza a sorsa, mondván, hogy a halottak maradjanak csak maguknak) a vezetőség ahelyett, hogy elküldené valami titkos laborba és regeneratív képességét lekopizva legyártaná a szovjet szuperkatonát, inkább ráállítja a címszereplő Fehér Tigris ügyére. A titokzatos, kilőhetetlen német tank tizedeli az orosz erőket, nagyban aláásva a morált és lassítva az előrehaladást. Nagyenov (Alekszej Vertkov) a szövetségbe forrt szabad köztársaságok jelképeként kap két helyi mércével vicces szancsópanzát a nép egyszerű gyermeke és a huncut piás tatár személyében, és a félelmetes ellenfél nyomába ered.
Pár összecsapás után a kilőhetetlenség mítosza legalábbis gyanúsnak tűnik, és Nagyenovot is egyre hosszabban hallgatja a vezetőség (megértő közvetlen felettesétől Zsukov marsallig) a tankok égben lebegő istenéről (végszóra becsap egy villám) vagy arról, hogy a Fehér Tigrisben nincs is senki, magától megy, ezért él túl mindent legénység nélkül. Míg a háború többé-kevésbé rendesen folyik körülöttük, a tankok szovjet Hollója végül sikeresen megrongálja az ősellenséget, az azonban félrenyaklott toronnyal szőrén-szálán eltűnik a kegyelemlövés elől. Zavarbaejtő módon morfolunk tovább pár győzelmi menetre már a fasiszták földjén, a megadás aláírása után indokolatlan abszurd jelenetben elmélkedik a megalázott német vezérkar azon, hogy még sose evett tejszínhabos szamócát, a jövő zöld láthatára előtt pedig Nagyenov magyaráz ugyanazzal a kék tekintetével az örök rémről, ami nem pusztult el, csak lappang, és tíz, száz, akárhány év múlva visszatérhet. A jelenből erre csak bólogatni lehet, ám azért jobban örülnénk, ha kevésbé Coelhós módon adnánk a tudtunkra. Ugyanez igaz a kettes számú zárójelenetre, ahol az európai kultúra fényűző szalonjában egy félrenyalt hajú, kefebajszos megszállott mond nagyokat árnyékba borult arcú luciferi partnerének az ember, sőt a világ alaptermészetéről. Háború, vér, halál, fekete csizma és a hatalom akarása, de héló, ez a félrenyalt hajú már rég lelőtte magát, vége a háborúnak, nem?
A parkettavodka-erejű allegória legalább arra jó, hogy eltűnődhetünk, milyen lehet(ett?) totalitárius állam polgáraként, pontosabban tagjaként küzdeni egy másik totalitárius állam ellen. A Nagy Honvédő Háborúra alapozott önidentitás jogosnak tűnik, ha az ellenség bevallott célja a mi totális elpusztításunk. Hogy Oroszország anyácska megvédéséhez mi minden kellett, vagy a nép apácskája hová tette a sok forgácsot, ami hullott, arra az elemi gonosz megtestesülésével szemben, továbbá a politikai tisztek szúrós tekintetével a hátában szinte senkinek nem lehetett ideje, se morális szabadjegye. A mi gulágunk mindig zöldebb, valamivel közelebb kerülhetünk a rajongók lelkivilágához, akik a 21. században is Szoszó arcképével menetelnek Moszkvában, sőt ugyanitt akadnak nevükben oroszok, akik a kefebajszos portréjával teszik ugyanezt, de ehhez a kimondhatatlanul nekrofil önpusztításhoz inkább ne kerüljön senki. (Nyelvtanulók nézhetik angol vagy magyar felirattal, az angol a jobb.)
https://www.youtube.com/watch?v=0ka0hFJD8wo&t=4901s
