Irodisták az éhhalál szélén

Ki ne lenne tisztában az áldatlan állapotokkal, amikkel a huszonegyedik század shared service centereiben sínylődő irodistáinak át kell élnie? Leleplező riportunk megdöbbentő igazságokra derít fényt.

Az irodista az élet császára. Ül a Herman-Miller székében, nézi a Varidesken trónoló Lenovokat, lazán ledobva maga mellé a Boss sportzakó, iPhone félrebaszva az asztalon, a Cisco telefon meg egykedvűen plömpög, mert beragadt valami notification, ezért kiirthatatlanul ott rohad a voicemail ikonja a képernyőn, ezzel biztosítva, hogy kényszeres irodistánk a tehetetlen dühében azzal foglalatoskodjon, hogy a sticky notejait rendezi katonás sorba a jobboldali ablakban, tekintve hogy a holdkomp.hu kivételével minden rendes oldal le van tiltva és még egy nyüves aknakereső sincs a gépen.

Átlagos hétköznap mindenki számára.

Aztán közeledik az ebédidő. Elkezdődik a vesszőfutás, amit mindenki átél, minden egyes áldott nap. A küzdelem a létért. Az ősi vadászat legelemibb motivációja befészkeli magát a fali lebenyedbe, meg a tarkólebenyedbe, meg a halántéklebenyedbe, meg a kisagyadba, a talamuszba, a tobozmirigyedbe, a hipotalamuszodba, és amikor már azt hinnéd, hogy nincs tovább és az agyalapi mirigy és az utóagyat képező metencephalon és a myelencephalonon már tényleg nincs tovább, na akkor beüt a krach. Befészkeli magát a gerincvelődbe is. Szerezni kell kaját.

Otthonról hozok

Mindenki tudja mivel jár ez: kaját nem tud hozni otthonról, mert a hétvégén mindennel foglalkozott, csak hogy a szabadidejét kitöltse, csak a főzőcskézéssel nem. Egyáltalán ki a fasznak van kedve és ideje a drága szabadidejét azzal tölteni, hogy miután eltöltötte a nap kézzelfogható hányadát a tetvedék irodában, hogy utána a hétvégét arra használja, hogy ne a karácsonyi vásáron stírölje este a túristacsajokat a Bazilikánál, hanem otthon baszódjon a velőspacallal. Arról nem is beszélve, hogy miután eltöltöd azt a magabiztos két három órát a kaja beszerzésével és elkészítésével, az eredmény minimum megkérdőjelezhető lesz és adagban is úgy jön ki, hogy legalább két napig eheted azt a vállalhatatlan moslékot, amit összekotyvasztottál. Tetejében kis faszom kajadobozokban kell elvinned a munkahelyre.

Megkérdeztük Leventét, hogy mit gondol erről:

Telivan a tököm az otthonról hozott kajákkal. Szenvedek, érted? Szenvedek. Nem élet a kibaszott életem, azt a rühedék dobozt vakargatom folyton a mosogatónál, mert ha nem félig elmosva teszik be a céges mosogatógépbe, akkor úgy fog kinézni, amikor kiveszem, mint amit lefostak. Szerinted ez így normális? Mi a faszt lehet ezzel kezdeni, de komolyan? Vettél már elő műanyag edényből oldalast ebédre? Olyan bazki, mint amikor gépzsíros hideg téglát koppantanál a tányérodra, hogy aztán a megmikrózott kaja középen jó hideg legyen, de közben a csont meg már olyan, mint ami tüzet fogott. Hányinger. Nem tudom mit csináljak, nem tudom…

És Levente nincs egyedül. Mindannyian egy kicsit Leventék vagyunk.

Instant fos és szendvicsek

Épeszű ember nem eszik instant ráment, csak ha ordítva akar fosni a csipőstől másnap. Plusz ha megjelensz a kantinban a smackeddel, akkor biztosan indokolatlan pletykák kapnak szárnyra rólad, hogy már megint másnaposan jársz dolgozni és nem elég, hogy nem vettél fel inget, de még itt csöveskedsz a szar tésztáddal. Arról nem is beszélve, hogy az anyagi helyzeted, amivel egyébként senki nem törődik, egyszerre köztéma lesz, hiszen mi a faszért is ennél megint szart, hacsak nem vagy borzalmasan leégve. A boltban kapható thai és kínai tészták kivétel nélkül retkes rosszak, jó eséllyel egy bedarált lamantin is van bennük, persze csak ha szerencséd van. Amúgy többnyire kövek, dióhéj és csótány a menü része. Nem lehet normális dobozos vagy zacskós kaját kapni, mind kivétel nélkül gusztustalan szar.

