Hét év Tibetben

Azok a mocskos kommunisa kínaiak!

Emlékeztek a Hét év Tibetben című filmre? Szívszorító történet Heinrich Harrer náci SS tisztről, akit a gonosz britek csak azért hadifogolytáborba zárnak, mert német állampolgár és háborús bűnös. Na jó, ez utóbbi csak a film bemutatója után derült ki a csávóról, de ettől még nem lesz kevésbé vicces. Haláláig jóbarátja maradt a dalai lámának és azt mondják, hogy sohasem vonódott be közvetlenül népirtásba, szóval ezt a nüansznyi kis félreértést az önéletrajzában akár át is ugorhatjuk. Egy kis nemzetiszocializmus mindenkinek kijár néha.

Ingrid, a felesége utánaküldte a válási papírokat, ami nem volt valami szép dolog, a fia megtagadja és röviddel ezután lelép a faszba Tibetbe a 14. Dalai Lámát oktatni földrajzról és kultúráról. Aztán persze beüt a szar: a kínaiak kurvára megunják, hogy Tibetben a szerzetesek vezette, kicsit sem szekularizált állam jolókázik a lakosai felett és azt gondolja, hogy ha már ilyen klasszul kiéleződött az osztályharc, akkor elhajtják a buddhistákat a picsába.

Itt rengeteg szívszorító és durva kép van arról, ahogy a kínai tábornokok tökre gecik és szegény lámát szopatják a csodás kis országában, de nézzünk csak a színfalak mögé, hogy az ortó geciségen kívül miért is tiltotta ki a Kínai Népköztársaság Brad Pittel együtt az egész stábot örökre Kína területéről.

Nos, kezdetnek: a tibetiek kurvára nem a “jó fejek”.

A buddhizmus zászlajával nagyon fasza dolog takarózni, de a tibetiek a függetlenségükre egy pár évtizedes időszak alapján hivatkoznak, amikoris konkrétan senki nem ismerte el őket országként, csak a szintén lázadó Mongólia. Ez minimum akkora stretch, mint az, ha holnaptól Erdély deklarálná a függetlenségét, mert voltak a világháborúk és márpedig. Nyilván az egész világ Románia belügyeként kezelné a dolgot. Ez csak olyan bravúrosan balfasz nemzeteknél működik, mint a szerbek. Meg lehet nézni, hogy ők milyen szépen jöttek ki Montenegro és Koszovó függetlenségi törekvéseiből, miután végigzongoráztak egy polgárháborút egy hozzá passzoló népirtással.

A szerbekkel szemben Koszovót és Montenegrót támogatta valaki és egy olyan gyenge országból váltak ki, amit igazából mindenki utált, mint a szart. Na, a Tibetieket úgy konkrétan senki nem támogatja. Sem az Egyesült Államok, sem Európa nem ismeri el őket, de tulajdonképpen nagyon más sem, mind a mai napig. Minden más csak maszlag: a hivatalos politikában ők nem léteznek önálló államként. Csak Mongólia, mert ők erőből belekapaszkodtak a szovjetekbe annakidején és azért cserébe, hogy atomtemetőt létesítettek a saját országukból és az oroszok évtizedeken keresztül törölték velük a valagukat, végre megkapták hőn áhított függetlenségüket. Nekik adtak kölcsön heréket, hogy meg tudjanak állni Kínával szemben.

Persze az ember érvelhet azzal, hogy ha egy adott nép kinyilvánítja az akaratát a függetlenségre, akkor azt tiszteletben kell tartani, de ezt ugye a világtörténelemben még senki az égvilágon nem gondolta komolyan és bár Mao egy funky, mosolygós figuraként volt ismert, nyilván nem ő gondolta ezt a szép hagyományt elkezdeni.

Ha jobban meg akarjuk érteni, hogy a Tibetiek miért legalább akkora faszfejek ebben a vitában, mint a kínai komcsik, akkor vissza kell mennünk a nyolcadik századig, amikor a tibetiek a Talasz-menti csatában (751-ben) elzavarták a kínaiakat a picsába. Nagy ugrás, de a tibetiek akkor olyannyira morcosak lettek a kínai expanziós törekvésekre, hogy gyorsan elfoglalták az akkori Kínát, fővárosostul. Persze nem volt hosszú életű a Tibeti Birodalom fennhatósága, mert az uralkodó, akinek teljesen felesleges megjegyezni a nevét, feldobta a pacskert és Tibet szétesett, mint a szar. Az interregnum állapotban szépen kötöttek egy békét 822-ben és normalizálták a helyzetet.

