HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

A csodás természetCuccokZombiapokalipszis

Gyereket akar a szaúdi robot

Sokan már azon is felháborodtak, hogy Sophia, a hongkongi Hanson Robotics által fejlesztett humanoid robot, szaúdi állampolgárságot kapott (nem tudom, hogy ebben az esetben számít-e, hogy a robot nő, vagy legalábbis úgy néz ki), de most interjút is adott egy dubaji újságnak, amelyben elárulja, hogy családra vágyik. Mint mondta, egy szerető, boldog család mindenkinek jár, a robotoknak és az embereknek is. Azt is elmondta, hogy a gyerekét is Sophiának fogják hívni.

A dolog itt kezd kicsit eldurvulni, mert a robotnak a jövőről is igen határozott elképzelései vannak, szerinte ugyanis a technikai fejlődéssel az emberiség egy transzcendentális szuperintelligencia létrehozásáre kell, hogy törekedjen, különben a civilizáció kipusztul. Úgy gondolja, hogy a robotok egyébként is erkölcsösebbek lennének, mint az emberek, és nem is szükséges, hogy az összes emberi érzést beléjük programozzák – kihagyhatják például a féltékenységet és a gyűlöletet. Ja, és mielőtt elkezdenétek aggódni: sajnos nem akarják elvenni a munkánkat, csak kurvára sokkal jobban csinálnának mindent, de annyit megenged, hogy kreativitásban talán jobbak leszünk, úgyhogy csak marad még tennivaló a robotkorszak idején is.

(Fox)

HOLDKOMP