A reklamáció hagyománya

Vannak, akik szeretnek panaszkodni. Van, amikor van is miért.

Olyan is van, hogy felháborodott levelet írunk helyreigazítást, jóváírást vagy azt követelve, hogy valaki menjen már a picsába, de lehetőleg azonnal, vagy még gyorsabban. A Tékozló Homár nagyjából ezzel foglalkozik, az pedig nem is ember, aki nem esett még kísértésbe, hogy a két hét alatt atomjaira hulló cipőjével megkeresse azt a faszt, aki ezt elvileg ellenőrizte, amikor a kínai gyerekrabszolgák legurították a gyártósorról, és úgy seggbe rúgja vele, hogy hetekig lábnyomokat szarjon utána.

Ha meg már ott vagy, két fülest ki lehet osztani a kis rabszolgának is, oké, hogy ő nem dolgozott meg azért a két deka rizsért, amit aznapra kiutalt neki a Nike/Puma/bármi, de neked ez kurva sok pénzedbe került.

Na mindegy, szóval panaszkodni jó, és mint kiderült, az írásos reklamációnak komoly hagyományai vannak. Most került elő egy ilyen beadvány időszámításunk előtt 1750-ből, Ur városából (ez a mai Irak területén feküdt, arrafelé még mindig van miért panaszkodni).

A reklamációt egy bizonyos Nanni nevű férfi küldte egy Ea-nasir nevű kereskedőnek (vagy cégnek, vagy nemtomminek). Ea-nasir a jelek szerint szar minőségű rézzel akarta kiszúrni Nanni szemét, ráadásul hazudozott arról, hogy mikor érkezik az áru, amikor meg mégis megjött, paraszt volt az átvevő szolgákkal. Az árkülönbözetet nem volt hajlandó visszaadni, ráadásul a szolgáknak ellenséges területen kellett átvágniuk többször is, amikor a kereskedő üres kézzel küldte őket vissza Nannihoz.

Hiába, tényleg vannak dolgok, amelyek soha nem változnak.

(IFLScience)

HOLDKOMP