Olyan klasszul sikerült ez a béke, hogy a 13. században a mongolok elfoglalták mindkettejüket a picsába és körberöhögték őket. A mongolok mindig is jobban kijöttek a tibetiekkel, mint a kínaiakkal, mert a simulékony kis tibetiek elkezdtek téríteni, cserébe szó nélkül átengedték a mongol fennhatóságot Tibet felett. Az akkori ún. patrónus viszonyban a mongol kán biztosította a katonai rendet az országban. Magyarán bepucsítottak és hagyták magukat megtöcskölni – ezt a hagyományt aztán évszázadokon keresztül fenntartották.

Kijelenthetjük, hogy Mongol megszállás volt a 18. századig. Kicsit puha megszállás volt, mert hagyták a szerzeteseket az ügyesbajos hülyeségeikkel gyakorolni a vallási hatalmat, ennek persze ők kurvára örültek, mert mi sem volt kényelmesebb: nem kellett szarakodni a katonáskodással, nyomathatták a zen hülyeségüket, közben a mongolok meg elvégezték a piszkos munkát.

A tibetieket azonban nem kell félteni, ha sunyulásról van szó: ők maguk kértek kínai beavatkozást 1720-ban.

Hirtelen terhessé vált a mongol társaság, mert a dzsungár csapatok éléskamrának tekintették az országot és kezdett kilenni velük a faszuk. Ezért ők maguk kérték meg a kínaiakat, hogy vegyék át a patrónus szerepet, azaz az állam irányítását a lhászai kormányra bízták, a császárt pedig helytartónak tekintették. 1793-ban a kínaiak az állandó tibeti belpolitikai baszódást megállítandó kiküldtek egy combos helyőrséget és két ámbán, azaz nagykövetszerűség, akik kvázi helytartóként kontrollálták a buddhista diliházat.

Persze a kínaiaknak sem kell a szomszédba menni, ha egy kis geciségről vagy elnyomásról van szó.

Jó helytartóként természetesen azonnal rátelepedtek az ellátórendszerekre és hamis jelentéseket küldtek a császári udvarokba, plusz szépen elkezdték felhentelgetni a dalai lámákat még gyerekkorukban (négyen, a 9-12. lámák meg sem érték a nagykorúságot, hanem valami “baleset” érte őket). Közben meg vígan uralkodtak, mert ugye senki nem szólt be.

Csak a britek, 1864-65-ben, akik imádnak mindenbe beleszólni. Ezúttal sem csak Bhután néztek.

Hanem megszállták Bhutánt és elkezdték Tibetet bevonni az érdekszférájukba, nyilván puszta szívjóságból és az emberi jogok iránti olthatatlan szeretetből és altruizmusból. Kaptak is kereskedelmi jogokat a mandzsu császártól. Közben a 13. dalai láma, Thubten Gyaco annyira megerősödött, hogy elkezdett az oroszokkal kokettálni. Oroszok, britek és kínaiak: gondolom mindenkinek tiszta, hogy valaki megint szart fog keverni és nyilván a tibetiek azok.

A Younhusband expedíció az angol válaszreakció volt arra, hogy a tibetiek megalkuvóbb része (a többségük) a kínaiakkal suttyomban oda akarják passzolni az oroszoknak a himalájai provinciát, ezzel utat engedve az oroszoknak Brit-India felé. Persze sokak szerint ez nem volt igaz, a békés orosz csapatok csak túrázgattak Tibetben, plusz vittek pár tanácsadót a dalai lámához.

A britek bepipultak és bevonultak, hogy röviden összefoglaljam, a láma meg lelépett Mongóliába, aztán Kínába. A konfliktusnak 1904-ben lett vége, amikor a következő fontos döntések születtek:

• A britek kereskedhettek Jadongban, Gyantsében és Gartokban
• A tibetieknek fizetni kell jóvátételt
• Mindenki szépen elismeri a szikh-tibeti határt
• Tibet elismeri, hogy semmilyen más hatalommal nem tart fenn kapcsolatot.

Hoppá geci. Ugye azt érezzük, hogy ha mi kínaiak lennénk, nyilván becsicskulnánk attól, ha az ereje teljében lévő britek a határainknál döngetik a kaput és a jakvajszagú csuhás balfaszokat nyilván engednénk azt aláírni, amit akarnak. Vicces módon ugye a láma, aki a császártól kért segítséget hirtelen fontosnak tartotta ezt az egyezményt (és hivatkozási alapnak tekintik mind a mai napig).

Na de a kínaiak gurítanak egy nagyot és aláírnak még egy egyezményt, 1906-ban megkötődik az angol-kínai egyezmény, amiben Anglia elismeri Kína hűbérjogait. Nesze neked. Viszont 1911-ben kitör a kínai forradalom, szóval hálistennek rendesen leszarják Tibetet évtizedekig. A kínai csapatokat a tibetiek elzavarják (jó eséllyel mentek volna maguktól is, nyilván ki a faszom harcolna úgy, hogy nincs is formális hatalom). Kikiáltják közben a köztársaságot Kínában, majd Szun-Jat szen közleményben kimondja, hogy ő márpedig Mongóliát, Hszincsinagot és Tibetet Kína részének tekinti és punktum.

