A férfi fogamzásgátló tabletta biztonságos
Ez derült ki a legutóbbi humán kísérletekből, ezzel egy lépéssel közelebb került a fiúbogyó az engedélyezési eljárás végéhez.
Két hormon szintjének csökkentése játszik kitüntetett szerepet a spermatermelés visszaesésében, negyven önkéntes bevonásával egy hónapon keresztül naponta vitték be a kísérleti fogamzásgátlót a szervezetbe, a módosított tesztoszteronhoz, ami a másik férfi nemi hormonnal, az androgénnel együtt fejti ki a hatását progeszteront is kevertek, ami egy női nemi hormon, így állt össze az a hormonkeverék, ami sikeresen gátolta a herékben a spermatermelést.
Mindezt a libidó visszaesése nélkül.
A kutatásnak ezúttal nem volt célja a spermiumszint tényleges mérése egyénenként, inkább az volt a kérdés, hogy a tabletták elhagyása után biztonsággal helyreáll-e a nemzőképesség?
Helyreállt.
Azért fontos ez a kísérlet, mert a tablettás fogamzásgátlás eleddig női princípium volt, a fiúknak a kellemetlen vaszektómia maradt vagy a lukas gumi. Vannak persze géles és injekciós megoldások is, szintén kutatási fázisban.
Az elég klassz fantázianevű 11-Beta-MNTDC az egy hasonló hatóanyagú tabletta mint a korábbi szintén izgalmasan hangzó dimethandrolone undecanoate (DMAU), úgy elképzelem, ahogy kanos férfihordák rohamozzák a gyógyszertárakat és MNTDC-t vagy DMAU-t követelnek, szóval itt azért még a marketingeseknek is meg kell dolgozniuk a napi betevőért.
Milyen nevet lehetne kitalálni ennek az új csodának? SafeFuckalot? BraveAntiCum? Ki tudja?
Mindenesetre Stephanie professzor a University of Washington nevében a kutatócsoport egyik vezetőjeként bizakodóan nyilatkozott:
The goal is to expand contraceptive options and create a menu of choices for men like we have for women
A fiúk választási lehetőségeit is szeretnék a lányokéhoz hasonlóra bővíteni.
Az eredményeket először a március 24-én megrendezett ENDO-19, azaz az Endokrinológiai Társaság éves közgyűlésén tették közzé New Orleans-ban.
A negyven résztvevő közül egyébként tíz placebót kapott a tévedések kizárására, tizennégy 200 mg, a maradék tizenhat pedig 400 mg dózisokat szedett a napi étkezések mellé.
A mellékhatások egyelőre elhanyagolhatónak tűnnek, enyhe hasmenés, pattanások és enyhe fejfájás jelentkeztek a tabletták elhagyását követő négy-hat hónapban.
Öt alanynál tapasztaltak közepes visszaesést a szexuális vágyakban és kettőnél mutatkozott közepes erekciós zavar – bár a szexuális aktivitásuk nem csökkent.
Egyik alany sem tapasztalta olyan súlyosnak a mellékhatásokat, hogy abbahagyta volna a tabletták szedését.
A folytatásban hatvan majd kilencven napra terjesztenék ki a vizsgálatokat és ezúttal szempont lesz a spermaszám csökkenésének nyomon követése is, továbbá növelnék a résztvevők számát és szexuálisan aktív párokat is bevonnának a kísérletekbe.
Safe, reversible hormonal male contraception should be available in about 10 years.
Biztonságos és visszafordítható férfi fogamzásgátló várhatóan hozzáférhető lesz a következő tíz évben – nyilatkozta Dr Christina Wang, a Clinical and Translational Science Institute at Los Angeles Biomed Research Institute társigazgatója.
via Telegraph