×

Midász lakomája

Midász lakomája

1957-ben egy csomó kaját találtak Törökországban. Meg egy hullát.

A régészek először azt hitték, hogy Midász király sírját találták meg, de valószínűbb, hogy a király apjának, Gordiusnak a nyughelyére bukkanhattak – korban legalábbis stimmel a dolog, az biztos, hogy az illetőt uralkodói temetésben részesítették, és a biztonság kedvéért a halotti torból is csomagoltak neki az útra. A sírban egy csomó bronz ivóedényt és efféléket is találtak, de az ötvenes években még nem tudták megfejteni, hogy ezek mit tartalmazhattak.

Az ezredforduló környékén viszont már eljutott odáig a tudomány, hogy nagyjából meg lehessen állapítani, milyen ételeket készíthettek be a halott király sírjába. Egyébként ezek az edények egészen csinos holmik, ilyenek:

Ezekből pedig sört ittak. Vagy bort. Vagy mézsört. Vagy valójában mindhármat: az edényekben méz- sör és bormaradványokat találtak, valószínűleg nem azért, mert felváltva itták őket, és nem akartak mosogatni, hanem azért, mert ezt a koktélféleséget itták. A többi edényben lencse, kecskehús és fűszernövények nyomait fedezték fel, ezek alapján pedig 2000-ben díszvacsorát szerveztek a Penn Múzeumban – Midász-módra. Na, egy ilyenre egyszer elnéznék, az biztos, a sör-bor-méz koktél sem hangzik rosszul, pláne úgy, hogy a főzetet Patrick McGovern régész-kémikus-valami vezetésével a többszörösen díjnyertes Dogfish Brewery készítette el. A korabeli sörökhöz még nem használtak komlót, ehelyett sáfránnyal ízesítették a főzetet, ami állítólag baromi jól sikerült. Kedvem is támadt megkóstolni, Amerikában egy ezres alatt kapható egy üveg, majd valamikor elnézek a kedvenc sörboltomba, ha van, írok róla. Nem ez az egyetlen történelmi sör a főzde kínálatában: „Dr. Pat” és a Dogfish egyik alapítója, Sam Calagione ezután többször is együttműködtek – már Midász elixírje is elég érdekesen hangzik, kakukkfűméz, enyhén pörkölt maláta, szőlő és sáfrány kell hozzá, nincs túl nagy összehasonlítási alapom, de valószínűleg a többi ős-sör kevésbé volt felvágós. Persze ha valakinek az érintésére minden arannyá változik, érthető, hogy nem éri be egy Kőbányaival.

A menü többi része is egész jól hangzik: a főétel bárányos-lencsés ragu zöldségekkel, ánizzsal, köménnyel és kakukkfűvel, mellé humuszféle fokhagymás babpürét lehet enni lepénnyel, esetleg egy olyan salátát, mint a mai török meze, de volt csirkehúsos-ribizlis dolmades és kecskesajt is aszalt barackkal. Nem hangzik rosszul, még ha a szakács fantáziája el is szaladt itt-ott, na.

A múzeum mindenesetre megosztotta az érdeklődőkkel a recepteket is, így bárki kipróbálhatja otthon is, milyen lehetett Gordius vagy Midász lakomája.

(Atlas Obscura)

38 comments

comments user


Elfogadnám, ha megkínálnának.

comments user
D. Pin Trouble

Nem volt sült krumpli, nem kell.

comments user
The Winter Soldier ⭐

Ha nem halotti kaja lenne….

    comments user
    taro

    az élők is ugyanezt ették

      comments user
      The Winter Soldier ⭐

      Jól van, kötözköggy.

    comments user
    Kolyok12

    nem halottból készült. mármint nem halott emberből. gondolom. toron nem ettél még?

      comments user
      The Winter Soldier ⭐

      Nem voltam még toron. Az csak reformátusoknál szokás.

        comments user
        Kolyok12

        van katkóéknál is. ott is zabálás van doszt. elég fura.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Az.

          comments user
          egyedi

          de mi ezen a fura?

          comments user
          Kolyok12

          a hangulata.

          comments user
          egyedi

          szerintem a léleknek jót tehet, ha beszélgethet egy temetés után.
          persze ez nem mindig van így. de nálunk is szokás.

          comments user
          Kolyok12

          szerintem sem árt. sőt én azt láttam, hogy a gyászolónak is jót tett, legalább az is elterelte a figyelmét. de attól még fura a hangulata számomra.

          comments user
          egyedi

          persze. ez azért nem egy családi buli. én pont egy hónapja voltam, és ez tényleg róla szólt, aki elment. de mégis jót tett nekem.

        comments user
        Ziles Gizi

        Katolikus vagyok. Van tor.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Akkor nem tudom, miféle családból való vagyok. Eddig akárkit temettünk, sose ettünk utána.

          comments user
          Ziles Gizi

          Szerintem vagy legalábbis nálunk így működik, ha temetünk, jönnek messziről is rokonok, őket illik vagy szokás, megvendégelni. Valami ilyesmi lehet a tor.

          comments user
          The Winter Soldier ⭐

          Akkor mi illetlenek vagyunk.

          comments user
          Gabi999 O1G

          Illetlenek = magyar film

comments user
SpaceWolf

Vegyük észre, hogy kaporra utaló nyomokat viszont sehol sem fedeztek fel… Hmhm

    comments user
    :/

    Mert azt mind megették.

      comments user
      SpaceWolf

      NYILVÁN

      comments user
      Ziles Gizi

      Belefőzték a sörbe csak a sáfrány elnyomta az ízét.

        comments user
        :/

        Legyen átkozott! 😁

        comments user
        Bernard Black

        létezik kapros sör, pont az ne létezne? 🙂

    comments user
    Ziles Gizi

    Nagy csodát ne várjunk, a hulla kiléte sincs eldöntve 😛 Bujkált ott egy kis kapor én azt mondom.

      comments user
      Bernard Black

      lehet, hogy viggo mortensen volt

    comments user
    Bernard Black

    a polcon se száradt meg a lazúr 2700 év alatt

      comments user
      SpaceWolf

      Jó, hát ha lazúrt kell venni, akkor ne a vau tanácsát kérd ki…

comments user
taro

az ilyenekkel mindig vigyázni kell

    comments user
    Bernard Black

    igazából nem bánnám azt se, ha valójában tök másmilyen ízű a ma főzött sör, mint amilyen az eredeti volt 🙂
    de azért ezek a receptek se rosszak. oké, újragondolták őket, de bármelyiket elfogadnám

      comments user
      taro

      újragondolva, a mi ízlésünkhöz finomítva persze – lehet, hogy az eredeti lakomán megpróbálnánk minél kevesebbett enni meg inni 😊

        comments user
        Ziles Gizi

        Én nem szeretem a sört. Nagyon ritkán iszom, talán nyáron kánikulában. De amikor olvasok ilyet, hogy mézsör, úgy elcsábulnék, nagyon buja, édes dolognak gondolom. Csábító.

      comments user
      Kolyok12

      azért ha kiderülne, hogy a sör alkoholmentes, az kibaszás lenne.

comments user
orizatriznyák

Gordiusnak biztos csomós húst raktak az útra. gyáááááá

comments user
Gabi999 O1G

hogy lehet a seritalt meginni ?
Brrrrrrrrrrr

    comments user
    

    Pohárból, korsóból, yardnyi üvegből, vödörből…

    comments user
    Kolyok12

    jellemzően behűtve.

You May Have Missed