1913-14 között lefolyik a zavarosban halászás lezárásaként egy hosszú tárgyalássorozat a britek, a kínaiak és a tibetiek között, aminek a végén az aláírt egyezményben elismerik Kína védnökségét és Tibet autonómiáját. Aztán Kína jól nem ratifikálja, szal baszhatják megint az egészet.

1933 és 1950 között régensek vezetik Tibetet, magyarán mindig afelé nyalnak, aki a legtöbbet penget. Ez időben főleg India felé törleszkednek, akik a brit korona gyarmataként tulajdonképpen a brit akaratot érvényesíti a régióban. Csak közben a kuomintang kínában elzavaródik Tajvanra 1949-ben, ezért a tibetiek is veszik a bátorságot, hogy elzavarják a helytartókat. Kikiáltják a Kínai Népköztársaságot és megkezdődnek a tárgyalások Tibet csatlakozásáról.

Csak ugye a kis tibetieknek megint kiszőrösödik a pöcse és elkezdenek hepciáskodni, konkrétan visszautasítják a dolgot és fegyveres konfliktusba bonyolódnak a kínaiakkal, mint ahogy a filmen is láthattuk. A jelenlegi dalai láma még kiskorú volt ekkor, hirtelen nagykorúvá nyilvánítják, csak hogy békét köthessen a kínaiakkal és aláírja tizenhét pontos egyezményt, miután a kínaiak nagyjából másfél hét alatt beletolják az egész katonásdit játszó brigád fejét a saját seggükbe.

A következő egyezményt írják alá:

1. A tibeti nép egyesüljön és űzze ki az imperialista agresszív erőket Tibetből; a tibeti nép térjen vissza az anyaország családjához – a Kínai Népköztársasághoz.
2. A helyi tibeti kormány aktívan támogassa a Népi Felszabadítási Hadsereget (PLA) abban, hogy belépjen Tibetbe és csillapítsa a nemzeti erőket.
3. A távolabbi politikának céljából a nemzetiségek számára le van fektetve a Kínai Politikai Tanácsadói Konferencia Közös Programjában (CPCPCC), hogy a tibeti embereknek megvan a joguk arra, hogy érvényesítsék a nemzeti regionális autonómiát a Központi Népi Kormányzat egyesített vezetése alatt.
4. A központi hatóságok nem fogják megváltoztatni a fennálló politikai rendszert Tibetben. A központi hatóságok nem fogják megváltoztatni a fennálló állapotot, funkciókat és a dalai láma hatalmát sem. A különböző rangú hivatalnokok az eddigi gyakorlat szerint tölthetik be a hivatalokat.
5. A 9. pancsen láma (Bainqen Erdini) fennálló státusa, funkciói és hatalma fennmarad.
6. A dalai és a pancsen láma státusa, funkciói és hatalma azt a státust, funkciókat és hatalmat jelenti, ami a 13. dalai lámának és a 9. pancsennek volt, amikor ők baráti és szívélyes kapcsolatban álltak egymással.
7. A vallásszabadság célkitűzése le van fektetve a CPCPCC-ben, ezt kell alkalmazni. A tibeti emberek vallásos hiedelmeit, szokásait, viselkedésmódjait respektálni kell, és a láma-kolostorokat meg kell védeni. A központi hatóságok nem fognak változást hozni a kolostorok bevételeiben.
8. A tibeti seregeket be kell szervezni a PLA soraiba, és váljanak a Kínai Népköztársaság nemzeti védelmi erejének részévé.
9. A tibeti nemzetiség írott és beszélt nyelvét, valamint iskolai oktatását lépésről lépésre fejleszteni kell az aktuális tibeti viszonyoknak megfelelően.
10. A tibeti mezőgazdaságot, állattenyésztést, ipart és kereskedelmet lépésről-lépésre kell fejleszteni, és javítani kell az emberek megélhetését az aktuális tibeti viszonyoknak megfelelően.
11. A különféle tibeti reformokkal kapcsolatban nem lesz semmiféle kényszer a központi hatóságok részéről. A helyi tibeti kormány saját jogkörében végrehajthat reformokat, és megoldhatja az emberek növekvő reformigényét a tibeti vezető személyekkel történő konzultáció által.
12. Amennyiben a korábbi imperialista és Kuomintangos hivatalnokok határozottan megszakítják kapcsolataikat az imperializmussal és a Kuomintanggal, és nem kezdenek szabotázsba vagy ellenállásba, megtarthatják hivatalukat, függetlenül a múltjuktól.
13. A PLA, belépve Tibetbe, tiszteletben tartja az összes fentebb említett politikákat, csak a tisztességnek megfelelően vásárolhatnak vagy adhatnak el bármit, és önkényesen semmit sem szabad elvenniük az emberektől.
14. A Központi Népi Kormányzat fogja irányítani Tibet külügyeinek központi kezelését, és békés együttélés lesz a szomszédos országokkal, s a tisztességes kereskedelem létrehozása és fejlesztése velük az egyenlőség, valamint a közös haszon, az egymás területének és szuverenitásának kölcsönös tiszteletén alapuljon.
15. A megállapodás végrehajtásának biztosítása végett, a Központi Kínai Kormány felállít egy katonai és közigazgatási bizottságot és egy területi katonai parancsnokságot Tibetben, és eltekintve a Kínai Népi Kormányzat által odaküldött személyzet számától, annyi helyi tibetit kell személyzetbe felvenni, amennyi lehetséges. A helyi tibeti személyzet, amely részt vesz a katonai és közigazgatási bizottságban, tartalmazhat hazafias tagokat a helyi tibeti kormányból, a különböző területekről és a vezető kolostorokból; a névlistát a Központi Népi Kormány által kijelölt képviselővel és az érintett felekkel történő konzultáció után állítják össze, mindezt elő kell terjeszteni a Központi Népi Kormányhoz jóváhagyás végett.
16. A Központi Népi Kormánynak kell anyagi eszközökkel ellátnia a katonai és közigazgatási bizottságot, a területi katonai parancsnokságot, és a Tibetbe belépő PLA elemeit. A helyi tibeti kormány segítsen a PLA-nak az élelem, takarmány és más napi szükségletek megvásárlásában és szállításában.
17. Ez az egyezmény azonnal hatályba lép az aláírások és a pecsétekkel való ellátás után.

