Kedvenc őrületeink – a nárcisztikus személyiségzavar
Hányszor hallottuk már: nárcisztikus. Olyan sok minden belefér emögé a szó mögé, hogy óhatatlanul is beleépült a pongyola szóhasználatba és a mindennapi életben ráhúzzuk mindenkire, aki nagyképű. Maga a szó Freud nyomán keletkezett, Narkisszoszra utalva, aki a folyónál beleszeretett saját tükörképébe. Freud úgy gondolta, hogy bizonyos fokú nárcizmus mindannyiunkban jelen van és kell is, hogy jelen legyen. Ezért szeretjük magunkat, ezért vagyunk tisztában a saját szükségleteinkkel és ezért tudjuk ezeket megformálni, ami a személyiségfejlődésünk fontos része. De a nárcisztikus személyiségzavarral küzdők igencsak durva figurák. A kórképben szenvedők egy olyan rendellenességben szenvednek, amely többnyire a beteg önmaga iránt érzett erőteljes szégyenérzetből táplálkozik.
Mivel átvettük a múltkor az elhárítási mechanizmusokat, sokkal egyszerűbb dolgom lesz a konyhapszichológiai magyarázatommal.
Annak érdekében, hogy a beteg megbirkózzon ezzel az érzéssel, védekezésként saját érzéseiket vetítik ki másokra. Kívülről úgy látszik, hogy nagy az önbizalma, de valójában az ellenkezője igaz. A dominancia és a kritikátlan igyekezet révén valósul meg minden reakciója. Ellentámadást, mások okolását használják amellett, hogy elkövetnek mindent saját különlegességük bebizonyítására. A nárcisztikus embereket egyes vélekedések szerint gyerekkorukban éri olyan sérülés, ami az egészséges énkép kialakulását gátolja. Más vizsgálatok viszont pont, hogy a nárcisztikus személyiségzavar előfordulásának gyakoriságát mutatják ki az olyan kulturkörökben, ahol a gyerekek ajnározása a divat, ezért ez a kiváltó ok nem kizárólagos. Viszont ez az eredet abból indul ki, hogy valamilyen módon olyan visszacsatolást kapnak a környezetükből, hogy sosem lehetnek elég jók. Gyakran fantáziálnak határtalan sikerről és szépségről. Jellemzően gőgösek és fennhéjázók, hogy ezzel kompenzálják állandó kisebbrendűségi érzésüket.
Bár maga a nárcisztikus személyiség a pszichológiában önmagában is jelen van, fontos hangsúlyozni, hogy nem jelent patológiás kórképet. A nárcisztikus személyiség alapesetben nagyon szereti sajnálni magát, de ez nem beteges. Ebben a cikkben a nárcisztikus személyiségzavarról szeretnénk írni, ami már patológiás, mert erőteljes funkcióromlással jár. Egy nárcisztikus személyből sok más emberhez hasonlóan hiányzik az empátia képessége, ennek ellenére a problémáikat kezelni tudják azzal, hogy igényeiknek megfelelő foglalkozást választanak, mint például színészet vagy tanítás, vagy a média. A beteges nárcizmusnál – mint például a nárcisztikus személyiségzavar esetében (és egyébként a szkizofrénia esetében is) a személy libidója visszavonódik a külső világról, és megalománia kialakulásához vezet.
Kernberg, Kohut és Millon a beteges nárcizmust a kisgyermekkori-, együttérzést és következetességet nélkülöző társas kapcsolatok lehetséges kimeneteleként látják, szerintük a nárcisztikus ember ezt próbálja kompenzálni felnőttkori viselkedésével. Freud szerint a beteges nárcizmus az egészséges nárcizmus felnagyított, extrém megnyilvánulása. Egyesek genetikai okokat is valószínűsítenek.
