A gourmet

Mindenki sejtette, hogy ilyen vége lesz.

Egy igazi televíziós szakácsnőhöz így illik. Így méltó. Hiúsága is megköveteli. Ékes páva, töltött galamb. Engem sosem zavart a túlsúlya. Ám most a bulímia a divat. Ehhez alkalmazkodott a kereskedelmi televízió, mikor bevezette a méltán népszerű „Hogyan hányjunk szexisen?” főzőshow-t. Borsószem Kisasszony – így hívták a háziasszonyt – elég méretes mellekkel büszkélkedhetett. Rendszerint belelógtak a tojáshabba, amit előtte kéjes arckifejezéssel, egy más jellegű női tevékenységre erősen emlékeztető mozdulatokkal felvert. Majd a habverőt frissen hyaluronozott szájába vette, és lemélytorkozta. Ettől öklendezni kezdett, ám a műsor jól felépített dinamikája nem engedte, hogy azonnal hányjon, a nézőknek szükségük van előjátékra, hogy felálljon a füstölt kolbászuk, vagy hogy belekvárosodjon a derelyéjük.

Azon a délelőttön is leszopásra került pár csirkecomb, megtöltésre egy lazac, lenyalásra egy rakás vaníliapuding. Borsószem Kisasszony most is, mint mindig, kitett magáért. Már nem volt elég neki a csülök, a saját sonkáját kellett megfőznie. Étvágya csípőméretével egyenes arányban csillapíthatatlanra duzzadt. Az eddigi „Élvezzétek az ételt!” „Élvezzétek magatokat!” szlogenek egybeolvadtak és az új jelszó „Élvezzétek a saját ízeteket” lett. Ne legyünk olyan balgák, hogy ez a mindent letaposó, mindent felfaló, vágtató kanca megelégszik egy kis patatunkoló nyilvános maszturbációval. Neki az egész ló kellett, sörényestül. A hajával kezdte. Köretként hajában főtt burgonyát készített. Melleit eredeti mongol nyereg alatt puhította. Nem ment egyszerűen, a szilikonnak elég magas az olvadáspontja. Ám ő türelmesen próbálkozott, időnként megszurkálva dudáit egy húsvillával. Minden bökésre megmerevedtek a bimbói. Szüretre váró erdei szamócák. Közben – mert a jó háziasszony több műveletet végez párhuzamosan – levágta vállig érő fekete haját, és olaszosan fűszerezett bal kezét alaposan begöngyölte a tincsekbe. Azon aggódott, vajon összeillik-e eme két kultúra, a mongol és a talján ízvilága. A saját zamatában nem kételkedett. Ahogy mi, nézők sem. Szinte éreztük húsának illatát, és összefutott a nyál a szánkban, meg a más a nadrágunkban. A stúdió helyszínét szigorúan titkosították, számítva az éhenkórász nézők hadára.

Vártam, hogy lekerüljön végre a bugyi, ám csalódnom kellett, azt magán hagyta. Nem szemérmességből, hanem hogy megtartsa a hüvelyébe dugott, párolandó cukkinit.

Így, kopaszon már nem is tetszett annyira. Mintha nem ő lenne. Ezért nem is sajnáltam. Idegen lett, nem is ember. Épp átestem a holtponton, mikor az adást megszakították, hogy innentől csak azok nézhetik, akik befizetnek száz dollárt. Nem sok pénz, főleg hogy ezért élőben végignézheted a műsorvezető halálát. Még sosem láttam igazi hullát, ezért utaltam. A szomszédból hangos szentségelés szűrődött át. Mindhárom gyerekük ordított és toporzékolt, hogy megígérik, ezentúl csupa ötöst hoznak, segítenek a bevásárlásban, sőt, karácsonyra sem kérnek semmit. Csak hadd láthassák.

– Értsétek meg, hogy most nem tehetjük meg. Talán ha spórolunk kicsit. Vigyázzatok jobban a cipőtökre, ne kelljen három havonta újat venni.

– Vigyázunk, de addigra meghal a néni, és mi lemaradunk róla! – hisztizik kórusban az öt, a hét és a tízéves. Két fiú, egy kislány.

– Higgyétek el, apátok, anyátok is szívesen végignézné, ahogy az az istentelen kurva kikészíti magát. De majd máskor. Öltözzetek inkább, tizenegykor kezdődik a mise.

Nem mondanám, hogy túl jól állok anyagilag, de engem arra neveltek, az embernek a kulturális szórakozást nem szabad megvonnia magától. Ahogy a finom falatokat sem.

Borsószem Kisasszony kökényszemei már ásványi sókönnyeket sírtak a fájdalomtól, száját felhasította és füléhez csipeszelte, nehogy leolvadjon róla védjegye, a csábos mosoly.

Bekészítettem magamnak egy kézműves hamburgert csalamádéval és mirelit sült krumplival, kólával. A biztonság kedvéért vettem pár zacskó chipset is. (Valamiért sokkal jobban esnek az egészségtelen ételek. Mi ez? Valami burkolt öngyilkosság azoknak, akik az egyértelműséghez gyávák?)

Teli pofával, csámcsogva nézem amint a szakácsnő fülei sercegve pirulnak. Ez durva, de végül is gyerekkoromban mindig a disznó fülét szerettem legjobban.

Borsószem Kisasszony úgy néz ki, mint egy félkarú mézeskalácsfigura, amire véletlenül túl sok piros festéket kentek. Püffedt és ünnepélyes. Hasából egy szakszerű bemetszés után kihúzza a tölteléket. Extra húsos bolognai spagetti. Gomba is van hozzá, tegnapi. Kedvem lenne megkavargatni, villára csavarni. Hamarosan elkészült a hájban sült húspogácsa. Hihetetlen az a nő! Meglátszik, hogy a Távol-Keleten tanulta a mesterségét. Művész. Megvan a magához való esze! Egy mainstream hányós műsorra szerződtették, de ő a maximumot hozta ki belőle. Régóta csicsergik a hollók, hogy felmondásra készül, de ilyen búcsút nem is mertünk remélni. Olyasmi is kikerült, hogy ki akarják rúgni, amiért nem eléggé hajlítható. Ő bizony nem eszi meg és hányja ki Emma Watson kedvencét! Nem szopja a tévéelnök banánját! Bebizonyítja, hogy neki nem a pénz számít, hanem az evés szentsége. Kikanalazza az agyát, ezzel szimbolizálva immár teljes és végleges szellemi függetlenségét.

– Kellett nektek hányás?! – mondja, majd ráhányja magát a nézőkre.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!
%d bloggers like this: