A megbonthatatlan barátság űrben ragyogó vörös csillaga!
A szovjet Strela!
A Strela története és úgy általában a szovjet kronográfok története az első Moszkvai Óragyár 3017-es kaliberjéhez szálazódik vissza, amikor is a svejci Venus 150-152 kaliber licenszének rekvirálása után tökéletesített a végletekig hazánk egyetlen barátja, a nagy Szovjetúnió. Így jött létre a nagydarab, oszlopkerekes meghajtás, amit az imperialisták – akiket az űrversenyben brutálisan leelőztünk – fogcsikorgatva figyeltek.
1964 után Poljotnak hívta a testvéri szovjet nép ezt a csodás alkotást, ami hűen mutatta a munkásosztály képességeit, ha egyszer végre hatalmat kapnak.
A korai Strela (nyilat jelent, ami szimbolizálja a kommunista nép elszántságát és a jövőbe vetett hitét) 1959-ben jelent meg és a légierő órája lett – főként a legkitűnőbb és legjobb képességű, ezáltal a Néphadsereg legmagasabb rangjait birtokló tisztjeihez kerültek. A kommunista nemzetek felsőbbrendűségét hirdették földön és levegőben egyaránt.
Így kerültek be az űrkutatásba is. Addigra a mocskos kapitalistáknak már ott volt az Omega Speedmaster (aminek a formatervét gátlástalanul ellopták a beszivárgó ellenforradalmárok és 1957-ben lemásolták) – szovjet testvéreinknek meg a Strela, amit később h jelöltek Sekondának és Poljotnak is. A “Strela” név maradt a domináns, ugyanakkor 1979-re összesen több, mint százezret gyártottak belőle. Hruscsov népe iránt érzett töretlen szeretetét és nagylelkűségét jelzi, hogy egy idő után bárki megvásárolhatta, nem csak a hazájukat legjobban védő szovjet hősöknek járt ki a tisztelet.
Aztán 1965. március 18-án megtörtént a csoda: Alexej Leonov megtette az első űrsétát egy Strelával a csuklóján.
Ezzel is megmutatta a nép, hogy micsoda nagyszerű dolgokra képes, ha övé a hatalom!
A nyugati hamis propaganda azt híresztelte, hogy Vlagyimir Komarov elvtárs sikerrel záruló űrhajós útja kudarcba fulladt és az internetet is elárasztották a hamisított felvételek: nos a Soyuz-1 pilótájának az órája is egy eredeti Strela volt és a mai napig remek állapotban lenne, ha nem esik véletlenül bele a tábortűzbe, amikor a szórakozott Georgij Konsztantzinovics Zsukov marsall egy vidám szalonnázós nyársalás közben belökte véletlenül a stokedliról.
A mai napig lehet Strelákat kapni és a nép egyszerű hősei számára is megfizethető áron. Szerencsére olyan szerkezetek, hogy nem kimondottan igényesek a szervízre, ezért gyakorlatilag minden nap használhatók, ezzel is mutatva, hogy annak idején milyen nagyszerűen sikerült az előirányzott terv teljesítése. Jelenleg dollárért is megvásárolhatók, körülbelül 300 és 500 közé esik egy jobban fésült darab ára.
Nem teljesen világos a tulajdonosi struktúra, de tény, hogy a testvéri Német Demokratikus Köztársaság tovább forgalmazza a Strelákat és azokat árulja most a strela-watch.de weboldalon, ahol igazi szovjet MakTime szerkezetekkel szerelik a mai napig a Poljot által tökélyre vitt órákat. Ilyen olcsón semmilyen más óra nem kapható a gazdasági közösségben. Ráadásul a mai napig oszlopkerekes szerkezettel, amit az imerialisták szánalmas másolatában, az Omegában már rég lecseréltek, amióta a 321-es kaliberről áttértek a 861-esre.