Harag – mindenki őt bántja
A nárcisztikus dühöt a nárcisztikus szégyenérzet váltja ki. Valahányszor úgy érzik, hogy nem tisztelik őket eléggé, vagy valaki viselkedése rossz fényt vet rájuk, hajlamosak robbanni. Kritikára, vagy személyüket érintő vélt tiszteletlenséfre túlérzékenyen, dühkitörésekkel reagálnak. Mivel saját teljesítményüket és tehetségüket eltúlozzák és fontosságukról nagyzoló érzéseik vannak, ezért ezek a konfliktusok gyakoriak, mert egész egyszerűen túlzó mértékű csodálatot várnak el.
Ebben a betegségben szenvedők gyakran a hozzájuk legközelebb állókkal, velük együtt élőkkel kegyetlenek. A nárcisztikus személy mindenkitől, de leginkább az öt közvetlenül körülvevőktől várja a szeretetet, amit ő valamilyen formában nem kapott meg. Házastársukkal, gyerekeikkel elhitetik, hogy nem elég jók, értéktelenek, így vetítve a körülöttük lévőkre az érzéseiket.
Önzőség – aki ellentmond neki, az egy személáda
A másik fontos jellemvonása a nárcisztikus személyiségzavarnak az arrogancia és az önelégültség. A nárcisztikus ember magát különleges, unikális személynek látja. Látszatra a nárcisztikus ember nagyon magabiztos, valójában rettentően sérülékeny. A magabiztosság látszata a védelmi stratégiájuk része. Magukat különlegesnek hiszik és úgy érzik, hogy csak más, hasonlóan tehetséges emberek képesek megérteni őket, vagy kapcsolatot kialakítani velük. Ha nincs meg az őket megillető figyelem és tisztelet, akkor azzal magyarázzák, hogy a többiek értelmi képességeikben nem tudnak felnőni az ő szellemi nagyságukhoz.
Interperszonális kapcsolataikban önzők és általában kihasználnak másokat. Az empátia hiánya is jellemző rájuk, képtelenek felmérni vagy átérezni mások érzéseit és szükségleteit, emiatt nagyon rosszul funckionálnak párkapcsolatokban. Feljogosultságérzésük van, azaz az elképzeléseikkel kapcsolatban automatikus együttműködést várnak el mindenkitől.
Irigység – mindenki másnak jó, pedig nem érdemli meg, mert hülye
Nagyon gyakori motívum az irigység. A nárcisztikus személyiségzavarral küzködők azt gondolják, hogy sokkal de sokkal többet megérdemelnek az élettől, mint amit az élet adott nekik, ezért gyakran fantáziálnak sikerről, hírnévről, ismertségről, mert így akarják feltölteni a saját magukban keletkező űrt. Sokszor és mélyen éreznek irigységet és úgy érzik, hogy mások őt irigylik. Ott is értékítéletet és faszméregetést sejtenek, ahol az nincs jelen. Nem meglepő ezek után, hogy kizárólag a saját lelki szükségleteik kielégítését tartják szem előtt és ne másokéra figyeljenek.
A nárcizmus jelensége a külső szemlélő számára – minden róla szól
A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedők beteg emberek, akiknek a betegségének különböző fokozatai vannak. Kívülállóként nagyon nehéz idomulni egy nárcisztikus emberhez, mert még terapeutaként is kihívást jelent, hogy a megfelelő légkört megteremtsék a beteg számára, ahol eléggé biztonságban érzik magukat ahhoz, hogy megnyíljanak. Ez az interperszonális kapcsolatok léptékével nézve elképesztően sok idő és energia, amire nem mindenki vállalkozik. Azért sem, mert ugyan gyakran karizmatikus emberek, de a másik ember csak addig fontos számukra, amíg pozitív megerősítést kap tőlük. Ez lehet úgy, hogy valamilyen pozíciót kap tőle, vagy egyszerűen segít neki, vagy csak csodálja a nárcisztikus beteget. A lényeg, hogy csak róla szóljon a történet.
Egyszerűen nincs elég energiájuk arra, hogy a másik igényeit figyelembe vegyék, mivel az ő igényeik sosincsenek kielégítve és csak erre koncentrálnak. Részben ezért gyakorlatilag képtelenek bármit is adni, amit ők maguk sosem kaptak meg. Együtt élni velük hihetetlenül nehéz. Egy kapcsolat akkor működhet, ha mindkét fél igényei ki vannak elégítve, egy nárcisztikus személyiségzavaros szereplővel pedig a kapcsolat aszimmetrikussá válik.