Diána így nyilatkozott a kérdésben:

Bemegyek a boltba, hallod és mit látok? Megint megemelték a vákumos hotdog árát. Mennyire? 800-ra. Ennyiért kapok egy féladag menüt a Patkó Bandiban. Mondjuk utána olyan szagom van, hogy a faszim bottal nem piszkálna meg, mert muffig szaturálódok azzal a hányással és húggyal keveredett zsírszaggal, ami ott fogad, elhozni meg ki a faszom akarja? Plusz már most is akkorának érzem a valagam, mint egy tank, ha még több szénhidrátot eszek, olyan leszek, mint egy telifingott buvárruha, csak nem olyan szexi.

Mi tagadás, mi sem tudunk vitatkozni Diánával. A bolti készétel felhozatal nagyon szegényes és egyáltalán nem tápláló. A bucik fehérkenyérből vannak, a zsemlék meg darált raklapokból.

Hozzunk valami kaját a kifőzdéből

Beállsz a sorba a szarért, aztán persze pont elfogy a máglyarakás, mert az előtted álló kretén tuti rögtön kettőt rendel, egyet az asztalt stoppoló csajának. Ezzel a reményed is elszállt arra, hogy leülhess és az átható rántás- és dögszagban békésen megzabáld a szósszal gondosan elfedett, ezáltal vizuálisan fogyaszthatóvá tett húsod a szétfőzött, ragadós rizzsel. Mondjuk még mindig jobb, mint a “kínaiban” enni, ahol citromozzák és cukrozzák a rántott-főtt csirkét és pont olyan büdös leszel, mint ha most jöttél volna a bontóüzemből. Persze azért csak otthagyod csomagolással együtt az ezerötszázat, mert a kiírt menü ára csak arra vonatkozott, ha kétdecis műanyagpohárba begépikólázol másfél deci szörpöt, hogy aztán azzal edd a tehénszarra emlékeztető rakott brokkolit. Sóhajtasz, perkálsz, viszed a dobozt, de legalább nem volt még ideje a zsírnak zselévé kocsonyásodni a tányérodban, ezért a fagyott zsírtégla helyett gőzölgő főzelékkocka várja esztétikusan a tányérodon, hogy az előző paraszt által belerobbantott sólet mellett vidáman körbeforogjon még egy utolsó kört a céges mikróban.

Megkérdeztük Árpádot, hogy mit gondol erről:

Sírni tudnék bazd meg. Sírni. Minden nap ezt a mocsadékot eszem. Gyros, kínai, kínai, gyros. Néha kimegyek a csajokkal a szomszéd irodaházba, ott legalább meg van az az illúzió, hogy egy fokkal vállalhatóbb szemetet eszek és mivel amúgy szarabb a kaja, simán oda tudok kéreszkedni valami mogorva faszkalap asztalához, hogy zabáljam a könnyeimmel sózott üzemi kaját. Kétezerért, ha akarok egy kibaszott kólát is. Hát élet ez bazd meg!?

Árpád nincs egyedül. Naponta irodisták százai, ezrei küzdenek hasonló problémákkal. Mikor tudunk véget vetni a kifőzdék szagterrorjának? Mikor ülhetünk le végre egyedül egy székre? Mikor jön el az a perc, amikor nem tudjuk megmondani, hogy az asztalunkon és a tálcánkon milyen ételt ettek korábban? Kérdések, amikre talán sosem kaphatunk választ.

Menjünk ki a sarki kisétterembe, ott van menü

Legalább megmarad az a kapaszkodó, hogy az ételünk valahol, valamikor megfőtt. Nem víz hozzáadásával összerottyantott, hanem megfőtt. Odajon Laci, a mindenes joviálisan, elmeséli a kibaszott élettörténetét ezredszer, meghallgatod, kivan a faszod már az egésszel, de csak mondja mondja, mint ha érdekelne téged. Te csak a kurva kajádat akarod, amit a felesége rotyogtat hátul, abból is csak a napi menüt. Isten óvjon attl, hogy a kizárólag mirelitekből és fagyasztott levesből álló étlapról bármit rendelj. Még a budira menetelhez is komoly bátorság kell, ha nem akarod rögtön kinyírni magad a félig felmállott, egyébként falra való csempékből készített járólapon.

Mihály így nyilatkozott az éttermekkel kapcsolatban:

Az asszony baszogat, hogy bezzeg ő zabálja a kiszállított szart, én meg a kollégákkal dőzsölök és minden nap étteremben kajálok. Mint ha ez a ricc kárlton lenne öregem, közben meg egy osztályon aluli putri, ahol hiányérzeted van, ha nem tudsz kiszedni legalább egy hónaljszőrt az uborkasalátából. Mi a picsának kell nekünk ezt tűrni, mi a fasz lesz erre a megoldás mondd meg nekem? Csináljak úgy, mint a többi proli fasz és rendeljek fóliázott moslékot az ételkiszállítóktól, mint valami atka a kontrollingról?

