A Facebook egy kalap szar

Mostanában egyre több helyről hallani, hogy valami nagy baj van a Facebook háza táján. A rutinosabb öreg rókák (főleg az IT-s rókák) már a kezdetekkor tudták, hogy milyen veszélyei vannak egy ilyen oldalnak, ezért távol is maradtak tőle. A fiatalabb, idősebb, naivabb felhasználók bizony tátott szájjal szaladtak bele abba a faszerdőbe, amit Mark Zuckerberg hosszú évek fáradtságos munkájával telepített nekik. Hogy a Facebook miért is egy kalap szar, annak számos aspektusa van, a kritikák jellemzően politikai, társadalmi, adatvédelmi és pszichológiai veszélyek miatt érik mostanában mindenki kedvenc közösségi oldalát. Ha a kritikák csak a sajtó felől érkeznének, kevesebb súlya lenne a dolognak, de az utóbbi években már a Facebook korábbi vezetői is elismerték, hogy veszélyes dolgot alkottak – amivel hülyére  is keresték magukat, úgyhogy most már utólag nyugodtan figyelmeztethetnek mindenkit.

A linkelt videón a Facebook egyik korábbi vezető beosztású munkatársa (a növekedésért felelős osztály aligazgatója volt), Chamath Palihapitiya meséli el, hogy mit tart veszélyesnek. A fent említett témák nagyobb részét ő is érinti, nagyon pontosan és élesen hívja fel a figyelmet a bajokra. Épp ezért most a teljesség igénye nélkül is érdemes kicsit hosszabban áttekinteni a témát: miért is egy kalap szar a social media?

Adatvédelmi aggályok

Ha más nem, legalább a Cambridge Analytica botránya rá kellett világítson arra, hogy a Facebookról irtózatos mennyiségű adatot lehet ellopni, amit aztán remekül fel lehet használni mindenféle sötét politikai célokra. A Cambridge Analytica majdnem 90 millió amerikai választó adatait lopta el, hogy aztán a választási kampányban hasznosítsa őket. A CA nem pusztán Trump kampányát vitte sikerre, hanem a Brexit győzelmében is érintett volt, és állítólag más, kisebb országok választásaiba is belefolytak, de erről többet nem árult el senki. A CA nem pusztán az emberek adatait lopta el, hanem azok feldolgozásával a személyiségükről is igyekezett képet alkotni, hogy így a még célzottabb hirdetésekkel bombázzák őket.

Vagyis mondjuk ki nyugodtan: a halálpontosan megcélzott hirdetésekkel ügyesebben manipulálták őket, mint eddig bárki. Persze egy politikai kampányban mindig működik a manipuláció, és aki nem elég tudatos, az fel is ül ennek. Vagyis a többséget így is, úgy is be fogják csapni. A CA ügyét sem szeretném túldimenzionálni, viszont arra mindenképp jó volt, hogy a sajtó megrázza a vészcsengőt: már a Facebook is a politikai manipuláció eszköze lett. Fontos hangsúlyozni: a CA egy külön cég volt, ami a Facebooktól függetlenül, a saját szakállára ténykedett, de nem tudta volna ellopni 90 millió felhasználó adatait, ha a Facebook nem néz félre. Ráadásul azt sem tudhatjuk, hogy hány hasonló cég létezik még, és hogy a többi politikai érdekcsoport mire és hogyan használja az adatelemzést.

