HOLDKOMP

Kis lépés ez az árnyékos oldalon…

AktuálisCuccok

Az Apple bejelentette, hogy az iPhone kurva drága

Nem is akárki, hanem Tim Cook – a vállalat fővezére – ismerte el a legutóbb adott interjúban.

Az elemzői kiderítették, hogy a különböző piacokon azért nem fogyhat az iPhone, mert ugyanazért a készülékért a dollár és helyi devizák keresztárfolyamának változásai következtében egyes országokban egyre többet és többet kellett volna fizetni, így meg a kutya se vitte a drágább modelleket.

Mondjuk erről már az 1000 dolláros iPhone megjelenését követően is rengeteget cikkeztek, akkor rögtön ki is derült, hogy felkerültünk a térképre: a világbajnok ÁFA következtében Magyarországon volt a nyugati világban a legdrágább, úgyhogy büszkék lehettünk már akkor is.

Az internetek sem felejt.

A Mashable boncolgatta a Reutersnek adott interjú részleteit, Cook elmondta, hogy a szolgáltatások eszméletlenül jól hasítanak, az év/év 19% növekedés a szolgáltatások bevételeiben azt mutatja, hogy van igény és ha ehhez a kapudrogot maga az iPhone jelenti, akkor úgy kell igazítani a készülék árakat is, hogy igazodjanak valamennyire a helyi viszonyokhoz. Főleg, mert további szolgáltatások indítását tervezik 2019-ben.

Ez közérthetőre lefordítva kábé annyit jelent, hogy annak ellenére, hogy a disztribúciós költségek, továbbá a helyi adók régiónként és országonként eltérnek, felhagyhatnak azzal a gyakorlattal, hogy az Egyesült Államokban 1349 dollárt kóstáló fullos iPhone XS az EU-ban 1349 EUR, a briteknél pedig 1349 GBP áron kerüljön a szaküzletek polcaira.

A Mashable számítása szerint a briteknek átszámolva 1760 dollárba került ugyanaz a csoda, érthető, hogy 410 dollárnyi különbség mellett kevésbé lelkesedtek a beszerzés gondolatáért.

Na és itt jött ismét képbe kis hazánk: a szerző hozzátette adalékként intő példának, hogy ha mindehhez még hozzávesszük a vásárlóerőt is, akkor még szebb helyzet rajzolódik ki, ugyanis így nem elég, hogy eleve nálunk a legdrágább a teló, de a belinkelt táblázata szerint amíg például 2014-ben az USA átlagos fogyasztójának vásárlóereje 128,73 volt, addig Magyarországon ez az érték ugyanabban az évben a combos 43,47 szintet karcolta, szóval nagyjából harmada volt.

Dagadhat a keblünk, már évekkel ezelőtt háromszor többet engedhettünk meg magunknak önkényeztetésként egy iPhone beszerzésével, mint az átlag amerikaiak.

Ez persze azóta sem sokat változott, rá is kerestem: az IMF legutóbbi, 2018-as EU előrejelzése szerint amíg mondjuk az írek vásárlóereje 75 836, a norvég 72 702, a magyar már majdnem utolérheti a lengyelt a 30 567 értékkel, a visegrádi négyek között is sereghajtóként.

Mi ez, ha nem siker? Kicsinyke siker persze, de legalább a miénk.

via Mashable

Interaktív Apple csártunkon követhetők a tőzsdei események:

[stockdio-historical-chart symbol=”AAPL” stockExchange=”NYSENasdaq” width=”95%” height=”380″ motif=”financial” palette=”Mesa” days=”180″]

HOLDKOMP