Az autodidakta parasztfestő Süli Andrásról

A minap – tán egy hónapja lehetett, de mintha tegnap lett volna – a Maud Lewisról (1903-1970) készült legújabb filmet néztük a Netflixen (Maudie címen találjátok). Ez a tündérien fura kis nő a délkelet kanadai Új-Skóciában született és naiv festőként futott be karriert. A mozizás eszembe juttatta, hogy nekem is van ilyesféle föstő „ismerősöm”, ráadásul Lewis kortársa, aki szintén életének utolsó éveiben lett igazán elismert.

Ez Maud Lewis három fekete macskája

Csakhogy míg Maudie – bár aprócska házban és nagy szegénységben élt férjével, a halakkal házaló Everettel – egész életében festett, addig Süli András (1897 (96?)-1969) „ösztönös piktorkodása alig tartott öt évnél (1933-1938) tovább…”(1), és az élete igazi hétfői történet.

„Süli András, születtem 1897. november 30-án, Algyőn. Mindig nagyon szerettem rajzolni, gyerekkoromban is, már az iskolában.” (2)

Fiatalon napszámosként dolgozott. Az első világháborúban először Szerbiába, majd az orosz frontra került, innen a fogságból/harcokból 1918-ban, mindenféle viszontagságok után keveredett végül haza. Algyőn telepedett le, nyáron napszámból, télen kosárfonásból tartotta el magát, a szüleitől örökölt pár hold kevés a megélhetéshez. Szabadidejében az asztalra kifeszített papírlap fölé hajolva festegetett, még állványa sem volt.

Süli András: Megy a paraszt a tanyára

Itt fedezte fel Bálint Jenő, aki a 30-as években jó pénzt, fantáziát látott a naiv festőkben, kiállításokat rendezett nekik szép sikerrel, képeiket – így Süliét is – budapesti képkereskedésében árusította. Valamiféle kizárólagossági megállapodás is lehetett közöttük, mert amikor Bálint Sándor, a „legszögedibb szögedi” néprajzkutató képet szeretett volna Sülitől ’37-ben, az csak nagy szabadkozva engedett, és lelkére kötötte, erről nem beszélhet, a nagyságos Bálint Jenő úr az adásvételt meg ne tudja (3).

Csakhogy Süli a képeiért (50-nél is több darabról beszélünk) járó honoráriumot és az el nem adott képeket is hiába várta vissza Bálint Jenőtől, soha nem kapta meg. Állítólag Horthy is megnézte a festményeit, de a kormányzónak nem volt olyan jó szeme, mint Nixonnak, nem vett Süli képeiből, míg Nixon idején Maudie több megrendelést is kapott a Fehér Háztól.

Megelégelve a hitegetést, otthoni munkáit algyői udvarán kazalba rakta és felgyújtotta. Soha többé nem festett.

„Semmisülés-nap/ördögé minden/mi égett ott el/szerelmes isten…”(4)

Beköltözött Szegedre és alkalmi munkákból élt – vacak körülmények között – haláláig. A paraszti világból kiszakadt, a polgáriba beilleszkedni nem tudott, Bálint Sándor 1966 nyarán már „szegény, szerencsétlen, megbénított” embernek írta.

Nem sok munkája maradt meg, nekem leginkább a vasutas, gőzhajós, villanypóznás képei jönnek be (ld. címkép vagy az Algyői állami őrház), de az autói is elképesztően jók. Egy-egy témát több variációban is feldolgozott (pl. címkép és zárókép).

Süli András: Algyői állami őrház (Bánszky Pál könyvéből)

Az egyik jóismerősöm ismerőse leszármazottja Süli Andrásnak, és a családi legendárium bizony csak arra emlékszik, hogy ő volt a család feketebáránya, bolond különce. Kulka Eszter szerint „vázlatkönyvét, rajzait saját családjának tagjai szabdalták szét vagy vetették tűzbe, mint értéktelen limlomot, a felesleges időpocsékolás szégyellnivaló bizonyítékait.”

Süli András: Csónak a vízen

Soha nem dolgozta fel a csalódást. Pedig képeit aztán újra felfedezték, külföldi és hazai kiállításokra vitték Linzbe (1964), Pozsonyba (1966), Szegedre. Moldován Domokos 1966-68 között készült dokumentum-portréfilmsorozatába is bekerült (Magyar Parasztfestők Nyomában). 1969-ben a nemzetközi pozsonyi triennáléra került festményeivel második díjat nyert, 7000 koronát kapott, de ezt az elismerést már nem érte meg.

És még a halála 50. évfordulójára hirdetett Süli emlékévet is lekéstem pár nappal. Mivé lesz így a világ!?

Süli András: Vasútállomás (Bánszky Pál könyvéből)

 

(1) Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1972/73.-2., 182-184.o.

(2) Kulka Eszter (1968): Süli András. Tiszatáj, 9. sz., 821-823.o.

(3) Moldován Domonkos (1987): Süli András algyői naiv festőről. Beszélgetés Bálint Sándorral. Tiszatáj, 11. sz., 58-63.o.

(4) Simai Mihály (1972): Mi égett ott el? Süli András algyői parasztfestő emlékére. Tiszatáj, 9. sz.

Do NOT follow this link or you will be banned from the site!