Az ördög vegetariánus
Bár Darwint szokás az evolúcióelmélet atyjaként emlegetni, sokan mások is eljátszottak a gondolattal – többek között Darwin nagyapját is foglalkoztatta már az egyedfejlődés kérdése, de arról meglehetősen homályos elképzelései voltak, hogy mi is állhat e mögött a változás mögött. Az evolúcióelmélet egyébként már az 1600-as évek óta érett: Linné, John Ray és La Mettrie is megpróbáltak választ találni arra, hogy miért néznek ki a jószágok úgy, ahogy. Ennek voltak kisebb buktatói is: a materialista La Mettrie szerint például egy „nagy majmot” simán meg lehetne tanítani a beszédre, mert majdnem olyan, mint egy ember, Lamarck pedig úgy hitte, hogy úgy alakultak ki a fajok, hogy minden élőlény a tökéletességre törekszik, így a környezetének megfelelően alakul a teste. Ez mindaddig egész jól hangzik, míg a zsiráfról van szó, de ott már kezd gyanús lenni, amikor a gázlómadarakhoz ér, szerinte ugyanis azért növesztettek maguknak hosszú lábat, hogy távol tartsák magukat a víztől.
De hát nem jutott eszébe annak a kurva tömpelábú gólyának, hogy ne menjen vízbe, ha nem szereti?!
Lamarck elméletéből ráadásul az is következett volna, hogy a felmenő képességei már az első utódnál is nyomot hagynak, így például úgy hitte, hogy egy súlyemelő gyereke is átlagon felüli izomzattal jön majd világra. Erre többen is rámutattak, többek között George Cuvier is, aki ennek kapcsán rájött valami nagyon fontos dologra is. Az egy dolog, hogy Cuvier elvetette az evolúció elméletét – fátylat rá, van ilyen. Az, hogy több mint százötven dinoszauruszfaj leírását hagyta az utókorra, hihetetlen teljesítmény.
De ez mind semmi ahhoz képest, hogy rájött, hogy az ördög vegetariánus.
Amikor Cuvier kollégiumban tanított, a diákok úgy gondolták, hogy jó móka lesz ördögnek öltözni és rárontani a tanár úrra az éjszaka közepén (a fiatalok már annak idején is kreatívak voltak). Felszerelték az egyik gyereket, csináltak neki szarvat meg patát (meg talán orrot is), és felzargatták a boldogtalan tanárt, mondván, hogy ő a sátán, és most meg fogja enni.
Cuvier nem esett kétségbe, nem is baszta le a diákokat, csak a következő megállapítást tette:
Ön engem nem falhat fel. Szarvai vannak, növényevő patás.