Fóliázott moslék az ételkiszállítóktól

Ha valami igazán egzotikusra vágyunk, érdemes kipróbálni a rendszeres rendelést a nagyüzemi ételkifőzdékből. Előnye, hogy nem kell bajlódnunk a kiválasztással, mert mindennek pontosan ugyanolyan íze van, egyformán szar. Az adagok kellően kicsik ahhoz, hogy a napi kalóriabevitelünkön ne essen csorba, de pont annyira nem táplálóak, hogy amikor bevered a két kanál főtt krumplit a spenót mellé, akkor rájössz, hogy muszáj elmenned az automatához (ahol nyilván csak csoki meg ropi van) és addig zabálnod, amíg látsz a könnyeidtől.

Áron rendszeres házhozrendelője az üzemi konyhákak:

Többnyire azt hozzák, amit kértem, legalább is azt hiszem. Sose tudom igazán megállapítani, hogy mi az amit eszem, de hallod, három gyerek után már nem is érdekel. Valójában csak meg akarok halni, ezért szinte már várom, ahogy a portás csaj lebasz, hogy megint nem vettem ki az általa átvett kaját a hűtőből. Amúgy is gyűlöl, mint a szart, mert elvileg lenn, a központi recepción kéne átvenni a kaját, de egyszerűen túl fáradt vagyok ahhoz, hogy lemenjek. Egyszer le fogok menni, de akkor az ablakon keresztül. Amúgy jól vagyok.

Melyikünk nem látta még irodista kihűlt testét az irodaházak előtt? Szótlanul kéne hagynunk, hogy Laci bácsi prézliüzeme miatt emberek haljanak meg? Szerintem nem.

Kajarendelés az internetről vagy telefonon

Ha bankkártyával rendelsz, tutira beleszarnak, de legalább három órát késnek, hogy aztán mondvacsinált indokokkal lebasszák az ételnek addigra alig nevezhető kását a lenti recepción, már ha van olyan szerencséd, hogy veled azonos kerületbe szállították ki. Ha készpénzzel fizetsz, akkor nézheted, hogy a kétezer forintért rendelt, háromszáz forint szállítási költséget tartalmazó rendelésed után hogyan vágja a pofákat a felnyitható állrészű bukósisakos futárcsávó, aki már mindent feladott az életben, csak a dohányzást nem. Mert persze elvárná azt a kibaszott borravalót, hogy majd háromezernél álljon meg a cehhed azért, hogy legkevesebb egy kibaszott órát vársz a megrendelésedre, rosszabb esetben meg négy telefonnal és három diszpécseres veszekedéssel később sincsen kajád.

Zoltán rutinos ételrendelő, leírjuk, hogy ő mit gondol erről:

Érted bazmeg, vagyok olyan baromállat, hogy szusit rendelek, mert tudom, hogy egy év mire kihozzák, de legalább ebben a geci hidegben nem rohad meg, ellentétben a pizzával, amit tízből tízszer hidegen hoznak ki, úgy, hogy a robogózás közben úgy három négyszer számomra ismeretlen szabadságfokok mentén fordul körbe a megkúrt dobozban. Hamburgert sose rendelek, mert valami kényszert érez az összes köcsög, hogy az háromezer forintért árult gettóburgerüket minimum öt liter univerrel fejeljék meg, hogy véletlenül se érezzem a disznóhús mindenen átütő ízét. Mire megjön, olyan lesz, mint ami megjárta a zsebemet. Na szóval szusi. Szerinted hol a picsában jár a szusim most? Igen, az előző munkahelyemen, ahol öt éve dolgoztam. Mert az volt nekik. Ott áll a portán a város másik felén. Mert letette az a faszgeci. Én meg bankkártyával fizettem.

Zoltán vitriolos kirohanását mindannyian átéltük már, amikor abba az irodaházba szállította ki a futár a szusinkat, ami az előző munkahelyünknél van, ahol öt éve dolgoztunk, mert az volt meg nekik. Meddig tűrjük, kérdem én? Mit lehet tenni? Így kell leélnünk az életünket?

A jövő

Az irodisták egy olyan réteg, akikkel senki nem törődik, akiket senki nem sajnál. Elköltenek kétezer forintot minden nap és gyakorlatilag éheznek, de legalábbis minőségi éheznek. Háromnaponta hal meg egy irodista végelgyengülésben a tortillára várva, csak a fővárosban. Hetente hal meg valaki a kerületben csak azért, mert agyvérzést kap a diszpécserektől. Négyen halnak meg minden hónapban azért, mert véget vetnek az életüknek az ebédhelyzet miatt.

Hogy mi a megoldás? Nem tudjuk. Talán e pária réteg az, akiknek minden társadalmi igazságtalanságot el kell tűrniük. Talán az irodisták kálváriáján tanulva utat nyithatunk egy szebb jövő felé, amiben nem kell ennyit nélkülöznünk. Ki tudja, lehet, hogy az irodisták halála nem hiábavaló és olyan kapukat nyit meg, amik egyébként örökre zárva maradnának.

Talán a távoli jövőben van remény egy szép életre.

Riportunk alanyaiból hárman a cikk publikálásának idejére megölték magukat. Béke poraikra.