Amikor az írek még írebbek
A Flogging Molly úgy játszik ír rockzenét, hogy közben amerikai.
Nincs ebben semmi különös, sőt, az ír identitás Amerikában még jobban nyomják ezt a kelta-témát, legalábbis McCarthy könyve szerint, aki angol-ír keverék újságíróként próbált meg a nyomába eredni a McCarthyknak és a róluk elnevezett kocsmáknak. Az ír akcentust mondjuk nem kellett tanulniuk, az énekes ugyanis a dublini Fastway nevű metalzenekarban játszott a nyolcvanas években, mielőtt kitántorgott volna Amerikába. 1993-ban állt össze végül a Flogging Molly, bár akkor még nem így hívták őket: minden hétfőn kelta rockot játszottak a Molly Malone’s nevű pubban, ebből nőtt ki végül a héttagú zenekar. Mostanra hat albumnál tartanak, saját lemezkiadójuk van, és ahhoz képest, hogy kocsmazenét játszanak, irtó drágán lépnek fel Magyarországon, egyszer talán jártak a Szigeten is. Nem véletlen persze, ha az embernek egyből a Dubliners vagy a Pogues ugrik be róluk, ők is ugyanazt a szerethetően hamis, de lelkes ír zenét tolják, amit bármikor el tudnék fogadni bárhol, ahol sötét faburkolat van, guinnessel pácoltak az asztalok, kinn köd van és esik az eső, és a legrosszabb, ami történhet az emberrel, az még egy single malt. Egészségetekre!
