Azannya

Hogy nincs ma anyák napja? Ez tévedés! Nálam minden nap anyák napja. Már csak azért is, mert képtelen vagyok megjegyezni, mikor van pontosan. A fene se számolgatja a vasárnapokat, a hónapokkal sem vagyok mindig tisztában, örülök, ha azt tudom, milyen évet írunk. Szóval általában a gyereknappal keverem, az meg éppen ma van. Szerencsére anyám nem veszi komolyan az efféle haszontalanságokat.

Anyámat nem igazán lehet meglepni semmivel, talán csak a Korpovit keksz árával, amit nem jókedvében, hanem egészségügyi okokból fogyaszt. Akkor is türelmesen végighallgatta tesómat, mikor az egy átdevernyírozott éjszaka után (még nem teljesen józanul) nehezen találta az anyákkal való telefonos társalgás megfelelő szófordulatait és egy „Na figyelj, anyu, bazdmeg”-gel indította a beszélgetést. Ilyen balesetek nemcsak nálunk, de koleszos szobatársamnál is előfordultak, aki egy rosszul sikerült vizsgát követően csak annyit ordított a telefonba magyarázatként: „De mami, ez egy fasz!!”, míg én a háttérben pantomimezve próbáltam nyugtatni a kedélyeket.

Anyám gondoskodó típus. Ha azzal hívom fel, hogy megfáztam és kapar a torkom, támogatólag annyit mond: „Én nem is tudom, mit csinálok veled!”, ha elemében van, még hozzáteszi: „Ha nem gyógyulsz meg, mire hazajössz, rám ne számíts!”. Lehet támaszkodni a széleskörű élettapasztalatokon nyugvó tanácsaira. Ráadásul általában neki van igaza. Mikor megemlítettem, hogy elvállalom az állást a jelenlegi munkahelyemen, a család többi tagja inkább lelkesedett. Anyám volt az egyetlen, aki azt javasolta: „Keress magadnak, fiam, valami normális munkahelyet!”. Ebből is látszik, hogy nemcsak bölcs, hanem jóstehetség is.

Minden nehéz helyzetben feltalálja magát, bátorságát már többször bizonyította. Legutóbb akkor, mikor túlmelegítettem a mikróban a kaját és a kivett műanyag doboz a hűléstől villámgyorsan kezdett összehorpadni. Míg mi tesómmal igyekeztünk eltávolodni az epicentrumtól és gyáván a hűtő fedezékébe húzódva artikulátlanul ordítoztunk, ő a nagy hangzavarra felfigyelve egyből a dobozhoz lépett és normál mederbe terelte az elfajulni készülő eseményeket. Nem tudnám megmondani, mitől fostunk pontosan, hiszen nem felrobbanni akart az a doboz, hanem pont fordítva, fekete lyukként magába zuhanni, de látványra azért elég meglepő volt, és a fene se akar a konyhájába egy fekete lyukat, nem igaz?

Anyám élénken érdeklődik a világ, de főleg az én dolgaim felől. Egy rendőrbíró veszett el benne. Bárkiről mesélek, a következő kérdésekre kell készülnöm: „honnan ismered?”, „mik a szülei?”, „mit dolgozik?”, „nem rokona XY-nak véletlenül?”. Ez egyébként csak a könnyed felvezető, a rázósabb részek majd ezután jönnek. Ráadásul néha terelő kérdéseket is bedob, hogy összezavarjon („Nem híztál te egy kicsit?”). Már gondoltam rá, hogy ha bármelyik haverral beállítok, előtte egy részletes önéletrajzot kérek, de nemcsak tőle, hanem a szüleitől is, hogy valamelyest csillapítani tudjam ezt az információéhséget.

Nehezen tűri a tétlenséget. Nemcsak a magáét, de másokét is. Ha hazamegyek hétvégére, többnapos menetrendek állnak össze a fejében: mit honnan kell elhozni, visszavinni, kicserélni, fel-, le- vagy megszerelni, lefesteni, kiásni, megpermetezni és felkötözni. Egy kisebb hadsereget is kiválóan elkommandírozna, de csak ketten vagyunk ott tesómmal és így próbáljuk tartani a frontot. Higgyétek el, nem könnyű. Egy-egy rosszul sikerült akciónk se veszi kedvét, csak néha lemondóan megállapítja, hogy több kárt csinálunk, mint hasznot.

Anyám már nem a régi. Ezt maga konstatálta, amikor pár éve a mákos sütiből kihagyta a mákot. Azért mi így is megettük, mert korábban is voltak már avantgárd alkotásai és ez sem lógott ki feltűnően a sorból. A kukát is felgyújtotta véletlenül, de aki nem gyújtott még fel kukát, az nem is élt! Azóta használt svájci importkukánk van. Sose gondoltam volna, hogy megéri Svájcból használt szemeteseket behozni, de az ötletet a kedvenc gazdaboltunkban kaptuk, ami a svájci használtkuka-kereskedelem egyik hazai fellegvára.

Lehetne még sorolni az erényeit, de akkor itt ülhetnénk napestig, vagy míg meg nem jelenik, hogy gépezés helyett inkább segítsek ablakot pucolni. Én a saját háztartásomban ezt úgy oldom meg, hogy lehúzom a redőnyt, de őt nem tudom rávenni ilyen praktikumokra. Vannak dolgok, amikben egyszerűen hajthatatlan. Tudom, hogy nem mindenki olyan szerencsés az anyájával, mint én a sajátommal, de az enyémről csak annyit mondhatok:

ha nem lenne, esküszöm, ki kéne találni!