Facebook adatlopás

Káros társadalmi hatások

Az adatvédelmi aggályok mellett van itt egy másik gond is, ami szintén a 2016-os amerikai választás miatt került reflektorfénybe, de valójában egy régóta létező, és Magyarországon valószínűleg még erősebben jelen lévő problémáról van szó: a párhuzamos valóságok kialakításáról. Ez is olyan jelenség, ami régen is létezett, de a Facebook képes volt extrém módon ráerősíteni. Ismert jelenség, hogy a felhasználók hírfolyamába csak azok a posztok kerülnek be, amiket ő kedvel, amik neki a Facebook rejtélyes – és sokat kritizált –  algoritmusa szerint tetszeni fognak. Ez pedig odáig vezetett, hogy komoly véleménybuborékok alakultak ki. Mindenki üldögél a saját echo chamberében, és el sem tudja képzelni, hogy másféle gondolkodásmódnak is van létjogosultsága. Mivel ellenvéleménnyel nem találkozunk, ez annyira megerősít minket a saját igazunkban, hogy utána minden más véleményt a saját világképünk elleni támadásként érzékelünk. Természetesen korábban is másként látta a világot egy vallásos családból származó, szegény falusi fiatal (sztereotípia) és egy nem vallásos családból származó, körúton belüli, polgári középosztálybeli fiatal (megint csak sztereotípia), de ezzel önmagában nincs baj, ha meg akarják érteni a másik világlátását, és akár még tanulni is hajlandóak a másiktól (vigyázat: idealizmus!). A Facebookon kialakult echo chamber miatt erre már esélyünk sincs, viszont veszélyesnek és gonosznak fogunk látni mindenkit, aki különbözik tőlünk. Az interneten kialakuló véleménybuborékok extrém módon kedveznek a szélsőségek megerősödésének, minden irányban. Nemcsak a politika területén, hanem szinte minden témában terjednek a szélsőséges, egészségtelen nézetek (fényevés, áltudomány, oltásellenesség, összeesküvés-elméletek).

fake-news-invasion

Az előző két dologgal szorosan összefügg az álhírek kérdése. Mindenki találkozott már álhírekkel rádióban, tévében, újságban, politikai hirdetésben és másutt. A Facebook ismét új dimenziót adott egy régi problémának. Hanula Zsolt remek cikkében – mindenkinek ajánlom – mélyrehatóan bemutatta, hogy az álhírek elsősorban az idősebb korosztályt fenyegetik, akik nem állnak a kellő gyanakvással az internethez, és egy olyan világban szocializálódtak, amikor még más eszközök kellettek ahhoz, hogy különbséget lehessen tenni az igazság és a hazugság között. Aki hatvanas években volt fiatal, pontosan érezhette, hogy mit kell kiolvasni rádiós és nyomtatott propagandából, viszont azt már kevésbé érzékeli, hogy mi a különbség egy valódi és egy hamisított weboldal között. Aztán ott a dilemma, hogy az ember szóljon-e a nagymamájának, hogy éppen az egyik orosz titkosszolgálat által fizetett neonáci oldal propagandacikkét osztotta meg gyanútlanul? Meg lehet próbálni, de nem biztos, hogy megéri az egész hülyeség azt, hogy megbántsuk vagy megijesszük a nagymamánkat. A fake news nagyon is reális probléma, ami nem minden társadalmi csoportot érint egyformán: jellemzően azokat tudják megetetni vele, akik amúgy is fogékonyabbak a manipulációra, ezzel pedig szintén választásokat lehet eldönteni.

Az internet demokratizálja a közbeszédet?

Néhány évvel ezelőtt még sokan voltak, akik abban hittek, hogy az internet és a social media elhozza majd a világ demokratizálódását. Az arab tavasz eseményeit sokan a Facebook hatásának tudták be. Eszerint a felfogás szerint a social media majd a világ szegényebb és elnyomottabb felén is elhozza majd a véleményszabadságot, és szükségszerűen a diktátorok bukásához vezet. Ehhez képest az ellenkezője történt. A nyugati demokráciát az internet eszközei épphogy válságba taszították, másutt pedig a különböző autoriter rezsimek találták meg benne hatalmuk fenntartásának eszközét. Kínában Facebook nincs, de van helyette Weibo, Oroszországban pedig ott a Vkontakte, nem is kell mondani, hogy mindkét közösségi oldal állami kézivezérléssel működik. De a csodálatos, demokratikus és független Facebookot is remekül használják a saját céljaikra diktátorok. Legutóbb a rohingyák elleni népirtás miatt vették elő a céget, mert a mianmari rezsim korlátlanul terjesztette rajta a saját gyűlöletkeltő üzeneteit. Persze nem a Facebook találta fel az erőszakot, de abban nagy szerepe lehet, ha elindul egy-egy erőszakhullám. A Snapchat miatt Indiában elinduló borzalmas erőszakhullám szintén megmutatja a problémát: ha a világ szegényebb részein az emberek nem tudnak különbséget tenni álhír és valóság között, az hatalmas tragédiákhoz vezet majd.

