Csőmozi #106: A konzumlányok éjszakája – Night of the comet

A konzumálás hagyományos értelmében, azaz a fogyasztói zombifilm szinte zombik nélkül.

A Belmont-nővérek sorsa a Los Angeles Valley környékén, sőt benne a ’80-as évek közepén nem könnyű, hátrányos helyzetükhöz egy latin-amerikai háborúban messze járó zöldsapkás (!) apjuk, közönséges pótanyjuk és egy közelgő üstökös járul hozzá. A neonszínű cicanacik, görkorcsolyák és cápahajak megvannak, synthwave-rajongó hipszter majom ismerőseink tehát már ettől maguk alá, bár a végén érdemes lesz megkérdezni, csak úgy önmagában, a kötelező rajongáson és a távolság szépségén (lehet-e vajon giccses nosztalgiát érezni sosem volt vagy születésünk előtt letűnt korok iránt, hogyne lehetne) mit gondolnak a filmről. A címszereplő égitest látványos fényjelenségek közt tart bolygónk és a szintén címszereplő éjszaka felé, amikor a legközelebb halad el. A nyugati part népe jó fogyasztóként vagy kapitalistaként kint bámulja a soha vissza nem térőt, illetve árulja az üstökös formájú rugós fejdíszbigyókat.

Az amcsi tinihez illőn flegma és felszínes Regina, barátnőinek csak Reggie, a mozi popcornárus lányaként rágózik, egyetlen gondja, hogy kinyomja a Tempest high score listájáról a feltörekvő ismeretlen DMK-t (ez azokban az időkben történt, amikor a pénzbedobós játékgépek toplistájára 3 betűt lehetett beírni, gondolom egészen a következő kihúzásig). A szőke hugi, Samantha természetesen pompomlánynak gyakorol, és még a nála is ellenszenvesebb mostohaanyuval pofozkodik, míg az egy maflással be nem küldi a tévé mellé. Kiváltó ok: “seggfejjel [angolul az asshole jobban kijön] születtél, semmi szükséged még egy másikkal [anyu aktuális udvarlója] is randizgatni”. A tudományos-fantasztikus tinihorrorkomédia legfényesebb poénja az első 10 percben elhangzik, nagy reményeket ne ápoljunk.

Reggie mérsékelten romantikus, sőt pufidzsekis (kísérteties a hasonlóság a NER-aranyifjúság és az amerikai bully kedvenc ruhadarabja közt, megérne egy hosszabb tanulmányt) kanparasztja társaságában tölti az éjszakát a mozi géptermében. A helyszín mókás áthallások tömkelegét teszi lehetővé, ebből az valósul meg, amikor reggel a kamionos gyereket az 1932-es Red Dust (Clark Gable főszerepelte melodráma) poszterével ékesített ajtó mögé rángatja felzabálás céljából egy halvajáró. Hogy hol itt az áthallás? Nos az üstökös a népesség többségét vörös porrá változtatta, a hatás kedvéért pár ruhadarabjukat azért meghagyta a járdán vagy az autópályán. Ismeretlen okból lett, aki a szokásos húsimádó zombivá változott, felbukkanó első, és sokáig egyetlen példányuk mögött a falon firka Reggie letámadásakor: entertainment of death. Mindenki magába nézett?

A megrögzötten extrovertált, we can do it amerikai mindenségben a műfajhoz képest ha elgondolkodtatónak nem is, de stílusosnak tekinthető lenne a vöröses sivatagi fényben mutogatott csend és semmi a felhőkarcolók közt, ha az iránytalanság nem jellemezné az egész művet úgy zusammen. A lányok postapók-túlélő üzemmódban egy rádióstúdióba, majd egy mallba (magyarul üzletház) veszik be magukat, itt a Holtak hajnala komorsága helyett egyből rucibemutatót rögtönöznek Cindy Lauper nagy slágerére. Girls just wanna have fun, ehhez képest a műfajtartozék gonosz tudósok a rivális túlélősejtből kábítóinjekcióval, első blikkre méreggel ütik ki a fiatalabb szöszit, amikor a legenyhébb kétely merül fel vele szemben – fergeteges tinivígjátékban ez azért nem kicsit vattafák. A lóarcú tudósnő kicsit később hasonló módon követ el öngyilkosságot, ugye jót nevettünk. Alakítója, Andy Warhol egykori “szupersztárja”, a kultarc Mary Woronov igen mélyre süllyedt. A fogyasztópolgár idegeit még nihilista punkbanda borzolja, ami nem átall a fogyasztás szentélyében törni-zúzni, lagymatag élőhalottak pár semennyire nem ijesztő rémálomjelenetben jönnek elő, de legalább DMK rejtélyére fény derül, midőn a megmaradtak elhajtanak a naplementébe. A komédia megtekintése során itt nevettem fel először.