Amikor a lustaság németséggel párosul
A római edény egy zseniális találmány, a különféle zöldséges izéktől kezdve a csülökig minden készíthető benne, és mivel olyan, amilyen, külön erőssége az egytálétel. Nem kell szarozni, egyben van a hús és a köret, mindenki boldog. Kivéve persze akkor, ha nekiállok bonyolítani – de most nem érek rá, marad az, amit elsőre megálmodtam, legfeljebb szar lesz. Ez a poszt megint arról fog szólni, hogy mi volt az elvárt eredmény, aztán mi lett az eredmény mégis.
Nomármost a németek egy csomó mindenről híresek, például a precizitásukról és a legendás humorukról, de erről egyrészt a poroszok tehetnek, másrészt meg teljesen tisztességes söreik vannak, ami elég sok mindent kompenzál. Oké, a tisztasági törvény magában még nem jelent semmit, de aki nem lóbált még literes korsókat bőrnadrágos, bajor nótákat éneklő férfiak között, az annyit is ér. (annyit is érek, de lélekben már lóbáltam a korsót, na).
Szóval most, miután a konyhában ismét összeállt a Német-Római Császárság, kezdjünk is vele valamit. Recept jön, vigyázzatok.
Alapanyagok:
4 üveg sör – 1 a kajába
bő fél kiló füstölt oldalas
kb húsz deka kockázott disznó
kb. egy kiló savanyú káposzta
majoranna, bors, borókabogyó, babérlevél, esetleg petrezselyem, annyira mindegy
Valójában ez lehetne egy Game of Thrones-poszt is, így jobban belegondolva, de mondhatjuk úgy is, hogy rusztikus. Mindent bele kell baszni az előzőleg beáztatott cseréptálba (előzőleg azért átöblítettem a káposztát, hogy ne legyen ehetetlenül sós a füstölt hús-káposzta kombináció), rárakni az oldalast, oszt betolni a sütőbe százötven fokra úgy két órára, utána meg fedő nélkül elforralni a sört meg a levet. Azok, akik bundás kenyérrel kezdték a napot, még készíthetnek hozzá krumpligombócot vagy knédlit is, de az is ér, ha kenyérrel tunkolod a savanyú, borsos zsírt. Ahhoz képest, hogy milyen halál egyszerű, túlságosan sós, lófingató semmi, azért jó.