zuck-kongresszus-szurke

A nyugati demokráciák válsága, ami miatt nem kis részben felelős a social media, szintén el kell oszlassa azt az ábrándot, hogy az internet a világ demokratizálódását hozza majd el. De még az is lehet, hogy éppen így néz ki a teljesen demokratizálódott közbeszéd, ahol mindenki azt mond, amit csak akar, ezért csak káosz és őrjöngés lesz a vége. A káosz pedig mindig a demagógoknak kedvez. Akárhogy is, a demokratikus álmok helyett az internetes közbeszéd jelenlegi állapota már inkább a populizmus és a demagógia irányába halad. Most már nyugodtan kimondható, hogy minden reklám és öntömjénezés ellenére, Zuckerberg sem tudta elhozni a történelem végét. Sőt, manapság kezd úgy kinézni az internet, mint az athéni szín Az ember tragédiájából.

Félelem és reszketés az interneten

A legfontosabb ok, amiért az emberek többsége szerintem a Facebookon marad (legalábbis nekem ezt mondták, akiket megkérdeztem), az attól való félelem, hogy lemaradnak valami fontosról. De mi lehet az a különösen fontos dolog, amiről csak és kizárólag a Facebookon lehet értesülni? Ahogy Varg Vikernes mondaná: járjunk utána!

Facebook like koldulás

A vége úgyis az lesz, hogy órákon át pörgeted a hírfolyamot, és nem tudsz meg semmit. A lényeg elvész az érdektelen információ tengerében. Az egyik ismerősöd elutazott, a másik lefotózta századszor is a macskáját, a harmadik külön oldalt nyitott a cuki kutyusának. De miért is kéne értesülnöd róla, hogy azok az emberek, akikkel öt éve nem beszéltél, éppen elmentek-e sörözni, avagy sem? Robin Dunbar brit antropológus szerint az emberi agy evolúciós okokból körülbelül 150 ismerős adatait tudja észben tartani, ennél többet nem nagyon. Ehhez képest a Facebookon simán lehet ezerötszáz ismerősöd is, a legtöbben pedig olyanok, akikkel évek óta nem beszéltél egy szót sem. Nem csoda, hogy frusztráló tapasztalat olyan emberek őrjöngését olvasgatni, akikkel tulajdonképpen nem is ismerjük egymást.

Az is aggodalomra ad okot, hogy a Facebook már korántsem olyan biztonságos, mint amilyennek 2010 környékén tűnhetett. Az embert megtalálhatják rosszindulatú ismerősök, zaklatók, csalók, akik alkalmazkodtak az új közeghez. A nigériai herceg nem csak e-mailezni tud ám! Egyre több ember jön rá, hogy vigyázni kell arra, hogy mit csinál a social mediában, mert látja a családja, a főnöke, a tanárai, és talán még a Mikulás is. Ami régen a Facebook előnye volt, hogy mindenki rajta volt, most éppen az lett a hátránya, mert az oldal egyrészt már nem biztonságos, másrészt pedig elképesztő módon lakossági lett. Ha azt hinnéd, hogy a Tibi atya legkártékonyabb, legaljasabb ótvaros geci oldal rajta, akkor ki kell ábrándítsalak: sokkal-sokkal suttyóbb, károsabb, butább, ízléstelenebb dolgok vannak még ott.

A trend viszont fordulni látszik. Régen, amikor középiskolás voltam, még az volt a menő, aki rajta volt a fészen, de az elmúlt években ez megváltozott: a tinik és egyetemisták újabban más közösségi oldalakat is használnak, ahol vígan telefoshatják az internetet a dolgaikkal, és nem kell félniük attól, hogy a rokonaik meglátják őket. Az ismerőseim körében  mostanában azt tapasztalom, hogy már nem az a menő, aki rajta van, hanem az, aki nincs.

A nép ópiuma

A gondok ott kezdődnek, hogy a Facebook mérsékelt, visszafogott használata még nem lenne rossz, és nagyban megkönnyíthetné az életet. Csakhogy az oldalt nem arra tervezték, hogy az ember meg tudjon maradni a normális használatnál, hanem arra, hogy a kék ópium mindenkit magába szívjon. Az első videóban, amit beillesztettem a cikkbe, Chamath Palihapitiya már érintette ezt a témát. De egy másik egykori vezető, Sean Parker, aki egy időre a cég igazgatója is volt, és szintén hülyére kereste magát, szintén figyelmeztet a veszélyekre  – utólag már megteheti, eső után köpönyeg.

Ami érdekes Parker mondanivalójában, az az, hogy

 a Facebookot direkt addiktívra tervezték.

Palihapitiya és Sean Parker arra mutat rá, hogy az volt a cél, hogy az emberek minél több időt töltsenek az oldalon, hogy minél jobban lekössék az idejüket. A Facebook az összes piszkos kis lélektani trükköt beveti, hogy minél jobban meg tudja hekkelni a felhasználók agyát. A legnagyobb geci közülük a lájk gomb. Az embernek természetes igénye van a visszacsatolásra, arra, hogy amit csinálunk, azt mások szeretik, az jó. Ha nem kapunk visszacsatolást, szorongani kezdünk. Erre erősít rá a Facebook, a lájk tökéletesen megadja ezt a visszacsatolást. Persze ez nemcsak a Facebookra igaz, hanem az összes többi social mediára is, de vitathatatlan, hogy a Facebook nőtt a legnagyobbra, ezért valószínűleg ő is a legnagyobb geci.

Az oldal tervezői tisztában voltak azzal, hogy hogy működik a jutalmazás az agyban. A kis üzenetek, értesítések mind-mind dopamin-reakciót váltanak ki, emiatt érzünk leküzdhetetlen vágyat arra, hogy megtudjuk: mit jelez ott a sarokban az a kis piros geci. Aztán csalódottak leszünk, mikor kiderül, hogy nem életünk szerelme írt ránk, és a meghívó sem Palvin Barbara privát bulijára szól. A lájkokkal ugyanez a helyzet, könnyű is ráfüggeni a visszacsatolásra. Mindenkinek vannak olyan ismerősei, akikkel ez megesett. Egyre-másra jönnek az érdektelen posztok, a műmosoly, az ebéd, a sport, a cica, a kutya, stb. Amikor meg beüt a szar, akkor jönnek az idézetes képek, mert az intenzíven fekve is kell a lájk.

oliver-twist-begging-likes

De mi ezzel a gond? Az, hogy a Facebook elhiteti velünk, hogy különleges kis hópihék vagyunk, pedig nem vagyunk. Olyan dolgokkal kolduljuk a lájkot, amik valójában csöppet sem egyediek: nyaralás, kutya, cica, gyerek, szépvok fotó, idézet, mém. A Facebook nárcisztikussá teheti az embert, még azt is, aki egyébként nem ilyen lenne. Hány olyan ismerőst tudnál mondani, akik minden egyes edzést vagy minden elolvasott könyvet, minden éttermi ebédet posztolnak? Az nem normális, ha edzés közben az jut az ember eszébe (megesett velem is!), hogy hány lájkot kapna egy képre, ahelyett hogy magával az edzéssel foglalkozna. És itt jön a trükk:  

olyan dolgokért akarunk jutalmazást, buksisimit kapni, amik természetesek kellenének hogy legyenek! 

Éppen az a természetes, hogy szereted a családod, a cicád, a kutyád, hogy szeretsz sportolni, kirándulni, olvasni, zenét hallgatni és a többi. De ezek a dolgok nem azért vannak, hogy jutalmat várjunk értük, hanem azért, hogy megtaláljuk bennük a boldogságot!

jezus-like

Van remény?

A korábbiak után persze még mindig lehet reménykedni abban, hogy hamarosan minden megváltozik. Zuckerberg azt mondja, hogy tisztában van a felelősségükkel, szánja-bánja a bűneit, és biztos talál valami megoldást arra, hogy ne másszanak bele az emberek agyába, többet nem lesz politikai manipuláció sem, és majd a sok adatunkkal se akar baszakodni senki. És ha Zuckerberg ezt mondja, akkor lesz még egyszer ünnep a világon, és megállhatunk, mert itt van már a Kánaán! 

zuckerberg-meitu

Aki viszont nem szeretne a csodára várni, annak ajánlok egy megoldást: függessze fel a profilját, vagy pedig törölje magát a gecibe! Nálam most jött el az, hogy majdnem hét év után úgy döntöttem: kilépek belőle.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: