Malaccal teljes
Újév nem telhet malac nélkül.
Ezt az ökölszabályt érdemes fejbe vésni, máskülönben hoppon maradhatunk. A népi hagyomány úgy tartja, hogy a hal fogyasztásától elúszik a szerencsénk, a szárnyasok közül a tik hátrafelé kapar, az óévbe tolja mindazt, amit az új hozhatna, minden más pedig marhaság.
Úgy alakult, hogy december utolsó napján teljesítettünk egy évzáró túrát. Ennek számtalan oka volt, ezek közül első a lustaság, hiszen teljesíthettük volna huszonakárhanyadikán is.
Mi az ördögért kívánkozik bárki a természetbe az év legsötétebb napjain?
Kérdezheti teljes joggal a nyájas olvasó, hiszen a négy fal otthonosságát egyetlen setét erdő sem képes pótolni. Tehát mi végre megy a természetbúvárságra legkevésbé sem hajló szobalakó a hűvös évszakokban oda, ahol senki se jár?
A sárdagasztás és a dagonya rendkívül kellemetlen. Aki télidőn járja a lehullott lombokkal és vendégmarasztalóan bokáig cuppogó latyakos tengerrel borított lankákat, jobbára a háta közepére se kívánna újabb tíz kilométereket a mínuszfokokkal terhelt posványban.
Akkor mi végre, Ó uram, de tényleg miért?
A bónusz. A megszerezhető jutalom, ami az érmek mellett legfőbb mozgatóként hat a fotelhuszárságban négy fal között rekedőkre. A nevezéssel együtt járó jutalom a vasút végállomásán álló büfében.
A szilveszteri malacsült zsíron, hagymás burgonyával.
És lila káposztával.