A beteg gyakorlatilag képtelen állhatatosan szeretni. Kedvességet, melegséget vár, ugyanakkor viszonozni nem tudja, tehát stabil kapcsolatot sem tud kialakítani. Megbecsülése a „társadalmilag megköveteltre” korlátozódik, ha érdekeinek megfelel. Lelkiismeret-furdalás nélkül kihasznál és értékel le másokat. Nincsenek elvei és nagyon könnyen un meg dolgokat és vált irányt. Általában – de nem kizárólagosan – mindemögött traumatizáló gyerekkor áll, amikor az önbecsülését sárba tiporták és azzal fejelték meg, hogy az a tapasztalása alakult ki a világról, hogy nincs arra szüksége, hogy másokra tekintettel legyen.
Hotchkiss listája és a diagnosztikai kritériumok
Hotchkiss létrehozott egy listát, amit a nárcizmus hét főbűnének nevezett el:
- Szégyentelenség: A szégyen az, ami a kóros nárcizmus mögött rejlik. Ezt az érzést nem képesek egészséges módon feldolgozni.
- Mágikus gondolkodás: A nárcisztikusok tökéletesnek látják magukat, ehhez torzításra és illúzióra van szükség: ez a mágikus gondolkodás. Alkalmazzák a projekciót is, hogy a szégyent másokra vetítsék.
- Arrogancia: Úgy tudják visszanyerni önbecsülésüket, ha másokat leértékelnek.
- Irigység: Úgy biztosítják felsőbbrendűségi érzésüket másokkal szemben, hogy azok képességeit lekicsinylik.
- Jogosultság: Úgy érzik, hogy különleges bánásmódra jogosultak, előzékenységet érdemelnek, aminek oka, hogy magukat rendkívülinek látják. Ha valaki ezt kétségbe vonja, az illető a nárcisztikus egyén szemében kellemetlen, alkalmatlan embernek tűnik fel. Az akaratukkal szembeszegülés dühkitöréshez vezethet.
- Kizsákmányolás: Másokat többféleképp kizsákmányolnak, anélkül, hogy az érzéseiket, érdeklődésüket tiszteletben tartanák. A másik embert gyakran alárendelt pozícióban tartják, amiből a menekülés nehéz, vagy épp lehetetlen.
- Elvétett határok: Nem észlelik határaikat, azt, hogy a többi ember különálló, és nem saját maguk kiterjesztései. A többi ember azért létezik a nárcisztikusok szerint, hogy az ő igényeiket kiszolgálja. Akik ezt megteszik, azokat saját maga részének tekinti, ezeknek az embereknek eleget kell tenniük elvárásainak. A nárcisztikus emberek elméjében nincs határ önmaguk és a többi ember között.
Szóval ha valaki az alábbi lehetséges tulajdonságból:
- Erős szükséglet a mások csodálatára
- Kizsákmányoló, kiszipolyozó viselkedés
- Nagyszerűség, lenyűgöző hatás, grandiozitás
- Empátia hiánya
- Arrogáns és zsarnoki
- A siker és hatalom köré épülő gondolatok
- Egyediségbe vetett hit
- Felhatalmazottság érzése (én megtehetem, mert az én dolgom)
- Állandó irigység
Legalább öttel rendelkezik, akkor bizony nárcisztikus személyiségzavarral találkoztatok.
Köszönöm a segítséget a meg nem nevezett pszichiáternek és a pszichológusnak, akik segítettek, hogy ne írjak hülyeséget, valamint Dr. Glen O. Gabbardnak, akinek a könyvét felhasználtam. A fenti cikk tájékoztató jellegű, nem tekinthető szakmai referenciaanyagnak, vagy tudományos publikációnak. Diagnózis felállítására a szakemberek képesek, senki ne próbáljon meg otthon konyhapszichológust játszani. Ha mentális probléma gyanúja merül fel magunknál vagy ismerősünknél, akkor minden esetben forduljunk szakemberhez.
