Az Octomore

Valahol a Skót Felföldön létezik egy whisky, ami talán mindennél durvább, amit valaha kóstoltam és Octomorenak hívják.

De tényleg, írtam már nektek más Islay (ájla) viszkikről, mert nagyon szeretem őket. A Bruichladdich az egyik nagy kedvencem, kár hogy az ára révén csak nagyon nehezen igazolható a beszerzése, mert sokkal kevesebbért sokkal többet ad számomra a “kommerszebb” választék, mint a Smokehead, az Ardbeg vagy a Laphroaig. A Bruichladdich más ligában játszik, egyesek szerint kifinomultabb, de mindenképp drágább az “alap” változat, mint a többi nagy nevű főzde terméke. Ezért egyébként kiváló ajándék: életreszóló élmény mindenkinek, aki kapja, még ha korábban nem is nagyon szerette a whiskyket. Annyira sajátos, egyedi és különleges, hogy csak a legelvetemültebb szeszgyűlölők mondják rá, hogy nem ízlik nekik. Láttam már pálinkát éltető, a whiskyt lenéző arcokat kishíján könnyekben kitörni, amikor rájöttek, hogy mi is van a palackban.

Na, a mezei Bruichladdich az Octomorehoz képest egy lófasz.

Az Octomoret a Bruichladdich főzi. A 7.1 névre hallgató változat öt évig érlelt, de nagyon sokkal többet egyszeri halandó nem is bírna ki. Olyan illatokat fedezhetünk fel benne, mint a vanília, fahéj, karamell és legfőképp a dohány. Az íze semmihez nem hasonlítható, leginkább olyan, mint az egységsugaró Islay whisky szteroidokon.

Fenolos. Nem kicsit, nagyon. Nincs a világon magasabb koncentrációban fenolt tartalmazó whisky. Olyan jódos, hosszú karaktere van, hogy hatalmas önuralom és mértékletesség kell a fogyasztásához. Annyira füstös, hogy nem nagyon hiszed el. Ha valami megmagyarázhatatlan oknál fogva jeget teszel bele, vagy hűtve fogyasztod, akkor átalakul egy nagy füst és fenolbombává, ami már az egyszerűbben érthető whiskyket is teljesen tönkrebassza, ennél (feltételezem) meggyilkolja az élményt. De egy kicsit a lelked is. A virágos és gyümölcsös ízeket teljesen kinyírja a hűtés és csak a korom marad belőle, amit ezzel az itallal egyszerűen nem szabad megtenni.

208 ppm a fenoltartalma. Értitek? Ez olyan, hogy állítólag csak attól rákot lehet kapni, ha megtudod, hogy valahol tartanak egy üveggel abban a kocsmában, ahol italozol.

Kontextusba helyezve: a személyes kedvenc tíz éves Ardbeg fenoltartalma 55 ppm. A Laphroaig és a Lagavulinról nincs adatom, de írtam nekik és ha válaszolnak valami csoda folytán, akkor updatelem a cikket. Ebben a szörnyetegwhiskyben a fenoltartalom, ami a füstös, jódos ízért felelős a három-négyszerese ezeknek.

Volt alkalmam kipróbálni a whiskyt, ezért a kóstolás mikéntjéről is megosztottak velem pár dolgot a szakértők. Mivel egyrészt nagyon nemes, másrészt mocsadék drága ital, a jagermeisterezős felesezést el lehet felejteni. Ez az ital egy szőrös tökű, karcos, Dwayne Johnson testalkatú viking hermafrodita valkűr, aki egyben operaénekesnő is. Ehhez mérten kell közelíteni hozzá.

Először is, érdemes egy Glencairn vagy olyan szabású whiskys pohárba (vagy esetleg valami klassz, vízkőmentes ólomkristály pohárba) beletenni egy nagyjából szűk evőkanálnyit. Esetleg alkalmasak a konyakospoharak is, a lényeg, hogy koncentrálja az orra az illatanyagokat, amik párolognak a piából. Körbe kell forgatni, mint a bort, hogy egy vékony film képződjön a poháron és elkezdjen szépen szétoszlani. Ha jól csináljuk, kevés, vagy szinte semmi folyadék ne maradjon az alján. Szagold meg.

Kicsit olyan, mint ha bedugnád a fejed és jó mélyet szippantanál egy szénégető boksába, amiben valakinek jó betadinosan leamputálták a lábait.

Kibaszottul brutális. Ez a kezdeti élmény nem tűnik el a kóstolás végéig, de szépen lassan átveszi a helyét az a sok sok sok (NAGYON SOK) aroma, ami úgy cseng le, mint valami mese. A fajtától függően mindenféle bogyós gyümölcs ízét lehet érezni, körtét, birsalmát, meg bizarr virágillatokat-ízeket. Azt hiszem annyira ütős a cucc, hogy bárkiből kihozza a szinesztéziát. Aztán érezni lehet friss forgácsot, fűszereket és vaníliát. Őszintén, a faszom se tudja, hogy mi mindent nem lehet még érezni, olyan ízeket is éreztem, amiket megfogalmazni se tudok. Lehet, hogy neked az anyatej is eszedbe fog jutni róla, annyi kraft van benne.

Ha valamit lassan kell inni és elszöttyögni vele, az az Octomore. Ennyire szofisztikált italt én még soha nem ittam. Annyira limitált szériákat csinálnak, hogy mindegyik máshogy fantasztikus, de amiben mind megegyezik, hogy felülmúlhatatlanul komplex és a magamfajta, egyszerű suttyó számára is olyan élményt nyújt, amit gondolom a vájtabb fülű kóstolók élnek át komolyabb szériáknál. El sem tudom képzelni, hogy ha jobban ki lennének hegyezve az érzékeim, akkor mit éltem volna át. Így csak vigyorogtam, mint akinek a heréjét csiklandozzák. Az az ital, amit egyszer az életben mindenkinek meg kell kóstolnia.

Szerintem ilyen íze lehet az ambróziának.