A jávai csirketemplom

Jáva középpontjában áll egy fura építmény, amit a helyiek csak csirketemplomnak neveznek. Ránézésre a hülyének is világos, hogy miért.

Ezért a piroscsőrű rémlátomásért az öreg Daniel Alamsjah felelős, akit vagy harminc éve megszállt a Szentlélek, és azt sugallta neki, hogy egy dombon építse meg ezt az izét.

Ami egyébként se nem templom, se nem csirke.

Ez egy imaház, galamb formában. Az emberek azt hiszik, templomot építettem, talán mert eredetileg katolikus vagyok, de ez egy imaház, mohamedánoknak és katolikusoknak egyaránt. Mindenkinek, ami imádkozni akar. Egy egész éjjel imádkoztam azon a dombon, és hirtelen megvilágosodtam… ide kell építenem az imaházat.

Daniel anyagi nehézségekkel küszködött, de 1987-ben sikerült megegyeznie a telek tulajdonosaival, és megvett mindegy 300 hektárnyit az erdőből, ahová aztán a helyiek segítségével felhúzta ezt a szart.

Ami aztán szépen be is zárt 2001 után. Azóta ott rohad.

Hogy ennek mi az oka, több variáció is akad, de pl. a földalatti tizenkét darab cellát nagyon nem nézte jó szemmel senki, főleg, hogy az imaházat “rehabilitációs” célokra is gondolták használni.

Az emberek azt gondolták, hogy pácienseket zárunk be oda, pedig ez nem igaz. Azok a cellák magányos imádkozók számára lettek kialakítva. De az igaz, hogy az imaházba szívesen várunk drogos fiatalokat… mindazokat, akik problémákkal küszködnek, és segítséget várnak, segítségre van szükségük…

Mindenesetre egy haszna mégis maradt a csirketemplomnak; fiatal párok gyakran keresik fel, hogy bizonyos, energia- és időigényes intim jellegű, privát szerelmi gyakorlatokra használják. Hely van.

Mi pedig jóelőre szóltunk, hogy nem kéne csókolózni csirkével. De hát ez amúgy is egy galamb. Pedig mindenki tudja, hogy sirályhojsza, és ez a holdi vallás első alap-őstemploma.

%d bloggers like this: