A Star Wars – szerintem

Szubjektív nagytotál a világ legmeghatározóbb filmsorozatáról.

Nem, nem gondolom, hogy a szuperlatívusz indokolatlan. A Star Wars minden hibája ellenére az egyik, ha nem a legfontosabb scifi, ami valaha született. Mivel imádom a scifiket és elvetemült filmbuzi is vagyok, ezért nem lehet nem írni róla. Nem, nem az Új Reményről (ami mellesleg csak simán Star Wars volt, akárki akármennyire hisztizik), vagy a Baljós Árnyakról, hanem a sorozatról úgy egészében.

Nem akarom sem a spinoffokat, sem a franchizet minősíteni, mert mint minden más, ez is csak egy üzlet, mindenki tudja miről szól: egy csomó pénzről. De tényleg, megmagyarázhatatlanul sok pénzről: 9 milliárd dollár jött be csak a filmekből, a franchize értékét nagyjából harmincmillárdra saccolják. Mindez egy olyan kőegyszerű történetből és egy olyan maszlagból, amit csak a Harry Potter tudott megismételni az évek során.

A Star Wars (és nem mellesleg az összes hasonszőrű kultszériának) sikerének a titka az egyszerűen befogadható, hős útja történet: ezt mindenki szereti, mindenkit érdekel, ezerszer is hajlandóak vagyunk megnézni és lelkesedni érte. Nem mai darab, sokan absztrahálták már és leegyszerűsítve így néz ki:

Ha ez alapján alkotunk egy sztorit, majdnem biztosan kurvanagy siker lesz. A stációkat még Joseph Campbell határozta meg elsőnek, hogy aztán sokan átdolgozzák, de valahogy így nézett ki:

Az eltávolodás:

• A kaland ígérete csábítja a hőst – a főszereplő a normál világban él és valami esemény kalandra hívja
• A hős visszautasítja a kalandot – valamire – félelemre, a szolgálat fontosságára, képességek hiányra hivatkozva visszautasítja a kalandot
• Természetfeletti, sorsszerű beavatkozás, találkozás a mesterrel – a hős megtalálja a varázslatos segítőt, aki kalauzolja az úton
• A “határ” átlépése – belépés a tényleges kalandba
• A bálna gyomrában – a főszereplő átlényegülésének első stációja, elmerül a kalandban, gyakran sérülést szenved, de eljut arra a pontra, ahonnan nincs visszaút

Beavatás:

• A próbák útja – egy tesztsorozat, amivel a hős bizonyítja rátermettségét. Gyakran elbukik egyik vagy másik próbán
• Találkozás az “istennővel” – a hős találkozik a segítővel és megkapja a varázslatos ereklyét vagy képességet
• A csábítás – a hős találkozik a csábítással, gyakran egy nő formájában, aki rá akarja venni, hogy hagyja el a spirituális útját
• Bűnhődés az atyával – Konfrontálódás a legnagyobb hatalommal az életében, a legtöbb történetben ez az atya, vagy az apafigura, akinek élet és halál felett van uralma
• Megdicsőülés – A mélyebb megértés pillanata, a hős készen áll a kaland legnagyobb mélységeinek megélésére
• A hatalmas ajándék elnyerése – a kaland keresésének, a kaland motivációjának megtalálása. A korábbi lépések a hős megtisztulását szolgálják, hogy méltón vehesse át. Lehet transzcendens vagy nem materiális dolog is.

Visszatérés:

• A visszatérés elutasítása – a megvilágosulás után nem akar már visszatérni a valódi világba
• A varázslatos utazás – többnyire a hősnek menekülnie kell, miután megnyerte az ajándékot és ez akár egy kihívásokkal teli menekülés is lehet vissza az életbe
• A megmentés – ahogy szükség van segítőkre, úgy sokszor a főszereplőt is segítik erők, segítők és hatalmak, hogy vissza tudjon térni. Gyakran a legyengült hőst támogatják.
• Visszatérés a határon – a bölcsesség és hatalom megtartásával visszatér az övéi közé és gyakran elhatározza, hogy megosztja a világgal
• A két világ mestere – spirituális és emberi értelemben is átlényegült személlyé válik, aki mindent ural, mint Jézus, vagy Buddha.
• A szabad élet – Felszabadul a haláltól való félelemtől, élhet tovább a pillanat örömének, nem sajnálva a múltat és nem félve a jövőt

Gondolom mindenkinek szájízéhez mérten beugrott a Mátrix, a Dűne, a Gyűrűk Ura, az Arábiai Lawrence, vagy épp a Buffy, a vámpírok réme. Nem véletlenül, ezek mind azonos sémára épülő filmek és legtöbbször az lesz a nagy kedvenc, amit először lát az ember.

