Sandra
Emlékszem, voltam egyszer Guano Apes-koncerten a Szigeten, jó volt.
Arra is emlékszem, hogy maga a zenekar valahol meghatározó volt az életemben, mert amikor még ment tányéros tévén a viva2, a Leftfield és a Guano Apes nem hiányozhatott a napindításhoz. Oké, a Proud Like a God még megvolt cédén is, meg hallottam legendákat, hogy mekkora koncerteket adnak, és tényleg leszedte a fejed, amit ott műveltek, bár valószínűleg az idő szépít rajta, most már csak legyintenék, hogy na, mikor van vége, még van egy fél korsó söröm, be kell osztani, különben tülekedni kell a sok paraszt között, oszt sosem érek vissza. Annak idején a Lords of the Boards volt az abszolút sláger, ezt követte később, nyilván másik adón a Blue, ami meg már tök más műfaj. Ez a szám indított többek között arra is, hogy elkezdjek basszusgitározni, bár mentségemre mondom, hogy volt ott némi Master of Puppets is, az Orion basszustémája volt az egyik legfőbb indító erő. No meg persze a Dire Straits, de mindegy is.
A lényeg az, hogy oké, tematikus nap van, nőnap, mondjuk így, úgyhogy belegondoltam, hogy na, te milyen csajokat hallgatsz, ha már írni akarsz róla. Átfutott néhány dolog az agyamon a Nightwistől Diana Krallon át a Theatre of Tragedyig, de egyikre sem tudnám ráfogni, hogy úgy hatott rám, mint ez: a Nightwish állt hozzá a legközelebb, de a Phantom of the Operára akkor még éveket kellett várni, talán ekkoriban olvastam a regényt, egy másik örök szerelem megalapozásaként a kísértethistóriák felé.
Szóval fogadjátok szeretettel ezt a két Guano Apes-számot, amiből kiderül, hogy miért jó ötlet egy Sandrához hasonló tehetséggel elkezdeni bármit is kezdeni, hiába van akkora orra, hogy a hasítófejszém megirigyelné. Oké, a második nem is Apes, de akkor is.
Boldog nőnapot, nők, férfiak, balták és miegyebek, na.