Az a baj, hogy a katonai megszállás alatt megrogyott az élelmezés, mert el kellett látni a hadsereget. A kínaiak ezért elkezdtek veszettül infrastruktúrát, utánpótlási vonalakat és repülőtereket építeni, plusz nyitottak 6000 iskolai férőhelyet 78 új általános iskolában, plusz engedték, hogy a diákok Kínába menjenek tovább tanulni. Igyekeztek visszafordítani az analfabetizmust, mert a szerzetesek finoman szólva sem törték össze magukat, hogy a parasztokat kineveljék.

1955-ben megalapították a Tibeti Autonóm Régió Előkészítő Bizottságát 46 tibeti és 5 kínai taggal.

A helyi iparfejlődést ösztönözték, a társadalmi összetartozást próbálták promótálni, biztosították a vallásszabadságot és a kolostorok felügyeletét. A tiszteletbeli elnökük a dalai láma lett. Peking vétójoga a döntéshozatalban ugyan megmaradt, de maguk dönthettek egy csomó mindenben. De nehogy azt higyjétek, hogy minden marad így és mindenki boldog: elkezdődik a mitadtaknekünkakínaiak!

Persze szokás szerint hol üt be a szar? A legcsóróbb helyeken, Khamban és Amdoban, ahol a bizottságnak nem volt fennhatósága és nem is képezték az autonóm régió részét. Etnikai feszültségek alakultak ki a tibeti kisebbség és többségi kínai lakosság között. Egyrészt ment a kommunista propaganda, másrészt rászóltak a nomádokra, hogy mondjuk ne random helyeken legeltessenek, meg csövezzenek csak úgy, mert mondjuk felbassza a többieket, akik ezt így abbahagyták egy ezer éve.

Szó szót követett és sikerült odáig eszkalálni a dolgot, hogy a kínai csapatok elkezdték csinálni, amihez a legjobban értenek: mészárolgatni. Persze a láma beleállt a helyzetbe, mint vasvella a ganyédombba: a tibeti gerillák elkezdtek hepciáskodni, úgyhogy egész Dél-Tibet és Kelet-Tibet több járása is az ellenállók kezére jutott, amit kimondottan nehezményeztek a kínaiak.

A láma lekoccolt Indiába: nem mellesleg közölte, hogy ő bizony kényszer alatt írta alá a 17 pontot, szóval vissza az egész.

Röviden összefoglalva: a tibeti függetlenségi törekvéseknek emberileg lehet szurkolni, azonban minimum megkérdőjelezhető a politikai legitimációja. Arról nem is beszélve, hogy a Rolex és Patek-tulajdonos 14. Dalai Láma személye körül is vannak ellentmondások, amiben vagy az egyik félnek lehet hinni, vagy a másiknak. Persze a kommunisták mindig hazudnak, de azért a több évszázadnyi passzív-agresszív, állandó opportunista árulásokkal pettyezett sunyulást, amit a tibetiek csináltak nem szabad sohasem alábecsülni.