Én először az Indiana Jonest láttam, ezért sosem voltam igazán nagy Star Wars rajongó.

Ennek ellenére, vagy éppen ezért megfogott a film: a kezdeti történetek pont abban baromi nagyok, hogy nagyon ügyesen rajzolnak koherens világot a nézőknek, azonban már az első vetítéskor is feltűnt, hogy a kor szinvonalához néve is elképesztően kurva gagyi volt a Mos Eisley kocsmájában zajló jelenet, ami rányomta a bélyegét az egész élményre. A második részre egészen összeszedték magukat a jelmeztervezők, hogy aztán az ewokokkal végleg elbasszák a harmadikat.

Ezzel együtt a Star Wars világa – Luke hősi útjának azon része, amikor átlépi a kereteket – elképesztően alaposan kidolgozott. Szaglik róla, hogy részben egy hobbiprojekt, ami szóról szóra követi a papírforma szerinti campbelli történetszövést.

A hatalmas varázsa pont az, ami az első részeknek az ugyanilyen franchizeokból: a misztikum vonzereje.

Igen ám, de a misztikum vonzereje addig tart, amíg a feltérképezetlen, idegen világ minden apró szeglete nem kerül feltérképezésre. Onnantól pont olyan, mint az open-world szerepjátékok: dögunalom és egy kibaszott hosszú drill, amiben benézünk minden sarokba. És a Star Wars minden egyes filmmel egyre több sarokba nézett be és persze olyan sarkokba is, ahova kurvára nem kellett volna, mert ott ült Jar Jar Binks.

És ez nem feltétlenül az előzménytrilógia hibája, vagy az utózmánytrilógia hibája. Egyszerűen nem lehet többet kihozni ebből a témából. Aki először találkozik a varázslattal, az kibaszottul örül minden újabb kis falatkának, mert élvezi, hogy többet kap a drogjából. Hajtja a kíváncsiság és egyre kevésbé lehet kielégíteni az igényeit. Így jár minden olyan filmsorozat, ami több “high conceptet” akar belesűríteni egy adott franchize keretei közé.

A Harry Potter például csak azért nézhető, mert olyan, mint a Lost: a végéig húzták, hogy megtudjuk, hogy itt mégis mi a büdös lófasz lesz.

Ha szétszálazzuk, hogy miért kibaszottul unalmasak az új Star Wars filmek, arra jutunk, hogy azért, mert egyrészt senki nem lepődik meg csuhás balfaszokon, akik fénykarddal baromkodnak, meg űrhajókat emelgetnek, másrészt egyáltalán senkit nem érdekel ugyanaz a történet csak más szereplőkkel. Legalábbis a régiek közül. Az újak meg úgy vannak vele, hogy ez az a cikiség, amit az apáink is néztek, haggyuk már. Az meg aztán végképp a lőtéri kutyát nem érdekli a szőrös, kakóstejes ex-szerepjátékosokon kívül, hogy milyen visszautalás van Boba Fett űrhajójára a tizenegyedik részben. (Mondjuk vannak, akik komplett filmeket csinálnak ebből, olyanok is.)

Esztétikájában és történetében a Star Wars nem rossz. Ráadásul egy tökéletes termék.

Mielőtt elkezdenénk szidni a Star Warst, gondoljunk bele, hogy a maga formájában az egész sorozat a legőszintébb reprezentációja annak, hogy megpróbálnak viszonylag használható történetekkel koherens egészet alkotva elmesélni egy univerzum sorsát. Gondoljatok bele, hogy mekkora ordas nagy gyáva geciség az összes sikeres sorozatnál, amit a végtelenségig nyújtanak szarabbnál szarabb történetvezetéssel, hogy tulajdonképpen nyulak bevallani, hogy ő maguknak sincs fingjuk se róla, hogy mégis hova tart ez az egész határ szar.

A Star Wars egy őszinte poptermék. Mint a cseresznyés kóla. Tényleg újat várunk tőle? Hagyjuk már.

Az eredeti trilógia a mindenféle pszeudospirituális és kamutudományos blablájával együtt egy tökre helyén álló, önálló alkotás. Nem egy nagy film, kritikus szemmel nézve eléggé szarul öregedett, amin ugye millió egy heftöléssel akartak segíteni, teljesen sikertelenül. Ha odaállítasz elé egy mai fiatalt, akkor kiröhögik és méginkább gumibabákat fognak látni, mint mi, amikor először láttuk. Az újabb részek meg az adott korban termékesített és újrafeldolgozott változatai, hogy mások is rágcsálhassák. Nem igazán szar, max nekünk már kurva unalmas. Mert benéztek minden sarokba. Nincs már misztikum.

Najó, a Baljós Árnyak tetejében még kurva szar is.