Szolgálati közlegény
Eltelt három év, ideje szolgáltatót váltani.
De micsoda három év áll mögöttünk!
Amikor saját domain alá, egy a világóceánokon is túli tárhelyre költözött a dédelgetett blogzillánk, még senki sem feltételezte, hogy három év elteltével is döcögni fognak a hajtóművek.
Ehhez képest mostanáig 4390 poszttal és 838 ezer oldalletöltéssel büszkélkedhetünk, ami lássuk be, még gombócból is sok.
Kezdettől fogva számos technikai baki kísérte vagyis inkább kísértette a működésünket, ezek egy jelentős része önhibás, az alapjuk a hozzá nem értéssel kevert slendriánság és a feledékenység; vagy még inkább csak sima bénázás volt. De ne feledkezzünk meg azért a távoli szolgáltató pakisztáni ügyfélszolgáinak méltatásáról sem, számtalan vidám pillanatot kölcsönöztek az alkalmanként akár nyolc-tíz óráig tartó hibaelhárításokkal és az azokhoz tartozó több körös szupportáló csetelésekkel az éjszakákban.
Ez utóbbi hagyománynak szakítunk most véget szándékaink szerint és egy másik tárhelyre és ügyfélszolgálatra bízzuk a technikai háttér üzemeltetését, akik remélhetőleg Indiából vagy valamely másik exotikus desztinációból biztosítják a mókát és kacagást, amikor majd ismét nem értjük az ötszázas kezdetű hibakódok indokolatlan felbukkanását vagy az oldal teljes leállását.
Úgyhogy ha átmenetileg eltűnnénk, az azért lehet, mert épp a Hold túloldalán, a teljes rádiócsendben, takarásban tevékenykedünk, de az sem kizárt, hogy egy elhibázott pályamódosítás következtében a mélyűr rideg sötétségébe dermedtünk.
Az amúgy unalommal teli nyúlünnepi hétvégén az átállás a kontent, azaz képek, adatbázisok, posztok többszöri mentésével indul, a túloldalra visszatöltés és a DNS beállítások szálra csiszolása után hétfőn hajnalban még várhatóan egymás fejét vakargatva fogunk értetlenkedni, hogy a B, C és Zs tervek kudarca után mit is ír ilyen esetekre a manuál? Mert szinte biztosan nem lesz sima ügy a leszállás, hiszen a feladat arra vár – szokás szerint -, aki a legkevésbé ért hozzá.
Úgyhogy a megmaradt olvasóinknak (kik vagytok mindketten) üzennénk tisztelettel, hogy fel a fejjel pajtások, épp csak ugrunk egy seggest az ismeretlenbe.
Fingers crossed.


