Kódolva van az élettartam. Az emberé 38 év.

Egy izgalmas kutatás látott napvilágot épp a minap, Benjamin Mayne molekuláris biológus jóvoltából az átlag halandók számára értelmezhető formában is.

A genetika egy elég rejtélyes tudomány. Ha arra számítanánk, hogy legalább az egy tőről származó fajok egymáshoz mérten mutatnak némi hasonlóságot az élettartamukban, nagyobbat nem is tévedhetnénk. Vegyük például a halakat. Egy törpe guppi épp csak nyolc hetet élhet meg, ezzel szemben az ősibb porcos halak között a grönlandi cápa simán eléldegél négyszáz évig. Legalábbis a kifogott legöregebbnek tartott példány korát ennyire becsülték.

Misztikus ez az élet-halál dolog, már csak azért is, mert nem kell nagy géniusznak lenni, hogy magunkon tapasztaljuk az elmúlás biztos jeleit, az életkor előrehaladtával az egyes funkcióink szép fokozatosan degradálódnak. Mondjuk amíg fiatalon meg se kottyant egy kocsmázós este után egy második (egyetemen aztán egy harmadik és így tovább), az idők múltával a dolgos-szorgos hétköznapok mellett már néhány sör után is jöhet a csúfos másnap és a kellemetlen macskajaj. Ember legyen a talpán, aki ezt érti, hogy miért? Napról napra közeleg az elkerülhetetlen vég, annyi egészen bizonyos.

Tovább bonyolítja ezt az egész kérdéskört, hogy az eredeti élőhelyükön nagyon nehéz végigkövetni az egyes állatok sorsát a születéstől a természetes halálozásig, a hosszabb életű egyedek pedig akár kutatók generációit is túlélhetnék, így aztán tudós legyen a talpán aki a tojásból frissen kikelő teknőcről megmondja, hogy száztíz év múlva jól érzi-e még magát. Mármint a teknőc, mert az elképzelt tudósunk szinte biztosan nem.

A genetika mégis megpróbál időnként valódi tudományként viselkedni és ilyenkor az ingujjából előhúz egy-egy újabb aduászt. Amíg mondjuk nemrégiben a telomerek borzolták az öregedéskutatók kedélyállapotát, manapság a DNS-metiláció lehet az a bölcsek köve, ami megadja mindenre a választ.

Úgyhogy neki is láttak szépen az összehasonlító, megfigyeléseken és adatbázisokon alapuló, DNS-be kódolt, metiláció alapú élettartam becsléseknek, és mivel kimutatták, hogy 42 gén felelhet a halálozás várható időpontjáért, szépen sorba is rakták a már korábban kihalt valamint a jelenleg élő fajokat a genetikai órájuk szerint.

És hát igen. Az emlősök között a bálnák mindent visznek, az ormányosok követik őket, az afrikai elefánt 65 évig simán elvan. Bár tegyük azt is hozzá, hogy ormány ide vagy oda, a gyapjas mamutok azért jó régen feladták.

Viszont a legközelebbi kihalt rokonaink, a neandervölgyiek, a gyenyiszoviak csak kb. 38 évre voltak tervezve, ahogy mi, a modern emberek is.

Interestingly, we found Neanderthals and Denisovans, which are extinct species closely related to modern humans, had a maximum lifespan of 37.8 years. Based on DNA, we also estimated a “natural” lifespan modern humans of 38 years. This matches some anthropological estimates for early modern humans. However, humans today may be an exception to this study as advances in medicine and lifestyle have extended the average lifespan.

Akkor mégis hogy az ördögbe élhetünk ennél kétszer is tovább? – sikolthat fel legbelül bárkiben az örökké élni akaró kis krampusz. A titok nyitja minden bizonnyal az elmúlt évszázadokban ugrásszerűen fejlődő gyógyászat, a táplálkozás és az általánosságban véve is egészségesebb életvitel környékén lehet.

A DNS-be kódolt és a válaszként kapott 42 gén viszont úgy néz ki, hogy továbbra is megőrzi az öregedés relytéjeit.

Két dolog pedig biztos marad. Az adók és a halál.