A karácsonyi vásár
Hú, kevés jobb van, mint egy jó karácsonyi vásár. Az Aliexpressz lokális karácsonyi különkiadása Európaszerte megmozgatja a közönséget.
Jön a Karácsony, a szeretet ünnepe, jó előre lefoglalják a teret mindenhol a kirakodósok, hogy végre az egész évben szervezett rugón ugráló madárkészletüktől megszabaduljanak. Mindegyik kínosan ügyel arra, hogy a felhozataluk lehetőleg homogén legyen és egy, maximum kétféle sendzseni szállítótól hozassa be a kézzel faragott fakardokat. Naná, hogy kézzel faragott, mert Kínában a gyerekmunka sokkal olcsóbb, mint a gépiesítés. Kitelepednek a csodálatos bódék és mérik az asztali vörösből készült forraltbort. Az osztrákoknál ez is jobb, ott a prémium bort mérik ki forraltbornak, aminek pont olyan íze van, mint a Dankó Pistának.
Mert igazából minden kurva drága és minden kurva szar. Persze nem lehet hibáztatni az árusokat sem, hiszen a bódékat olyan orbitális összegekért mérik, hogy csoda, hogy másfél nap alatt egyáltalán ki tudják gazdálkodni a lehúzós szarjaikból. Kötelező elem a forraltbor, a spáros virslis hotdog (a teszkógazdaságossal kilógna a lóláb), a tök eredeti erdélyi kürtőskalács, meg a még tök eredetibb kenyérlángos. Mindkettő az összesített anyagár, munkadíj és a bérletből leszámolt rezsiköltséget tekintve valahol az értékesítési ár öt-hat százalékánál lehet, mert a volumen viszont elképesztő. Úgy pörög az összes ilyen ezerötszázas fos, mint ha minimum ingyen adnák. Leülhetsz vele a már nyáron végigzsírozott sörpadokra a kibaszott hidegbe és egyensúlyozthatsz percenként a macskakövön, hogy hanyatt ne bazd magad a kolbászoddal együtt a latyakba.
Aztán ott vannak a gömbök, meg a díszek. Áhitattal nézi a sok hülye pont azt, amit dömpingszarként hozatnak valahonnan, darabját tizenhárom forintért és vásárolgatják a hanyagul felszitázott hóemberes üveggömböket ezeré. Nem igazán értettem soha a motivációját azoknak, akik ezekre gerjednek, hiszen az összes kurva bolt egyébként telivan ezekkel töredékáron és néhányat még a lokálpatriotizmus hamis illúziójába belecsomagolva is meg lehet venni, hiszen egész véletlenül üvegesekkel jól állunk idehaza: sokan gyártják ezeket a szarokat.
Persze azért üvegből, hogy pörögjön a biznisz a macska miatt, aki már szenteste szétbassza az egészet, mert én amúgy még embert nem láttam a műanyagdíszeket kocogtatni a fán vendégségben.
Igazából senki nem meri bevallani, hogy az üvegdíszek tényleg, igazán felesleges, nosztalgiázó faszverései a fogyasztói társadalomnak.
Színes girlandok, ízlésesen összerakott fenyő a tér közepén, amiről gondosan lespórolnak minden lophatót. Bele lehet futni a mindenféle ledsorok között csodás beszélgetésekbe. Van itt mindenki: a vidékről felbaszódó szerencsétlen, aki legalább fél órát tölt parkolókereséssel, hogy aztán feladja és a leglehúzósabb mélygarázsba tegye le a járgányt, veszettül szidva a városiakat, aki ezután a műsor után igyekszik fapofával végighallgatni, ahogy a kölykei kétméterenként megállva, telitorokból ordítanak valami használhatatlan szarért, ami szépen van megvilágítva. Van aztán a belvárosi félsznob, aki valami megmagyarázhatatlan indíttatásból és a saját karácsonyi hangolódása céljából ezredszer is megpróbál bármiféle értéket felfedezni ebben a faszságban az öt szem ezerhatszáz forintos gesztenyéje majszolása közben, amíg élete párja a Love Actuallyból ellesett arckifejezéssel válogatja a kézműves szaloncukrot és a jingle bells liftzenésített változatára lengeti a fejét közben. Aztán vannak a külföldiek, akik pontosan, de tényleg pontosan ugyanezt az élményt kapják az osztrákoknál és a németeknél, csak egy picit drágábban és kevés piacoskesztyűs, unott képű, téli munkára befogott, telefonnyomkodós unokahúg között, akiket pont annyira érdekelnek az energetizáló nyakláncaik, mint az átszellemült szovjetek, akik nem csak magukban nevezik még mindig Télapónak a Mikulást.
Súlyosbító körülményként van még harangjáték, visszaszámlálás, kristkind faszomtudjami, ami a teljes tömeget megdelejezi, mint ha megint az 1400-as években lennénk. Ilyenkor kötelező a cseheknél, az osztrákoknál és idehaza is fejeket vágni és áhitattal végignézni, mert nyilván te vagy az érzéketlen, ünneprontó paraszt, ha nem.
Mert ez az ünnep erről szól bazmeg, hogy állsz a kibaszott téren és nézel valami mechanikát. Csak egy picit szánalmasabb a tévével vitatkozásnál.
Geci nagy tömeg van, egymásra lépnek a szelfizős balfaszok, hogy aztán kitolják fácséra, hogy megint milyen ügyesen megjárták az urbánünnepi pénzégetőt. Mikor a harmadik kört futod, pont harmadszorra állít meg az elkeseredett kézműves fajátékokat áruló tag, akitől tényleg senki nem vesz lófaszt sem, hogy végre figyeljél már rá egy picit. A marlenka kiesik a faszba a kezedből, valami méltatlankodó, cippzáras-béleltkabátos ötvenes úr sapkában morog valamit az orra alatt, hogy miért nem mész innen mondjuk a picsába, te meg elgondolkozol.
Tulajdonképpen mi a faszért is nem megyek innen a picsába?
