Április 22. – a Föld napja
Ötven évvel ezelőtt ugyanezen az áprilisi napon tartották meg először a Föld napját.
Fél évszázad nagy idő, akkoriban komolyabban is vették ha egy esemény saját napot kapott a naptárban. Manapság már mindennek lehet napja, talán kevéssé ismert tény, hogy például december 5. a Nemzetközi nindzsa nap, szeptember 19. a “beszéljen mindenki kalózul” nap, de azt sem sokan tudják, hogy tegnap ünnepelhettük a csokoládéval bevont kesudió nemzetközi ünnepét. Ez azért fontos, mert a kesudiónak bevonat nélkül is van egy napja, mégpedig november 23-a.
De kanyarodjunk kicsit vissza a Földre és tekerjük vissza az idő kerekét, vegyük elő azokat az emlékeket, amik fennmaradtak a mindannyiunk számára kedves sárbogyónk valódi arcáról.
Sokáig kellett várni, amíg a Föld gömbölyded (geoid) alakját sikerült kellő távolságból megörökíteni. Már az ókori hajósok is tisztában voltak azzal, hogy egy jókora gombócon utazgatnak, ha másból nem, abból rájöhettek, hogy a támadó kalózhajóknak először az árbóca tűnt fel a horizonton, de a tudomány emberei Egyiptomban a bolygó átmérőjét és kerületét is meg tudták határozni máig meglepő, alig néhány százalékos pontossággal, még jóval a sötét középkor bukása előtt.
Az első modern képfelvételt mégis a náci tudománynak köszönhetjük. 1946. október 24-én egy a Szövetségesek által hadizsákmányként elkobzott, átépített V2 rakéta lépte át a tengerszint feletti 100 kilométeres magasságban a Kármán-vonalat, majd miután megtette az űrbéli útját, sikeresen becsapódott (akkoriban a visszatérésnek ez a módja is sikeresnek számított). Az Új-Mexikó White Sands rakétabázison előhívták és kivetétették azt a felvételt, ami azonnal bejárta a világsajtót, a New York Times címlapjának köszönhetően.
Pedig egyáltalán nem ez volt a küldetés célja, a tudósok a légkörön túli kozmikus sugárzás hatásait tanulmányozták, sokkal inkább arra voltak kíváncsiak, hogy a nagy energiájú töltött részecskék kárt tehetnek-e a későbbi űrmissziók berendezéseiben vagy még inkább a személyzetében.
A következő említésre méltó felvételre sem kellett sokáig várni, az első élőnek tekinthető televíziós közvetítést a TIROS-1 meteorológiai műhold küldte vissza a U.S. Army Signal Research and Development Lab kutatóinak, akik a NASA és az RCA közös projektjében 78 napon keresztül összesen 19389 képet készítettek, a világon először láthatóvá téve, hogyan is mutatnak fentről a hatalmas légköri képződmények, felhősávok, viharok. A NYT címlap ezúttal sem maradhatott el.
U.S ORBITS WEATHER SATELLITE; IT TELEVISES EARTH AND STORMS; NEW ERA IN METEOROLOGY SEEN.
Az ezt követő időszak már egy új korszak beköszöntét jelezte, a hidegháborúban a fegyverkezés és az űrkutatás kéz a kézben jártak, az interkontinentális ballisztikus rakétákkal párhuzamosan fejlődött a Hold-program, így a hatvanas évtized sorra hozta a káprázatosnál káprázatosabb színes felvételeket, ahogy a címlapos 1965-ös űrsétán is láthatjuk Ed White lebegését a semmiben, a háttérben a Nagy Kékséggel.
Így történhetett, hogy egy ennél sokkal csodálatosabb kép szinte a teljes feledés homályába merült.
1966-ot írtunk, augusztus végén a Lunar Orbitor 1 az Apollo program keretében 384 ezer kilométerre távolodott a Földtől, hogy elsőként Hold körüli pályára álljon és képeket készítsen a becsapódási kráterek borította több milliárd éves felszínről, a következő missziók számára leszállóhelyet keresgélve. Majd az egyik, teljesen véletlenül elkészült felvételen ez volt látható:
Ismerős valahonnan? A világhírű, a Hold takarásában felkelő Földet idézi, csak éppen évekkel korábban készült és fekete-fehérben. Ezért aztán méltatlanul soha nem kerülhetett a New York Times címlapjára, de még csak a második, a harmadik, az ötödik oldalra sem.
Mi tehát ezzel köszöntjük a jeles alkalom tiszteletére Földünket.
via Mashable/Space.com/NASA